GomBuSho

2015. Jan. 20. 23:26

GomBuSho 2012

 

2012

GOMBUSHO ÖSSZMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR

Az elmúlt esztendők szakmai sikere után 2012-ben is megrendezzük a GomBuSho Workshopot a jól bevált csapat szervezésében, azonban újfent apróbb módosításokkal, melyekkel fejleszthetjük és tökéletesíthetjük a tábort.

Az első, 2007-es animációs workshopból az évek alatt filmes tábor lett, aztán 2010-ben festettünk is, 2011-ben pedig tovább bővültünk a zenei részleggel. A korábbi változások közül a legnagyobb a helyszín módosítása volt és nagy örömmel vettük, hogy minden a tervek szerint alakult. Amint azt már számtalan workshop bebizonyította, a vidéki munka sokkal nagyobb hatásfokkal bír, mert az alkotók nem tudnak különböző indokokkal eltűnni néhány órára esetleg napra...

Újra megcélozzuk tehát az ország és a Kárpát-medence közepét és Gombolyagon (www.gombolyag.com) próbáljuk tökéletesíteni a megkezdett munkát, mely reményeink szerint még sok évig folyhat. A 2009-es esztendőre tervezett kihívás az volt, hogy első alkalommal próbáltuk nemzetközi vendégekkel lebonyolítani az eseményt, hála Istennek a résztvevők egybehangzó véleménye szerint, sikeres tábort szerveztünk a határon túli fiatalok számára! Ezen felbátorodva ezúttal az újabb fejlődés reményében további filmes szakembereket vonunk be a munkába és immáron 7 kategóriában szeretnénk eredményeket elérni! Szintén a bűvős hetes szám jegyében, régóta dédelgetett álmunkat is szeretnénk 2012-ben valóra váltani, amikor a 6. alkalommal megrendezésre kerülő GomBuSho összművészeti workshopon résztvevőként köszönthetnénk valamennyi szomszédos ország képviselőit és alkotóit!

Workshop időtartama: 2012 július 14–21.

Workshop jelentkezés határideje: 2012. június 1.

Résztvevők: 32 fő 8x4 fős csoportokba bontva

Részvételi díj: 29.900,- Ft, amely tartalmazza az étkezés (reggeli, ebéd, vacsora), a szállás, valamint a szakmai program költségeit. A szervező Gombolyag Alapítvány és az együttműködő Manifeszt Egyesület minden résztvevő költségeihez hozzájárul majd.

Táborvezető: Gábeli Tamás, BuSho fesztivál igazgató

Csoportvezetők:

AnimáTor: Patrovits Tamás, ASIFA Hungary

Kisjátékos: Prikler Mátyás, MPhilms, Szlovákia

Kísérleties: Apczi Jenő, CinemaFilm, Szerbia

FotóGráf: Fazekas Zoltán, L’ÉCLISSE Sicily

DokuMenta: Szőcs Tamás, Gouranga, Románia

ZenÉszek: Dr. Peller György, Abszolút Hallás

HangaláFestŐ: Várhegyi Rudolf, VRSound, hangmérnök

Demonstrátorok: ME-ME Co. (Mester Ákos – Mecseki Csaba)

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!