Archive

2021. Oct. 12. 00:00

BuSho Archívum 2021

Katalógus
BESZÁMOLÓ

BESTOF BUSHO
Werkfilm (coming soon)

A BELORUSZ BARÁT SIKERE

Szeptember 4-én este az Olasz Kultúrintézet Fellini termében kiosztották a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett mintegy 1000 alkotás közül 71 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az elmúlt napokban a Puskin moziban és további fővárosi és vidéki helyszíneken az érdeklődők. Az előzsűrit követően a fesztiválon ezúttal is 2 zsűri díjazta az alkotásokat, hiszen a nemzetközi zsűri mellett ezúttal is jelen volt a Diákzsűri, melynek tagjai voltak Tőkés Anna (MOME), Várkonyi Fanni (METU), Antal Bálint (SZFE) és Sólyom Kristóf (ELTE), akik így kommentálták döntésüket:
„A fikció lényege ebben a filmben nem az, hogy kitaláljon olyan dolgokat, amelyek soha nem léteztek. A fikció egy eszköz arra, hogy a képzeletünkön keresztül hozzáférjünk olyan történelmi és személyes traumákhoz, amelyekről szerencsére nincs közvetlen tapasztalatunk. Hogy elképzeljük az elképzelhetetlent. Ez a film eredeti témaválasztásával, jól felépített forgatókönyvével és érzékeny alakításaival a 20. század egy újabb sötét dimenziójába kalauzol el bennünket, felhívva a figyelmet arra, hogy a múltunk, akár tudunk róla, akár nem, tovább él velünk.” A Diákzsűri szerint a legjobb fikciós film: Branka, K. Kovács Ákos
„A legjobb animációs film díját egy olyan alkotásnak ítéltük, amely egyszerre tudott misztikus, érzéki, és univerzálisan érthető maradni. Az animáció eszköztárát igényesen használva vezetett végig az alkotók által teremtett képzeletbeli, ám mégis ismerősen valószerű, disztópikus világon, és mesélt el egy történetet a magányról, barátságról, elidegenedésről, elválásról és veszteségről.”
A díjat kapta: Reduction, Szakály Réka Anna
„Egy olyan magyar valóságban, ahol a mindennapi élet, a nyelv, a munkahely, a család, az iskola egyre inkább fojtogató politikai hatás alá kerül, ez a film megvalósítja a vígjáték ősi műfajának egyik legnemesebb célját: lehetőséget ad arra, hogy nevessünk mindazon, ami megnehezíti az életet.”
A Diákzsűri különdíját kapta: Pannónia dicsérete, Nagy Borbála
Következhettek a Nemzetközi zsűri díjai, melynek először bemutatták a tagjait, Eva Steegmayer, a Film Akademie Baden Württemberg fesztivál koordinátora, a New York-i származású zenei rendező, DJ Mahogany, a magyar zsűritag idén Géczy Dávid, filmrendező, forgatókönyvíró valamint Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora. Madarász Isti, az est moderátora először felsorolta azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón! A legjobb animáció a német Mulm, a legjobb operatőri munka a Mira című spanyol filmben Jaime Martínez Soria, a legjobb vígjáték az amerikai David lett, a legjobb alakítás díját pedig a Sinking Ships című filmből Helena Hentschel kapta. A soproni BuSho helyszín különdíját kapta –mely egy 2 fő részére szóló meghívás filmbemutatóval és közönségtalálkozóval– az osztrák Sebastian Doringer filmje a One Left. Ugyanezekkel a feltételekkel utazhat majd Szegedre a második díját bezsebelő K. Kovács Ákos, a Branka rendezője. A Sziget Kft. hetijegyét egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2022-as fesztiválra nyerte az osztrák Anatomie eines Weltverständnisses, Alexander Fischer rendezése.
Megérkeztek azok a díjazottak, akik át is tudták venni a díjakat személyesen, elsőként rögtön a Nemzetközi Visegrádi Alap különdíját kapta a Csönded című filmért Tóth Gergely, majd legjobb kísérleti film a spanyol Survivers, Carlos Gómez-Trigo alkotása.
A BuSho Fesztiválon 2 kategóriában 500 ezer forinttal díjazták, elsőként a legjobb magyar animációs filmet, mely 2021-ben az Incognito, Lantos Júlia filmje. Másik pénzdíj pedig a legjobb magyar fikciós kisjátékfilmért Chilton Flóra alkotása, a Válaszúton.
A fődíjak kihirdetése előtt érkezett a színpadra Eva Steegmayer, aki a nemzetközi zsűri nevében foglalta össze az elmúlt hét eseményeit: “Szeretném megköszönni a szervezőknek a meghívást és az egész heti munkát, nagyszerű tartalmas napokat tölthettünk együtt és le kell szögezni, hogy rengeteg fesztiválon jártam már világszerte, de ilyen színvonalas versenyprogrammal nem nagyon találkoztam korábban. Remélem, hogy a Filmakadémiánk és a BuSho Fesztivál a jövőben is együttműködhetnek és egyszer én is visszatérhetek majd ebbe a csodás városba és erre a nagyszerű eseményre!”
Ezek után elérkezett a 3 fődíj kihirdetésének pillanata. „Két srác kapcsolata, apró gesztusokon, érzelmeken keresztül bemutatva, melyben a két fiatal végül megtalálja a közös hangot. Egy film, melyben a tolerancia és a remény áll a középpontban.” A bronz BuSho díj nyertese a bolgár Mutual Heart, Desislav Zherar Atanasov filmje.
„Egy probléma, melyet mindnyájan ismerünk: egy idegőrlő szomszéd. Végig arra számítunk, hogy komoly konfliktusba fut majd ki a történet, azonban a két szomszéd végül közös nevezőre jut. Egy film, amely biztosan mosolyt csal az arcodra.” Az ezüst BuSho díj szintén Bulgáriába került idén, még pedig az Under the Same Roof című alkotásért kapta Simeon Tsonchev.
„Két teljesen különböző kisfiú, teljesen különböző háttérrel végül kivágja magát a kalamajkából és barátságra lelnek. Egy film, amely egyszerre humoros ugyanakkor komoly.” A 17. BuSho fődijat kapja...
Friend című Fehérorosz film, rendezője az elsőfilmes Andrey Svetlov.
Végül a díjnyertesek vetítése előtt megköszönték az idei támogatóknak, hogy 17. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény, akik a Nemzeti Filmintézet, a Nemzetközi Visegrádi Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Kreatív Európa Iroda, az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Kultúrintézet, a Portugál Camoes Intézet, a Goethe Intézet, a Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség, Együttműködők voltak a Karnevál Film, a Solide Art, a Sziget Kft., a Soproni Mozgóképmás Egyesület, Grand Café Szeged, médiatámogató pedig a Filmvilág, a Film.hu, a Fotovideo és a Klub rádió!
 
