Visegrad
2021. Jan. 10. 00:00
17. BuSho Film Festival
A következő fesztiválon szeretnénk egy rövid megemlékezést tartani a tavaly elhunyt nagyszerű Jiří Menzelről, emellett idén ünnepeljük Jancsó Miklós 100. születésnapját, ezért kiválasztottuk a szlovák Juraj Jakubiskot és a lengyel Krzysztof Kieślowskit, hogy részt vegyenek ebben a klasszikus retrospektívben. A fesztiválunkhoz hűen szeretnénk bemutatni korai rövidfilmjeiket, majd a 4 ország vendégelőadóinak egy filmesztétika segít a közönség bevonásával megfejteni az apró részleteket a vetítés után. A népszerűsítéshez tehát kerekasztal beszélgetést tartunk, amelyen a fesztiválra meghívott fiatal alkotók, a zsűri tagjai, különböző szakemberei, a média képviselői megbeszélhetik a rövidfilmek múltját, jelenét és jövőjét.
Mivel fő célunk továbbra is a közép-kelet-európai audiovizuális szektor kulturális identitásának fejlesztése, bemutatása, szeretnénk teret adni a fiatal filmeseknek a bemutatkozásra, hogy azután együtt hozhassák létre az új Visegrádi Értékeket. A legendás filmrendezők felelevenítése szintén egyfajta újítás, mert ebben a formában még nem létezett, és ennek a programnak akár az oktatási része is jelentős lehet. Az Alapítvány filmes oktatási programja különböző szemináriumokon és műhelyekben folytatódik, amelyeket, mint mindig, ezúttal is a BuSho fesztiválon fogunk majd először bemutatni. 2020-ban került megrendezésre a 15. GomBuSho Alkotótábor, melyet tulajdonképpen önképző körben fejlesztettünk ki, a fesztivál arculati elemeinek, plakátjainak, spotjainak és egyéb dizájn elemek előkészítésére. A 17. BuSho fesztiválon ismét egyedülálló lehet, amikor a „4 évszak 4 nap alatt" keretein belül meghívjuk a V4 partnerfesztiválokat, hogy gyűjtsék össze és osszák meg velünk a legjobb hazai rövidfilmjeiket a V4-es válogatáshoz. Ebben a kis hálózatban 4 nagyszerű előadónk van Brnótól Gdanskig és Pozsonytól Budapestig. Az előző évek közös sikerei után, egyre inkább koncentráltunk a visegrádi országok együttműködésére, lengyel partnerünkkel 2007 óta dolgozunk együtt és valamilyen formában minden évben megpróbálunk felbukkanni egymás rendezvényein, végül közösen adjuk ki a „Legjobb Visegrádi rövidfilm” díjat.
A Gombolyag Alapítvány célja alapvetően a fiatalok kulturált, értelmes szabadidő-eltöltésének elősegítése, játékos formában, nem iskolarendszerű képzésben ismereteik, készségeik fejlesztése, a közös alkotás és cselekvés megszerettetése. A Gombolyag Alapítvány nyitott minden cselekvési formára, legyen ez önálló, vagy több partner együttes munkájával megvalósuló, amennyiben ez a fent megfogalmazott célok elérését segíti elő. Hiszünk abban, hogy aki alkot, de legalábbis képes a kulturális termékek befogadására, az nyitottabbá, toleránsabbá válik a másság iránt. A BuSho Fesztiválon keresztül ezeket az eredeti célkitűzésinket valósítjuk meg.
PROJECT PARTNERS
Partner No. 1.
FUNDACJA MŁODEGO KINA / YOUNG CINEMA FOUNDATION
UL. MOKOTOWSKA 3/10, WARSZAWA, 00-640, Poland
E-mail: fmk@fmk.art.pl / Website: http://euroshorts.pl/
Partner No. 2.
ŠTYRI ŽIVLY / FOUR ELEMENTS
NOVACKÉHO 2,, BRATISLAVA, 84104, Slovakia
E-mail: 4zivly@gmail.com / Website: www.4zivly.sk
Partner No. 3.
TIC BRNO, PŘÍSPĚVKOVÁ ORGANIZACE / TIC BRNO, CONTRIBUTORY ORGANISATION
RADNICKÁ 365/2, , BRNO, 602 00, Czech Republic
E-mail: simanek@kinoart.cz / Website: https://www.brno16.cz/en/