2FARQ BUSHO VALENTINRA – ELMARAD!!!

Az Országos Vérellátó Szolgálat a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal közösen hagyományápolási céllal vérszívós véradást szervez ezúttal a szerelem jegyében Valentin napon stílusosan a Bálint házban. Mivel szeretnénk, hogy közeledjen a tavasz és tudjunk újra festegetni kint ezért a véradás közben a BuSho nézését meg a járását szervezzük Nektek a tavaly jubiláló BuSho Fesztivál elmúlt 15 évének bestof válogatásával.

 

 

A BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2019-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, melynek alkalmából már az év végén szerveztünk bestof bemutatókat országszerte. A 2020-ban is aktuális vetítés elején megpróbáljuk egy kicsit bemutatni, hogy mivel is foglalkoztunk mi tulajdonképpen az elmúlt másfél évtizedben, hiszen a fesztivál mellett összművészeti alkotótáborokat és különböző filmversenyeket is szerveztünk. Az immár nemzetközi rövidekkel is kiegészült válogatásban egészen visszamentünk a kezdetekhez, mely technikailag komoly kihívást jelentett, hiszen az első fesztiválokon még VHS majd pedig DVD kópiákon érkeztek a nevezések. Megpróbáltuk tehát a nemzetközi esszenciából is kiválogatni az igazi rövideket, hogy minél színesebb és pörgős kis vetítést láthassanak az érdeklődők. A magyar résztvevők között több Oscar-jelölt rendező alkotása is helyet kapott, mint a már klasszikusnak számító 2006-os M. Tóth Géza animáció, a Maestro, vagy Tóth Barnabás és a 2014-ben sikeres Újratervezés, a Diák Oscarra jelölt Kis Hajni remekműve, a Last Call és nem utolsó sorban, aki meg is nyerte a szobrot, azaz a Mindenki rendezője Deák Kristóf és legutóbbi kisfilmje, A legjobb játék.

 

 

Egy véradó 3 ember életét mentheti meg, miközben saját egészségi állapotának is jót tesz, tehát gyertek, adjatok vért, utána pedig nézzetek rövidet és lássatok, sőt mi több: Lázár Tejföl!

 

 

Helyszín: Bálint ház (Budapest, VI. Ker. Révay u. 16.)
Időpont: 2020.02.14. 14:00 – 19:00

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!