MINDEKÖZBEN…

És amíg a BuSho fesztiválra érkeznek a vetítési kópiák, lassan megkezdődik a 13. GomBuSho, azaz az összművészeti alkotótábor, ahol előkészítjük a fesztivál arculati elemeit, azaz a spotokat, dizájn elemeket, posztereket, katalógust és így tovább. Idén ismét kibővítettük vidéki helyszíneinket, azaz a BuShországos vetítéseken Sopron mellé csatlakozott egy régi-új helyszínként Szeged valamint Debrecen is! A civis városban szerveződik egyébként a Malter Vándor Filmfesztivál, melynek keretében meg is kezdtük az együttműködést, így aztán a Kerekdomb, Ördögkatlan, Bánkitó és a Campus fesztiválokon már találkozhatnak az érdeklődők többek közt korábbi BuSho filmekkel is. És természetesen a nemzetközi vízeken is tovább evezünk, a külföldi magyar intézetekben történt vetítések után most a partnerfesztiválok következnek, mint a Figari Film Fesztivál zsűrizés és prezentáció Szardínián, egy új együttműködés ősszel Brno-ban a Serial Killer, aztán visszatérünk Portoba a Beast fesztiválra (akik előtte még prezentálnak majd Budapesten is) valamint a tervek szerint a korábbiaknál nagyobb delegációval veszünk majd részt Jerevánban a Rolan Bykov fesztiválon!

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!