LAST CALL! EZÚTTAL A BUSHO NEVEZÉSBEN

Nem győzzük eleget emlegetni és mutogatni külföldön Kis Hajni: Last Call című remekbeszabott alkotását, melyet az elmúlt évek egyik legjobb magyar rövidfilmjének tartunk, de ezúttal a nevezési időszakban jutottunk ehhez a fázishoz. Természetesen ismét elmondjuk, hogy lehetőség szerint ne hagyjátok az utolsó pillanatra a filmek beküldését, mi továbbra is sok szeretettel várjuk a kiváló rövidfilmeket mindenkitől, ha még nem küldte be filmjét, tegye meg most és ezúttal se mulassza el értesíteni kezelőorvosának gyógyszerészét, sőt mostanában már a bélflórája hasznos baktériumát se feledje. Mivel rengeteg alkotó jelezte, hogy az internet kapcsolat miatt gondot okoz nekik az új feltöltés, de már van egy létező jelszóval védett vimeo oldala a filmnek, ezért létrehoztunk egy gyors segélyt! Beépítettük ugyanis a BuSho nevezési lapba ezt a két sort, melynek kitöltésével az előzsűri már meg tudja tekinteni a benevezett alkotást. Természetesen ez nem mentesíti az alkotókat a nevezési lap kitöltése alól, csupán a filmet nem kell feltölteni a szerverre! A felújított saját felület mellett pedig továbbra is nevezhettek a filmfreeway valamint a festhome oldalon.

 

 

Nevezési határidő: április 1.

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!