MAGYAR VERSENYFILMEK 2019

A 15. BuSho fesztivál versenyprogramjának összeállítása ismét jelentős fejtörést okozott az 5 tagú előzsűrinek, melynek persze hangot is adtak összefoglalójukban, illetve kiemelték, hogy sokkal több minőségi rövidfilm érkezett, mint amennyit versenybe lehet sorolni. És valóban, ha statisztikailag nézzük a dolgot, az ezer nevezésből beválasztott 70 versenyfilm, csupán 7%-ot engedélyez, de természetesen az időkorlát mindig meghatározó és hát dönteni már pedig kell! Ők döntöttek is, persze a lehető legjobban, mert a nézők már csak az esszenciát kapják majd a fesztiválon, melyhez egy kis étvágygerjesztőt állítottunk össze az alábbiakban a hazai vízeken.

 

 

Nem is tudom, hol kezdjem, talán az animációknál, mely a teljes hazai rövidfilmes robbanással egyhuzamban szépen termelte ki az utóbbi években a maga kis csodálatos darabjait. Tóth Luca Lidérc úr című 19 perces, párbeszéd nélküli animációs rövidfilmjének világpremierjét a 69. Berlinalén tartották, melynek fő témái a feltétel nélküli, egyoldalú szerelem, a csalódás, a hiúság és a szexualitás. Szintén Berlinben mutatták be Buda Anna Flóra Entropia című MOME diplomafilmjét, mely a rövidfilmes kategóriában a független zsűri Teddy-díját, az LMBTQ témájú filmművészetnek szentelt elismerést kapta. Ugyancsak Moholy-Nagy diplomafilm volt Ottlik Anna Prímek című munkája, melynek célja, hogy körüljárja azt a kérdést, hogy miként hatnak ki a gyerekkori sérelmek egy felnőtt életére.

 

 

Mindig feldobják a fesztivál hangulatát az egészen rövidke szösszenetek, mint a korábban Memmod című filmjével már nálunk is versenyző Tápai Gergely, aki ezúttal a #Jótett című homeless történetét meséli el a nézőknek vagy épp az érzékeny társadalmi témát feszegető kiváló egyperces alkotás, A bérlők, Regős Ábel rendezésében. Ugyanezen a síkon mozog, kicsit reality show jellegű kamera beállításokkal a Lőrincz Nándor, Nagy Bálint alkotópáros által jegyzett Felülnézet is, mely egy városi lomtalanítás bonyodalmaiba enged bepillantást. Természetesen hiába állítjuk minden évben, hogy nem lehet tematizálni egy ekkora merítésben, azért elkerülhetetlen, hogy felbukkanjanak a mindennapos témáink, mint a migráció, mely ezúttal Wizner Balázs Idegen hangok című filmjében próbálja a nézők elé tárni a szomorú valóságot. A legígéretesebb fiatal rendezőnek járó díjat kapta Dávid Attila Jakab című filmje a tavaszi Friss húson az emberi lélek titokzatosságának egyedi megmutatásáért, ahol Szeleczki Rozália is oklevelet kapott a Rozgonyiné rendezőjeként, Arany János azonos című balladájának mai adaptációja. Nagy visszatérőink egyike Szirmai Márton, aki sajátos humorával és régi csapatával (többek között Tóth Barnabás, Pálos György, Búzás Mihály) örvendeztet majd bennünket Szerepzavar című filmjében.

 

 

Bár az átütő sikert az Ultra című, szupermaratonos dokumentumfilmje hozta meg, melyet 2017-ben Európai Filmdíjra jelöltek, azért Bart Simpson magyar hangjának, Simonyi Balázsnak is külön fejezetet kell majd nyitni a BuSho történelemkönyvében. Tényleg a teljesség igénye és régi katalógusok böngészése nélkül a Kultiplexben már vetítettük a Budapesti neonokat vagy a Momentán társulatos időkben Tóth Barnával közösen készített Terepszemle filmeket, aztán szép sorban Original Láger, Egy szavazat, Tour, Finálé (figyelemre méltó producerrel) és legutóbb az Indián, melyet épp a minap egy belorusz vetítésről cenzúráztak ki a helyi bizottságban helyet foglaló elvtársak. Legújabb, Banális című filmjének alapötlete 2013-ban született meg, amikor a rendező részese volt a Boston Marathonon történt merényletnek és rádöbbent, hogy az erőszak életünk részéve kezd válni.

 

 

  1. végül következzenek a legnagyobb lélegzetvételű ezáltal általában komolyabb témákat feszegető alkotások, mint például A Mentor című filmjében Szabó Szonja, mely a néhány évvel ezelőtt elhíresült kék bálna nevű internetes jelenség áldozatainak állít emléket vagy épp a Katapult, Szövényi-Lux Balázs filmje, melyben az egyik főhős Gau, időt és teret áthidaló szerkezetet épít, hogy újra láthassa szerelmét. Pápai Pici Varjúháj című filmje egy kisfiú története, aki anyukája betegségét és saját szorongását sötét, mágikus fenyegetésként éli meg. Egy készülő film zárójelenetét, egy vízbefulladást szeretne felvenni a stáb, Borsos Miklós, A nagy dobás című alkotásában, sikertelenül.

Végül pedig megemlítendő a sajátos stílusban alkotó Fazekas Gyöngyi, a Metropolitan Egyetemen készült diplomamunkája, A narancs útlevél, mely egy közeli országban játszódik, ahol az Állam kiemeli a magánszférából a szaporodás ügyét.

 

 

Természetesen ezúttal is lesznek nagy hiányzók, avagy kimaradók, de ez csupán annyit tesz, hogy érdemes lesz velünk tartani a szombati egyébként ingyenes magyar panoráma napon is, mert ugye mindenki nem kerülhet a versenybe a különböző okok miatt. Ezúttal azonban ott lesz majd látható többek között a Két csík, Apám szíve, a Szokásjog, a 147 rovás vagy éppen a Falu fessön, mi pedig mindenkit csak bíztatni tudunk, hogy gyertek, nézzetek magyar rövideket!

 

 

15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2019. augusztus 27-től a Puskin moziban, az Art+ Cinemában és az Olasz Kultúrintézetben, majd pedig további vidéki városokban, Sopron Búgócsiga, Debrecen Modem, Szeged Grand Café! www.busho.hu

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!