11. BUSHO: TIZENEGYES

Szeptember első hetében kezdetét veszi a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál második évtizede, az elmúlt egy évtizedben pedig –a technikai fejlődéssel egyenesen arányosan– hihetetlen változásokon ment keresztül a rendezvény. Az utóbbi néhány esztendőben azonban stabilizálódott és évről évre sikerült hozni azt a megbízható színvonalat, melyet a kezdetekkor megcéloztak a szervezők, rendre 1000 rövidfilm feletti nevezéssel, rengeteg partnerfesztivállal, külföldi prezentációkkal és nemzetközi szinten is kiemelkedő, minőségi rövidfilmekkel.

A 11. alkalommal meghirdetett felhívásra tehát első alkalommal a korábban a BuSho fesztivál által fejlesztett nevezési platformra érkezett a legtöbb, szám szerint 296 darab nevezés, majd végül 1189 rövidfilm érkezett 77 országból, melyet az ismét 6 tagú előzsűri – Rimóczi László, Mester Ákos, Csüllög Edina, Dér Asia, Orosz Annaida, Patrovits Tamás összeállításban – majd 3 hónapon keresztül mustrált. Közülük végül 69 alkotás került a versenyprogramba, mintegy 28 országból, az európai nagyok mellett olyan különleges helyekről, mint Azerbajdzsán, Bahrein, Kína, Irán, Málta vagy Tajvan. Az összes nevezéskor legtöbb filmet beküldő 3 ország képviselteti magát a legtöbb alkotással a versenyben is (spanyol, német, magyar), a hazai pálya előnyét kihasználva a magyar filmekkel az élen, bár a bundázás gyanúját gyorsan ellensúlyozza az egyik előzsűri véleménye, Csüllög Edina, Észtországban élő és alkotó filmrendező: "Azt hiszem ez egy kiemelkedő év a magyar rövidfilmek számára, hiszen nem láttam ennyi jó filmet tőlük az utóbbi években. A válogatás pedig összességében valahogy könnyebbnek tűnt, persze lehet, hogy azért, mert igazi gyöngyszemeket kerestem!"

A nemzetközi zsűribe a BuSho fesztivállal párhuzamosan állandóságot tükröző Wolfgang Leis, hazánkban élő német származású marketing szakértő (időközben rövidfilmszakértő) mellett ezúttal Michael Havas, cseh/új-zélandi forgatókönyvíró, filmrendező, Daniel Vadocký, szlovák filmes szakember valamint a Magyar Nemzeti Filmalap Nemzetközi igazgatója, Bereczki Csaba kapott meghívást! A nagy zsűri mellett pedig ismét értékel majd az Országos Diákzsűri is, még pedig a tavalyi nyerő, azaz a Gór Fanni, Asmon Stella, Martin Marcell összeállításban. Ők döntenek majd tehát az évek alatt bevezetett 3 fődíj, 7 kategória díj és a tavaly első ízben kiosztott 2 különdíj sorsáról, azonban ezek mellett ismét újabb díjakkal bővült a fesztivál, még pedig nem is akármilyen díjakkal! A Médiatanács jóvoltából 2 nagyon értékes díjat fogunk kiosztani a legjobb magyar kisjáték és a legjobb magyar animációs alkotásnak nem kevesebb, mint 500-500 ezer forinttal! A Sziget Kft. felajánlása hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel 2016-ra, valamint az amerikai InkTip forgatókönyv fejlesztési díjai, ahol ingyenesen teszik elérhetővé producerek számára a zsűri által kiválasztott 3 alkotó következő filmtervét!

Az idei versenyprogramban felbukkan majd több korábbi fesztiválon díjazott alkotás is, mint a tavalyi Európai Film Akadémia rövidfilm kategória győztes német-horvát kooprodukció The Chicken, mely Una Gunjak filmje. Több fesztiválon bukkant fel a francia Morgan Simon, Try to Die Young című alkotása vagy a holland alkotópáros Thomas Baerten, Wim Geudens által jegyzett De Smet.  Személyesen tisztel meg bennünket Laurent Ardoint, a francia háborús musical, az Amour et Commando rendezője, az olasz Gas Station-t jegyző Alessandro Palazzi vagy épp a német 90 Degrees North című filmmel Detsky Graffam. A magyarokat a teljesség igénye nélkül a néhány hónapja KAFF díjat nyert Bertóti Attila, Mese című animációjával kezdhetnénk, de több visszatérő alkotó is van, mint például Hörcher Gábor, aki ezúttal Ricsi című filmjével érkezik vagy éppen Géczy Dávid, aki pedig A győztes című munkájával száll harcba a sikerért.
Az akkreditált vendégek többek között Tajvanról, Izraelből érkeznek, de Olasz, Német, Osztrák, Észt, Francia, Szlovák, Cseh alkotók is jelezték részvételi szándékukat, tehát nagyszerű fesztivál hangulatra számíthatunk szeptember 1. és 6. között a Puskin moziban, a Rooftop Cinema Corvintetőn valamint a szokásos vidéki és határon túli helyszíneinken is. A szolnoki Tiszap’Art mozi mellett, másodízben a soproni, Búgócsiga Accoustic Gardenben is felbukkanunk majd, továbbá láthatóak lesznek a versenyfilmek Nagyváradon (Románia), Érsekújváron (Szlovákia) és Ukrajnában Ungváron is. 

