“CSAK AZÉRT SE GYŐZHET A MINDEGY” - BUSHO DÍJAK 2019

Augusztus 31-én este a Puskin mozi Metropolis termében kiosztották a 15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 70 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az érdeklődők a Puskin moziban vagy az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinemában.

A Solide Art stúdió által készített szobrokat vihették haza a legjobbak, akik a nemzetközi zsűri valamint a diákzsűri által kerültek kiválasztásra. A nemzetközi zsűribe kapott meghívást ezúttal Kreet Paljas, észt animációs szakember, Szilágyi Zsófia, filmrendező, André Lameiras, a portugál BEAST Filmfesztivál igazgatója és a 15. fesztiválon 15. alkalommal részt vevő Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora. Az idei Diákzsűri tagjai voltak Pethő Zsófia, Nyitrai Balázs, Balogh Máté és Szelestey Bianka, akik elsőként léptek a színpadra és osztották meg döntésüket a közönséggel.

„Egy nehezen megfogható témában friss, őszinte, személyes és hiteles. Hiánypótló alkotás.”

A legjobb fikciós film díját kapta a Hot Dog, mely Alma Buddecke és Marleen Valin alkotása, akik a német Baden-Württembergi Filmakadémiáról nevezték a filmet.

„Zsigerig ható vizuális és asszociatív hatás kiemelkedő montázstechnika segítségével.”

A legjobb kísérleti film a diákzsűri döntése alapján a francia Déguste, rendezte Stéphane Baz.

Sokszínű és mély vizuális kreativitás, mely az izgalmas dramaturgiával együtt koherens egésszé tudott válni.” A legjobb animációs film díját már át is tudták adni, hisz a díjazott nem más, mint a magyar Buda Flóra Anna és a Berlinben is díjazott MOME diplomafilmje, az Entropia lett.

Következhettek a nemzetközi zsűri díjazottjai, kezdésnek felsorolták azokat a díjazottakat, akik sajnos nem tudtak személyesen jelen lenni a díjkiosztón!

BuSho 2019 legjobb kísérleti film: Facelift / Jan Riesenbeck, Dennis Stein-Schomburg / Németország

BuSho 2019 legjobb operatőri munka: Lali Rubio, a Benidorm 2017 című filmben / rendező Claudia Costafreda / Spanyolország

BuSho 2019 legjobb színésznő: Elina Hanzena, Collective.Me / rendezte Adriana Roze / Lettország

BuSho 2019 legjobb vígjáték: Mamartuile / Alejandro Saevich / Mexikó

BuSho 2019 a Zsűri különdíját kapta: A Strange Trial / Marcel Barelli / Svájc

Jöhettek azok a díjazottak, akik át is tudták venni a díjakat!

Ismét kiosztásra kerültek a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 500 ezer forintos díjai, melyet a legjobb Magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel! A színpadra kérték Varsányi Ferencet, a Médiatanács szakértőjét és Kollarik Tamás Médiatanács tagot, a mecenatúra program koordinátorát, hogy adják át a díjakat!

A legjobb magyar animációs film 2019-ben a Lidérc úr, Tóth Luca alkotása, akinek távollétében, a film producere vette át a díjat és mint később kiderült, ezen az estén kapott még egy Oscar-jelöléssel járó díjat is Odensében, gratulálunk!

A legjobb magyar kisjátékfilm a 15. BuSho fesztiválon egy másik fiatal hölgyé lett, még pedig Szeleczki Rozáliáé, a Rozgonyiné című munkájáért.

A soproni BuSho helyszín különdíját adhatták át a szervezők, 2 fő részére egy soproni látogatás, filmbemutatóval és közönségtalálkozóval, A bérlők című filmért, mely Regős Ábel munkája és egy érzékeny társadalmi témát feszegető kiváló egyperces alkotás. A rendező távollétében a díjat a film egyik főszereplője Farkas Franciska vette át, aki egy Ady idézettel mondott köszönetet:

Gyujtsuk ki jól a sziveinket, Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A következő különdíj a Sziget Kft. felajánlása, még pedig hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2020-as Sziget fesztiválra! Ezt a díjat rend szerint egy magyar alkotás szokta kapni, mert nem lehet tudni, hogy ki tud visszajönni egy év múlva külföldről. Ezúttal azonban az orosz stáb tagjai egész héten a fesztiválon voltak és a szervezők tudták, hogy a rendező örömmel látogat majd ismét Budapestre, tehát a díjazott idén a White Mark című film és Anton Mamykin.

