AFTER FOURTEEN: ROAD(bu)SHOW 1.

 

Szeptemberben a 14. BuSho fesztivál befejezését követően a szokásos menetrend szerint elpostáztuk az át nem vett díjakat, elkezdtük összeállítani a referenciafüzetet, a záró beszámolót és az elszámolást, mely azonban szinte a következő fesztivál megnyitásáig eltart majd. Mindeközben pedig megkezdtük a felkészülést a különböző nemzetközi és hazai prezentációkra, melyekből szeretnénk most egy csokorral átnyújtani nektek, aztán az idő múlásával beszámolunk majd a folytatásról is.
Szeptember végére a portugál Beast (meet the east) fesztiválra készültek el a korábbi magyar rövidfilmek portugál feliratai egy visegrádi bemutatóra. Nem mellékesen pedig előzsűri tagunk, Végh vozo Zoltán 2 napos filmkészítő workshopja tette teljessé a magyar jelenlétet.
A Prágai Magyar Intézet 2018. október 11-14-e között már XXI. alkalommal rendezte meg a Közép-Európai - V4 országok filmszemlét, amelynek keretében magyar, cseh, lengyel és szlovák játék-, dokumentum-, rövid- és diákfilmeket mutat be. A 14. BuSho fesztiválról Deák Kristóf: A legjobb játék és Szeleczki Rozália: Csodapunci című filmjeit vetítették az intézet 100 fős termében.
Október közepén egy komplex meghívásnak tettünk eleget az isztambuli Kisakes fesztiválon, ahol a nemzetközi zsűri tagja volt fesztiválunk igazgatója, egy fesztiválok találkozóján is részt vettünk valamint párhuzamosan 3 helyszínen zajlottak a legfrissebb magyar rövidek versenyen kívüli BuSho prezentációi, ahonnan utólag megkaptuk a török feliratokat is a vetített filmekhez.
A magyar Best of 14. BuSho 2018 válogatást 2018. októberének utolsó hétvégéjén a bakui Landmark Hotel mozitermében a Magyar Kulturális Napok keretében vetítették. Ugyanekkor vettünk részt sokadszor az Országos Rajzfilmünnep több helyszínén is egy nemzetközi animációs válogatással, valamint másik portugál partnerünknél a Casa di Juventude Amarante Shorts Around the World nemzetközi filmklubjában is.
Indiai magyar filmnapok Delhiben, október 29-31. között, ahol Dr. Muszatics Péterrel és Dr. Vajdovich Györgyivel karöltve 3 napos filmbemutatók és előadások kerülnek megrendezésre, melyben a zárónapot szinte teljes egészben a régi és új rövidfilmek teszik majd ki, kiegészülve egy új “Fináléval”, azaz Simonyi Balázs: Ultra című filmjével!
Másfél évvel ezelőtti moszkvai Cifra prezentációnk után most kaptunk egy újabb kérést a magyar intézettől, miszerint egy fesztivál szervezője kereste meg őket Komi földről, mely Oroszország északi részén található, hogy a helyi 2. finnugor filmfesztiválon szeretnének rövid magyar filmeket vetíteni. Így történt, hogy az október 31- november 2. között Szyktyvkar városban és egy kisebb településen vetítik a Szabó úr, az En passant és az Indián című filmeket. Az orosz social mediában megjelent a plakát és egy rövid infó.
Első etapunk végén pedig következzen a 19. Izmir Kisa Film Fesztivál, ahová tavalyi zsűritagunk Yusuf ezúttal Dombrovszky Linda: Kockaember című filmjét hívta meg és erre a rendező így reagált:Igen, nagyon-nagyon örültem, ismerem a fesztivált! Igazából Yusuf megkeresett már, hogy ki tudok e menni. Én sajnos akkor forgatom az első tévéfilmemet, pont azokban a napokban... Viszont a vágóm, Pap Levente ki tud menni, és ez nekik is jó így, azt írta. És sejtettem, hogy Ti juttattátok ki, nagyon köszönöm:)))”
Hamarosan jövünk majd a folytatással, mert rengeteg további kaland vár még a BuSho csapatra, mielőtt December elején megkezdődik majd a nevezés a 15. fesztiválra, addig pedig mindent bele, gőzerő!

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!