AZ ÉDES KIS TIZENHATOS ELÉ

Mielőtt megnyílik a nevezési lehetőség a 16. BuSho Fesztiválra, egy kicsit visszatekintünk, hogy mi történt velünk az ősszel, amióta lezárult a legutóbbi seregszemle. Először is szeretnénk megköszönni a KMIF (Külföldi Magyar Intézetek Főosztálya) valamint az Intézeti (Moszkva, Párizs, Stuttgart és Riga) munkatársak segítségét, hogy átvették majd átadták a díjakat azoknak az alkotóknak, akik nem tudtak eljönni a fesztiválra. Természetesen voltak olyan díjazottak, akiknek elpostáztuk a díjakat és hát a magyar postából kiindulva (rövid időn belül 3 küldeményünket küldték vissza külföldre vagy „csak” vidékre a címzett ismeretlen megjelöléssel, no comment, ezúton is köszönjük) mindig rezeg a léc, amikor Mexikó, az Egyesült Államok vagy csupán Spanyolország volt a célállomás, de amint az alábbi képgalériában látható, ezúttal szerencsére sikerrel jártunk. Amint arról a weboldunkon folyamatosan beszámoltunk. folytattuk az idei legjobb magyar rövidfilmek nemzetközi prezentációit, amennyiben lehetőségünk adódott személyes részvétellel. Ezért most csak felsoroljuk az állomásokat belinkelve azokat, ahol külön beszámolót olvashattok. Tehát még szeptemberben kezdtünk Brno érintésével Portoban, majd következett a legtávolabbi-kelet Pekingben valamint a török Izmir, rövid időn belül kétszer ugynúgy, mint ahogy egy női válogatással visszatértünk Portugáliába is. A V4 partner Rolan fesztiválon Jerevánban vett részt a legnépesebb 3 fős delegáció, eközben pedig az azeri magyar filmnapok zajlottak Bakuban végül pedig a legősibb lengyel partnerünk várt egy magyar zsűritagot Gdansk városában. Ez utóbbi, azaz a Euroshorts fesztivál is tagja annak a vadonatúj rövidfilmes fesztivál hálózatnak, melyet egy hosszabb előkészítést követően szintén az ősz folyamán sikerült összehozni és amelyről hamarosan egy külön cikkben adunk majd hírt részletesen. Most tehát a régi úttörőcsapat felkiáltás szerint, nincs más hátra, mint „Előre! Renduletlenül!” és hát következzen a tizenhatodik nevezési időszak, várjuk a remek rövidfilmeket, hogy aztán megkezdődjön a 2020-as esztendő, melynek naptárában már most rengeteg a bejegyzés!

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!