A legjobb színész díját ezúttal egy szemtelenül fiatal színész, a kecskeméti Fazakas Bendegúz kapta, a Katapult című filmben nyújtott alakításáért, melynek rendezője Szövényi-Lux Balázs.

BuSho 2019 legjobb nemzetközi animációs díját nyerte az észt Teofrastus, Sergei Kibus munkája, melyet a rendező munkatársa, Olga Stalev vett át személyesen és elmondta, hogy ez az első nemzetközi fesztivál, melyen részt vesz és most már biztos, hogy örökké emlékezni fog a BuSho-ra.

Mielőtt kihirdették a fődíjak nyerteseit, a nemzetközi zsűrit szólították a színpadra, André Lameiras portugál zsűritag foglalta össze néhány mondatban az elmúlt hét történéseit, majd röviden meg is indokolták a döntéseket.

Bár fizikailag távol tartja a nézőt a helyszíntől, mégis sikeresen von be minket egy összetett és feszült helyzetbe, ami elgondolkodtat személyes konfliktuskezelési felfogásunkról.”

A Bronz BuSho 2019 díj nyertese a Felülnézet című magyar film, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint filmje. Amint az a beharangozóban olvasható volt, a reality show jellegű kamera beállítással forgatott egysnittes kísérlet egy városi lomtalanítás bonyodalmaiba enged bepillantást.

Az Ezüst BuSho nyertese 2019-ben “A napi rutint a történetvezetés eszközeként használja.” még pedig a francia Matthieu Maunier-Rossi és a Three Blades.

Két nő találkozását összetett módon mutatja be mindössze 13 percben.”

A 15. BuSho fődíját, az Arany BuSho díjat kapta a Salam című filmjéért Claire Fowler az Egyesült Államokból.

Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 15. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény, ők pedig a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Pensum, az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Intézet, a Portugál Intézet. Együttműködő partnerként a Budapest welcome csomagokat a BFTK azaz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft., a Soproni Mozgóképmás Egyesület, médiatámogatók pedig továbbra is a Filmvilág, a Film.hu, a Fotovideo magazin és a Klub rádió!

Találkozzunk 2020-ban is, a 16. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!

15. BUSHO PRIZES AND AWARDS 2019

BuSho 2019 Prize GOLD BUSHO: SALAM / Claire Fowler / United States

BuSho 2019 Prize SILVER BUSHO: THREE BLADES / Matthieu Maunier-Rossi / France

BuSho 2019 Prize BRONZE BUSHO: FROM ABOVE / Nándor Lőrincz, Bálint Nagy / Hun

 

The 500.000,- HUF Special Prize of the Media Council of NMHH

for the best Hungarian fiction: MRS. ROZGONYI / Rozália Szeleczki / Hungary

The 500.000,- HUF Special Prize of the Media Council of NMHH

for the best Hungarian animation: MR. MARE / Luca Tóth / Hungary

 

BuSho Award 2019 BEST EXPERIMENTAL:

FACELIFT / Jan Riesenbeck, Dennis Stein-Schomburg / Germany

 

BuSho Award 2019 BEST CINEMATOGRAPHY

Lali Rubio IN BENIDORM 2017 / dir: Claudia Costafreda / Spain

 

BuSho Award 2019 BEST ACTOR

Fazakas Bendegúz in KATAPULT / dir: Balázs Szövényi-Lux / Hungary

 

BuSho Award 2019 BEST ACTRESS

Elina Hanzena in COLLECTIVE.ME / dir: Adriana Roze / Latvia

 

BuSho Award 2019 BEST ANIMATION: TEOFRASTUS / Sergei Kibus / Estonia

BuSho Award 2019 BEST COMEDY: MAMARTUILE / Alejandro Saevich / Mexico

Special Mention of the Jury: A STRANGE TRIAL / Marcel Barelli / Switzerland

BuSho 2019 SPECIAL PRIZE OF SOPRON: THE TENANTS / Regős Ábel / Hungary

Sziget PRIZE 2020: WHITE MARK / Anton Mamykin / Russia

Student Jury Prizes 2019

BEST FICTION: HOT DOG / Alma Buddecke, Marleen Valin / Germany

BEST EXPERIMENTAL: DÉGUSTE / Stéphane Baz / France

BEST ANIMATION: ENTROPIA / Buda Flóra Anna / Hungary

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!