17. BUSHO DÍJAZOTTAK 2021
 
Diákzsűri legjobb fikció: Branka / K. Kovács Ákos / 24:00 / Magyar
Diákzsűri legjobb animáció: Reduction / Szakály Réka Anna / 10:00 / Magyar
Diákzsűri különdíja: Pannónia dicsérete / Nagy Borbála / 27:00 / Fiction / Német-Magyar
 
A Nemzetközi Zsűri díjai:
BuSho 2021 legjobb animáció: Mulm / Carol Ratajczak, Tobias Trebeljahr / 6:51 / Animation / Német
BuSho 2021 legjobb kísérleti film: Survivers / Carlos Gómez-Trigo / 6:30 / Fiction/ Spanyol
BuSho 2021 legjobb operatőr: Jaime Martínez Soria in the film Mira by Hugo De La Riva / Spanyol
BuSho 2021 legjobb alakítás: Helena Hentschel in Sinking Ships by Andreas Kessler / 21:25 / Fiction / Német
BuSho 2021 legjobb vígjáték: David / Zachary Woods / 11:40 / Fiction / USA
BuSho 2021 Visegrád különdíj: Csönded / Tóth Gergely / 13:00 / Fiction / Magyar
 
BuSho 2021 Sopron különdíj: One Left / Sebastian Doringer / 6:12 / Animation / Osztrák
BuSho 2021 Sziget különdíj: Anatomy of a Worldview / Alexander Fischer / 3:04 / Experimental / Német
BuSho 2021 Szeged különdíj: Branka / Ákos K. Kovács / 24:00 / Fiction / Magyar
 
A BuSho Fesztivál 500.000,- Ft-os különdíja a legjobb magyar animációs filmnek:
Incognito / Lantos Júlia / 8:00
A BuSho Fesztivál 500.000,- Ft-os különdíja a legjobb magyar fikciós filmnek:
Válaszúton / Chilton Flóra / 30:00
 
BRONZE BUSHO 2021: Mutual Heart / Desislav Zherar Atanasov / 14:59 / Fiction / Bolgár
EZÜST BUSHO 2021: Under the Same Roof / Simeon Tsonchev / 25:26 / Fiction / Bolgár
ARANY BUSHO 2021: Friend / Andrey Svetlov / 20:30 / Fiction / Fehérorosz
 
Találkozzunk 2022-ben a 18. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!
 

GALÉRIA

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!