INDULOK TOVÁBB

INDULOK TOVÁBB /// Amint arról már korábban is beszámoltunk, minden idők legsűrűbb esztendejét zártuk december elején Pekingben, majd a két ünnep között a Porto Femme prezentáción a magyar hölgykoszorúval, mely azonban csak a kezdete egy csodálatos barátságnak. Az újévben természetesen mi mást is tehetnénk, mint megpróbáljuk felülműlni tavalyi önmagunkat, kezdésnek rögtön januárban, még pedig a Balassi Intézeti együtműködések folytatásaként a következő bemutatókkal. A Dublin belvárosában lévő Filmbase kulturális központ lesz a BuSho vetítés helyszíne január 20-án. A tallinni egyetem filmiskolája, a BFM (Balti Meedia Kolledzh) pedig azt jelezte, hogy január 23-án mutatná be a BuSho válogatását. Végül pedig a Szófiai Magyar Intézetben a helyi Film- és Színházművészeti Akadémiával karöltve szervezik meg a vetítést január 25-én, este hat órától. Folyamatban vannak a további egyeztetések a New York Animation Nights és Moszkva-i Cifra Filmnapok mellett a Tel-Aviv Student Film Festival munkatársaival is.

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!