IZMIR VIZIT

Összességében őrült jó volt! Megpróbálom kifejteni. Amikor az izmiri repülőtérre megérkezve a biztonsági őr megölelt minket, már tudtam, hogy itt minden rendben lesz. Így is volt: a város egy laza, nyugodt, mediterrán nyaralóhely, ahol a kellemes novemberi huszonhét fokokban minden sarkon kövér, ápolt kóbor kutyák várják a simogatást, és a csillogó szőrű kóbor macskák úgy néznek az emberre, hogy meg kell emelnie a kalapját. Ebben a környezetben passzió filmeket nézni. Az Izmiri Rövidfilm fesztiválon (becsületes nevén Izmir Kisa Film Festival) november 5-10. között vettem részt, mint a nemzetközi zsűri tagja. Az öttagú zsűri többi tagja Szófiából, Bukarestből, Berlinből és Drezdából érkezett. Velük volt szerencsém végignézni a nemzetközi versenyprogramot, és kiválasztani a díjazottakat. Az idei versenyfilmek szellemiségükben közös vonásokat mutató alkotások (sőt, volt két film, amelyekben egy-egy jelenet meglepően azonos felállásból indult, csak a kimenetele volt más). Magas színvonalúak, szinte mindegyikre jellemző az erős történet és a különleges, egyéni atmoszféra. Javarészt a jelenkori társadalmi anomáliákból származó személyes konfliktusok motiválták idén az alkotókat. Bővebb infó a filmekről itt! A versenyfilmeken kívül török és nemzetközi panorámák és más fesztiválok filmjeiből összeállított blokkok is részét képezték a programnak. Jó érzés volt képviselni a BuSho filmek blokkjának vetítésén a fesztivált és az országunkat. A szervezők kiemelt figyelemmel és vendégszeretettel fogadtak minket, kezdve azzal, hogy a párom is csatlakozhatott hozzám. A vendégek ugyanabban a tengerparti hotelben laktak, így akármerre mentünk, ismerősöket találtunk. Nagyon örültünk, hogy megismerkedtünk az isztambuli székhelyű Magyar Kulturális Intézet igazgatójával, Fodor Gáborral is, aki a megnyitón büszkén viselte a BuShós pólót, képviselve az országot, a fesztivált és a mindent átívelő barátságot. Minden nap végén megvendégeltek minket egy-egy elegáns, igényes helyen többfogásos vacsorával. Itt és a nagy presztízsű nyitó- és záróeseményeken élőzenével, jó hangulatban ismerkedtünk a nagy kerek asztaloknál. Fakultatív programként Törökország legjobb túravezetője (nem vicc) kísért el minket Efezusba, amelynek keretében Szűz Mária házát és az elképesztő romvárost nézhettük meg - elképesztő élmény volt. Aki teheti, látogassa meg ezt az idén huszadik életévét betöltött fesztivált!

 

 

2019. november --- Koncz Teréz, nemzetközi zsűritag

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!