A versenyprogram valamint az arról épp lemaradt, de kiemelkedő alkotásokat tartalmazó információs vetítések mellett ismét megrendezésre kerül a szombati magyar panoráma nap, melyben valamennyi benevezett magyar alkotás megtekinthető lesz, aki szerette volna moziban vetíteni alkotását. Ezúttal is lesz több kísérőprogram, az esti Trafik koncerteken fellép egy brit-magyar formáció –igaz, hogy kedden– a Thursday Blues Band, egy Észt hardcore banda a Liblikas, majd egy régi klasszikus, a Sonia és a sápadtarcúak is. Az egyéb programok közül kiemelkedik a Magyarországon kizárólag a BuSho fesztiválon –idén ötödik alkalommal– vetítésre kerülő az Európai Film Akadémia előző évi rövidfilm kategóriájának valamennyi jelöltjét! Ezen kívül a szokásos „IVF 4 seasons in 4 days” elnevezésű szekció a főtámogató Visegrádi Alap jóvoltából, az örök kedvenc Hamburg Media School bemutatója és további filmes csemegékre számíthatnak az érdeklődők, mint ahogy első alkalommal mutatnak be egy nemzetközi dokumentumfilmes válogatást a fesztivál szakértő, Simonyi Balázs összeállításában. 

A fesztivál előhírnökeként idén ismét lezajlott a tavaszváró 7. spot&poster workshop a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd a nyári 9. GomBuSho összművészeti alkotótábor, melyen a résztvevők többek között a fesztivál arculati elemeit is megalkották, amiket majd a fesztiválon tekinthet meg a közönség. Ugyancsak első alkalommal kerül majd bemutatásra az elmúlt egy évben 4 országban megrendezett „Under The Moon” elnevezésű fiatal filmesek projektje valamint a tavalyi fesztivált követően a Balassi Intézettel közösen New York-ban megrendezett P2P//:1989 elnevezésű filmverseny bemutatója.

A fesztiválon jegyeket továbbra is kizárólag a versenyblokkokra kell váltani, akár előfoglalással is, diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményesen, a fesztivál weboldalán található elérhetőségeken. A versenyfilmeket a korábban már jól megszokott rendben, 3 nap alatt 15 egy órás blokkban, tekinthetik meg az érdeklődők a Puskin Mozi Amarcord termében, majd esténként a korábban már említett ismétlő vetítéseken a Budapest Rooftop Cinema szervezésében, a Corvintetőn. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a 11. BuSho fesztiválra, mely szeptember 1-én, kedden este 19:00 órakor a megnyitóval és az azt követő tavalyi díjnyertesek vetítésével veszi majd kezdetét a Puskin mozi nagytermében és szeptember 5-én, szombaton ugyancsak 19:00 órakor a díjkiosztóval zárul, ahol az összes idei díjazott alkotás megtekinthető lesz. 
Végül szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy 11. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény. Főtámogatónk a Visegrádi Alap, támogatóink a Biogroup Magyarország Kft., a Magyar Művészeti Akadémia, az Osztrák Kulturális Fórum, az Izraeli Nagykövetség, a Szlovák Intézet, a Staropramen valamint a Cseh Centrum. Együttműködő partnerként a Budapest welcome csomagokat a BFTK azaz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította, vetítéstechnikai partnerünk az AV Planet, továbbá a Balassi Intézet és a Mentha Internet. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft. és az InkTip. Médiatámogatóink pedig a Filmvilág, a Filmtekercs, a Fotovideo magazin és a Klub rádió!

Sajtóanyagok, illusztrációk, referenciák: https://busho.hu/hu/sajto/sajtoanyagok 
Jegyek: https://busho.hu/hu/jegyek/busho-jegyek-2015 
Versenyprogram: https://busho.hu/hu/program/versenyfilmek-2015 
Információs vetítések: https://busho.hu/hu/program/informacios-vetitesek-2015 
Magyar panoráma: https://busho.hu/hu/program/panorama-2015 
Beérkezett online nevezések: https://busho.hu/hu/nevezes/beerkezett-nevezesek 
Gombolyag Alapítvány: http://www.gombolyag.com   

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!