Archive

2014. Dec. 27. 12:32

BuSho Archívum 2007

Katalógus
Referenciafüzet
(Werkfilm)

DÍJAZTAK A 3. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁLON

Izraeli film nyerte a 3. budapesti rövidfilm fesztivál fődját, az ezüstöt magyar rendező páros vitte el. A díjátadó ünnepség szerencsésen alakult, hisz a legtöbb díjat át tudta venni valamelyik alkotó.

Teltház volt 6-án, hétfőn este az Almássy Téri Szabadidőközpont nagytermében. A BUSHO – BUdapest SHOrt Filmfest díjátadó ünnepségén a rengeteg érdeklődő mellett itt volt a legtöbb alkotó, szerencsére sok nyertes maga tudta átvenni a díját.A fődíjat egy izraeli film nyerte Offside/Lesállás címmel. Erez Tadmor és Guy Nattiv filmjében két palesztin és két izraeli katona tartják sakkban egymást egy határt jelző kerítés két oldalán. A rendezők nem voltak Magyarországon, viszont egyikük magyar barátnője eljött a záró gálára és átvette a díjat a következő szavakkal: "Guy megnézte a versenyfilmek mezőnyét és azt mondta, hogy esélye sincs ennyi színvonalas alkotás mellett. Egyáltalán nem gondoltuk, hogy fődíjat kaphat, nagyon meg vagyok hatódva, most is remeg egy kicsit a kezem…"

A BuSho nemzetközi zsűrije a Simonyi Balázs–Tóth Barnabás párosnak ítélte a második díjat, az Egy szavazat című filmjükért, amit már korábban lehetett látni az idei magyar filmszemlén is és nem is a BuSho az első díjuk, hiszen ezzel a filmmel már megnyerték a Magyar Függetlenfilm Szemle budapesti fődíját is.

A harmadik díjat nyert Felix Stienz Bóvli butik című filmjében, fekete-fehér képekben ugyanakkor rengeteg humorral ábrázolja a társadalomból lecsúszott emberek sorsát.

A nemzetközi zsűri a fődíjakon kívül kreált is néhány díjat, mivel úgy érezték, hogy nem tudnak elmenni olyan filmek mellett, mint például Szirmai Márton Szalontüdőcímű filmje, ami a legnagyobb tapsot és ujjongást kapta a 116 film levetítése alatt, ítéltek is neki ezért egy közönségdíjat. A 116 versenyfilmből 20 volt magyar és ebből 6 film kapott valamilyen díjat.

A BuSho előtt a videogizmo.hu weboldallal közösen a fesztivál Csáki László és Pálfi Szabolcs vezényletével egy workshopot tartott, ahol az elkészült 10 animációs filmből Fogarasi Gergely Anno című filmje nyerte az Gizmosho díját.

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!