MEGHÍVÓ / MEGNYITÓ

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt augusztus 3-án 18:30-kor az Almássy téri szabadidőközpontba, a 3 BuSho Rövidfilm Fesztivál hivatalos megnyitójára. A rendezvény fővédnöke, Dr. Schneider Márta, kulturális szakállamtitkár, megnyitja Groó Diana, filmrendező, a moderátor pedig Galamb lesz.

Oscar-díjas animációval nyit a 3. BUdapest SHOrt Rövidfilm Fesztivál Augusztus 3-7 között kerül megrendezésre a 3. BUSHO – BUdapest SHOrt Rövidfilm Fesztivál, ezúttal az Almássy téri Szabadidőközpontban. Több, mint 70 külföldi vendég, 116 versenyfilm, közel 250 információs film, 4 nagyjátékfilm, Oscar díjas animáció a megnyitón, workshop, és minden nap koncert, kiállítás kíséri a 4 napos rendezvényt. A fesztivált az idén rövid animációsfilm kategórában Oscar díjat nyert kanadai-norvég The Danish Poet (A dán költő) című Torill Kove-film nyitja augusztus harmadikán fél héttől. A tavalyi BuSho Fesztiválon több díjjal is jutalmazák M. Tóth Géza Maestro című animációját, amit idén Oscar díjra jelöltek, és ami elől a The Danish Poet vitte el az amerikai filmakadémia díját. A megnyitón  még olyan tavalyi kedvencekeit is levetítenek, mint a Chinese Take Away vagy a Heim. Az öt kontinensről, 45 országból érkezett 360 nevezett alkotásból közel 50 alkotó jelezte, hogy elkíséri filmjét a BuShóra, augusztus 3 és 7 között az Almássy téri Szabadidőközpontba. A nevezett rövidfilmek nemzeti spektruma Kanadától Ausztráliáig tart, és a legtöbb európai országból képviseltetik magukat az alkotók. Évről évre egyre nagyobb nemzetközi visszhangja van a BuSho Rövidfilm Fesztiválnak, hiszen minden évben megduplázódik a nevezők száma. Ennek ellenére a BUSHO tartja magát eredeti elképzeléséhez, és minden nevezett alkotást levetít a közönségnek. Nemcsak számbeli, de minőségbeli is a növekedés: idén már kiemelt információs blokkot is indított a fesztivál jelezvén, hogy rengeteg olyan film is volt, amit sajnálnak, hogy nem került be a versenybe. A versenyfilmek között erős a magyar filmek jelenléte is, hiszen mind a 22 versenyblokkban szerepel magyar rövidfilm, tehát a tavalyi Szupermosás című filmhez hasonlóan idén is van esély arra, hogy magyar film vigye el a fődíjat a nemzetközi mezőnyből. A 116 versenybe került alkotást nemzetközi zsűri értékeli, melynek tagja Bollók Csaba filmrendező, akinek Iszka utazása című filmje elnyerte az idei Magyar Filmszemle fődíját. További zsűritagok: Kis- Bocz Éva a Duna Televízió filmfőszerkesztőségének vezetője, Jean-Pierre Sougy francia független filmes, Przemek Młyńczyk lengyel filmrendező, és a zsűri egyetlen állandó tagja, a német-magyar Wolfgang Leis. Idén először a BuSho fesztivál egy GizmoSho elnevezésű workshopot is rendez a VideoGizmo site-tal közösen, amelyet a fesztivál előtti héten tartanak szintén az Almássy téri Szabadidőközpontban. A workshopon elkészült rövid animációkat külön zsűri értékeli majd a BuSho alatt, aminek elnöke Varga Csaba, a Varga Stúdió vezetője.
A hagyományokhoz híven idén is lesznek a fesztiválnak kísérőprogramjai. Az egyéni nevezéseken kívül fesztivál-válogatások (Brno, Tallin, KIMUAK, KAFF, Mediawave, Euroshorts…) Filmes iskolák válogatásai (MOME, VSMU…), vagy a legjobb reklámfilmek válogatása. Az Európa mozi a nagyjátékfilmeknek ad helyszínt, a Konyec, az Iszka utazása, a Sztornó és a Nyócker képviselik idén a hazai nagyfilmeket, természetesen angol felirattal. A kísérőprogramok királya az IVF Folk & Roll elnevezésű világzenei koncertsorozat, mely a visegrádi országok vezető folk-rock zenekarainak a fellépése lesz esténként. Kronológiai sorrendben fellép a szlovák Druzina, a magyar Rackajam, a lengyel Chudoba és zárásként a cseh Gothart zenekar. A fesztivál hivatalosan az augusztus 6-i Díjkiosztóval zárul, majd a díjazott alkotásokat 7-én délelőtt még levetítik az érdeklődőknek.

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!