KÍNAI ELVITELRE

Valahogy rögtön a 2006-os 2. BuSho fesztiválon felbukkant későbbi kedvenc HMS azonos című alkotása jutott eszembe, amikor mintegy 2 éves huzavonát követően, mégis mindössze 3 héttel az indulást megelőzően derült ki, hogy irány a Távol-Kelet! Külön köszönet érte Dr. Buslig Szonja, Kulturális Intézet Igazgatónak, aki ütötte a vasat és mivel az elmúlt 7 évben kellő ismereteket szerzett a helyi viszonyokról ezért már előre jelezte, hogy a cenzúra bizottság miatt jelen vizit nem más, mint egy jövő évi magyar rövidfilm prezentáció előkészítése. A Kínai Népköztársaság, röviden Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal 中华人民共和国 (中国), mely magyarosan egészen egyszerűen csak Csunghua Zsenmin Csungkuo J a világ legnépesebb országa, a legutóbbi népszámlálás szerint mintegy 1,4 milliárd fő, mely, hogy érzékeltessük Európa és az USA kétszer! Fővárosa Peking, a maga 23 milliós lakosságával nem is a legnagyobb város az országban, mert a hét közepén meglátogatott Csungking például 32 milliós, bár nem mindig értettem a város és a megye vagy a tartomány meghatározást. Egy viszont bizonyos: a Kínai Népköztársaság pártállam és így utólag már kezdem érteni, hogy ugyan nincsenek választások, de nincs nagyon más választásuk!

A készülődés során az internetről még nem tudtam, hogy nem működik, illetve működik, de csak belföldön, nekik viszont mindenből van sajátjuk (google = sogou, whatsapp = wechat stb.). Még otthonról megpróbáltam egy biztonsági filemail linken elküldeni a közel 20 Gb vetítési anyagokat és az érkezésem után jelezték, hogy megérkezett ugyan, csak sajnos 14 napot írt letöltési időre! Kezdtem érteni, hogy miért nem lehetett becsekkolni, mert hiába Austrian Airlines az üzemeltető, nekem az Air China oldalán kellett volna intézkedni, ami nem elérhető innen ugyanúgy, mint a tervezett rövidfilm fesztiválok oldalai sem! A helyszínen pedig megvilágosodtam, hogy miért, mert a google, youtube, facebook és az összes olyan rendszer, amit mi használunk, az ott nem működik, hogy is mondjam, biztonsági okokból! Ráadásul második naptól a Hotelben lévő hálózat is észlelte, hogy én guglizok, így aztán irgum-burgum azonmód letiltott és több netet nem láttam a héten! Kínai Yüan-t gond nélkül lehet kivenni mindenféle bankkártyával, bár az első készpénz fizetés alkalmával konkrétan kiröhögött a büfés néni az Filmakadémián, mert mindenki telefonnal és az említett vicsettel fizet.

Így aztán kissé hektikusra sikerült az indulás Ferihegyről, ugyanis több, mint egy órát álltam a 15 méteres sorban, máig nem tudom miért, aztán biztonsági és útlevélvizsgálat, így aztán másra nem maradt idő, egyenesen fel a gépre, mielőtt elindultunk volna a 9 és fél órás közvetlen járattal Pekingbe. Érkezés a gigaszitibe szintén nem volt zökkenőmentes, legalábbis, aki még nem látott ilyet, annak fura lehet, hogy ujjlenyomat és írisz automata, belépőkártya és persze újabb vízum és útlevélvizsgálat után még megkérdezik, hogy hova mész, mit csinálsz, hol laksz és különben is! A procedúrát követően találkoztam Ferivel, a sofőrrel, aki a Magyar Intézet munkatársa, egykoron 3 évet töltött Magyarországon, nagyon kedves és érdekesen beszél magyarul! Első benyomásaim a szállás felé vezető úton, hogy nagyon komoly az autópark (köztük a saját gyártású BYD, amivel én utaztam), ugyanígy az úthálózat és első blikkre az egész infrastruktúra, aztán nem tudtam eldönteni, hogy ez szmog vagy pára, viszont a csapvíz nem iható még a menő szállodában sem.

Sok időm nem volt gondolkodni, mert a lepakolás után 10 perccel indultunk tovább a Pekingi Filmakadémia Nemzetközi Diákfilm Fesztiváljára, ahol már várt az Akadémia mesterszakán tanuló magyar kapcsolat, alias Vizer Rita, akinek saját bevallása szerint a BuSho fesztivál változtatta meg az életét 10 évvel ezelőtt, amikor 2 szezont velünk töltött még a Vörösmarty moziban! Azonnal belevetettük magunkat a budapesti kerület méretű iskola udvarának forgatagába, ahol stúdiók, boltok, éttermek, lakások és természetesen egy hatalmas mozi is található, ahol a fesztivál már egy napja zajlott. Néhány jól sikerült alkotást láthattunk a 2 nap alatt, mint a szlovén Nellie, a német Mascarpone vagy épp az orosz Extreme, sőt, egy magyar SZFE alkotás, Hajmási Péter: Sós, édes (Salty, Sweet) című filmje is versenyzett. Természetesen próbáltam megérteni a helyi alkotók melodrámáit, több kevesebb sikerrel, de a legfontosabb célunk szerint egy találkozó keretében megállapodtunk Helénnel, a fesztivál program igazgatójával egy 2020-as csereprogramban, mely az idei fesztiválon a Dán Filmiskola volt.

Az internet beszabályozása mellett este a Hotel tévében is kutatnom kellett az idegen nyelvű csatornák után, az első 40 csatornából mind helyi volt, viszont elég gyakran integetnek zászlóval vagy úttörő nyakkendőben és a sport csatornákon pedig mindig Kína mérkőzik valaki ellen! Persze lehet, hogy csupán elhúzódott a néhány hete elég nagy csinnadrattával megünnepelt 70 éves az állam, így aztán inkább átadtam magam a lukulluszi lakomáknak, reggelire füstölt hal, weiss wurst és kék sajt a teljesség igénye nélkül, a vacsoráról nem is beszélve, mert ott lazac, szushi, marha steak vagy gyros-szerű hagymás aprólék és mi szemszájnak ingere volt a terítéken.

Hirtelen eljött a szerda reggel, ami annyit jelentett, hogy irány Csungking, a szálló kocsija a hajnali időpont miatt kivitt a reptérre, melyre emlékeztetett az ajtó alatt a szoba padlójára becsúszatott borítékban található levél, ami kínai és magyar nyelven állította, hogy: „…van egy autó vár a szálloda ajtaján.” Köszi!

És ha Pekingről megállapítottuk, hogy 15 metró vonalával egy nagyváros, akkor ezt nem is tudom, minek nevezzük? A Jangce folyó torkolatára épített metropolisz egyesek szerint hamarosan a világ legnagyobb városa lesz, ahol békében ráadásul egészen közel elférnek egymás mellett a kivilágított felhőkarcolók és a nyomorúságosnak tűnő kis lakótelepek. Ezek ismeretében valamikor szeretném átélni az igazi vidéki Kínában uralkodó állapotokat, hogy megláthassam a bizonyos érme másik oldalát is.

Minden esetre minket nagy szeretettel fogadtak a 6. Chungking Ifjúsági Film Fesztiválon, ráadásul azonnal az alapító igazgató Mr Zhing várt és személyesen kísért bennünket végig itt tartózkodásunk során. Szembetűnő volt, hogy az 1500 km-re délre található emberek egységesen alacsonyabbak északi rokonaiknál, és, hogy mindenki feltűnően jobban beszél angolul. Néhány film, majd a prezentációnkat követően máris vittek minket az úgynevezett Hot Pot vacsorára, ahol 2 különböző ízesítésű, az asztal közepén lobogó levesbe mindenki magának pakolhatja bele az előkészített finomságokat, mely azonban első sorban belsőségekből és különböző állagú és formátumú rizskülönlegességekből állt. Bél, gyomor, tüdő, toka, nyelv, fül és további ínyencségek tarkították az estét, miközben a ki tud mélyebben koccintani versenyt vívtuk a helyi, azt hiszem 3 százalékos sörökkel mindössze egy decis poharakból! Végül itt is megállapodtunk egy jövő évi kooperációban, ráadásul találkoztunk egy keleti fesztivál szervező bizottsággal Hangzhou városából, akik szintén nagyon lelkesek voltak. Megköszöntük a lehetőséget és egy fél napos gyalogtúrát követően, melynek során természetesen ellátogattunk a házhoz, amin átmegy a vonat és még néhány apróbb csoda és máris indultunk vissza a fővárosba, mert pénteken reggel már az Intézetben várt ránk egy fél napos előadás két tételben! A vetítések és az azt követő Q&A közönségtalálkozók végül remekül sikerültek és meleg szívvel fogok emlékezni ezekre a pillanatokra. A helyi érdeklődőknek egy kicsit segíteni kellett A bérlők vagy a Van egy határ megértéséhez, de természetesen itt tanuló magyar fiatalok is ellátogattak a rendezvényre és sosem fogom elfelejteni, amikor meghatódva beszéltek Kis Hajni: Last Call című remekműve után és az egyik srác azt mondta, hogy: „Azt hiszem most hazamegyek, felhívom Anyámat és megmondom neki, hogy jó leszek!”

Az előadást követő este egy Szecsuán tartományi étterembe vittek a fiatalok, akik részt vettek a vetítésen és most tervezik egy filmes rendezvény létrehozását otthonukban, mely Kína délnyugati részén található. Másnap aztán az egy hetes turné egyetlen szabad napján megfogadtuk az államalapító Mao ce-Tung intelmeit: “Aki nem járt a Nagy Fal végénél, az nem igazi férfi.” Persze engem különösebben nem érdekelt, hogy az elején vagy a végén vagyok, csak lássam a saját szememmel azt, amire még a 80-as évek elején nagy tágra nyílt szemmel bámultam az általános iskolai földrajzi kisokosban. És lőn és látá, hogy ez jó! Igaz, hogy a 4 órásra tervezett túra a hétvégi időpont és óriásdugók miatt 10 órásra sikeredett és lekéstem minden egyéb délutáni programot, de azt hiszem ez megérte, igaza volt az elvtársnak!

Így aztán elrepült egy hét, és ennek a végén magam is elrepültem haza, illetve érdekes módon visszafelé nincs közvetlen járat, így aztán átszállással érkeztem Budapestre és összességében mintegy 21 óra után kerültem ágyba, majd pedig 4 óra alvás után hajnali egykor kipattant a szemem, mert Pekingben ekkor már reggel 8 volt és valószínűleg fejben indultam volna dolgozni! Most tehát következzen a munka dandárja és kezdjük meg az előkészítését a 2020-as esztendőnek. Először is magyar rövidek fordításával, feliratozásával aztán elküldésével a központi cenzúra bizottsághoz, aztán várjuk a döntést és kezdhetünk gondolkodni a folytatáson, hisz első körben sikerült jó néhány különböző fesztivállal kapcsolatba lépni, akik pedig igen csak lelkesnek tűntek. Szieszie, azaz köszönöm és Nyihao! ---tami2019---