BuSho Film Festival

2021. Nov. 17. 00:00

FIGYELEM! FONTOS VÁLTOZÁSOK: 18. BUSHO NEVEZÉSI FELHÍVÁS 2022

Az éves archívum bezárását követően, december 1-én ismét megkezdődik a nevezés a következő esztendőre, ezúttal immár a 18. BuSho Fesztiválra, szokás szerint a kor követelményeihez igazodva ezúttal azonban nem apróbb, hanem korszakalkotó módosításokkal a szabályzatban és az online nevezési felületen is. A legfontosabb változás a mobil optimalizált új weboldalunk, melyet ezentúl www.bushofest.hu oldalon értek majd el, másik pedig az, hogy ezentúl csak a Filmfreeway-en keresztül lehet nevezni, ahová ingyenesen tudjátok regisztrálni filmeteket, ha még nincs fiókotok. Várjuk tehát a 2020. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A korábbi busho.hu weboldalt az új oldal archívum menüjéből lehet majd elérni ahol továbbra is böngészhetitek a korábbi évek fesztiváljait. FIGYELEM! A beadási határidő...

Tovább >>
2021. Nov. 16. 00:00

A VÁLTOZÁSOK KORA

2022-ben kissé hihetetlen, de következik a 18. BuSho Fesztivál, és hogy ez mit jelent? Azt, hogy a sajátok mentén felneveltünk még egy gyereket, jövőre nagykorúvá válik a születésekor itthon egyedülálló nemzetközi rövidfilmfesztivál, azaz önálló útra léphet! Persze a 2004-es ébredés majd homlokon csapás, miszerint: „BuSho! Ez az!” óta, mintha évezredek teltek volna el, ha csupán a technikai fejlődést nézzük, mert az első rendezvényre még VHS kópiákat kaptunk, aztán jöttek a DVD és a DV korszakok, míg mára lassan eltűnik valamennyi fizikai hordozó az életünkből. És ez persze csak egy a sok közül, hogy vajon miért és hogyan változik a világ körülöttünk és változunk vele együtt mi magunk is. Eleinte nem, hogy kielégítő, hanem...

Tovább >>
2021. Nov. 15. 00:00

FESTINET 2022

Negyedik évadjához érkezik a FESTINET nemzetközi rövidfilm fesztivál hálózat, melyben továbbra is 8 partner részvételével zajlik a munka és amelyben épp az újabb jelöltek érkezése zajlik. A magyar jelölttel kapcsolatban is felmerült több javaslat, de előbb annak rendje és módja szerint elköszönünk attól az alkotástól, mely képviselt bennünket az elmúlt egy év során Európa szerte. Nincs nehéz dolgunk, mert a film.hu cikket belinkelve olvasható a tartalom és néhány körülmény, mi egy kicsit szeretnénk inkább személyeskedni a rendezővel, akit úgy hívnak...

Tovább >>
2021. Nov. 14. 00:00

BUSHOVAL A VILÁG KÖRÜL

A szokásosnak nevezhető külügyi átszervezések és a KMIF élén történt vezető váltás ellenére szerencsére úgy tűnik, hogy a magyar rövidfilmeseknek az utóbbi években sikerült bebizonyítaniuk, hogy a világ bármelyik részén siker koronázhatja bemutatásukat. Így aztán nagy örömmel delegáltuk ismét az aktuális éves magyar bestof válogatásunkat a 17. BuSho fesztiválról, mert az Intézeti bemutatók mellett mindig cél egy helyi rövidfilm fesztiválhoz is eljuttatni az anyagokat. A korábban már bemutatott idei super8-as pedig már alig várja, hogy elindulhasson világ körüli útjára, melynek során biztosan eljutnak majd a korábban több ízben is kooperáló...

Tovább >>
2021. Oct. 12. 00:00

ŐSZINTE ŐSZÜLÉS

A 17. BuSho fesztivál végeztével idén sem állt meg az élet, sőt még hosszú és nem feltétlenül mézes hetek következnek, míg az adminisztrációs feladatok mentén az elszámolásokkal végül valóban lezárhatjuk az aktuális esztendőt, miközben már zajlik a jövő év előkészítése! Szép lassan minden díjazotthoz eljutottak a pakkok, ilyenkor nyílik lehetőség befejezni a félbemaradt feladatokat is, mint például a 17. GomBuSho alkotótábor teljes lejátszási listáját, de ugyanekkor szoktuk összeállítani a szokásos éves bestof kollekciókat is. Az idei magyar válogatásba ezúttal 8 film került, melyek szinte azonnal megkezdték nemzetközi szárnyalásukat, ami reményeink szerint a tavalyi Holtai Gábor film, a Második kör mintájára egészen az Oscar-jelölés küszöbéig tarthat majd. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy ugyanezt a Clevelandben sikert aratott alkotást delegáltuk a következő...

Tovább >>
2021. Oct. 12. 00:00

BuSho Archívum 2021

Katalógus
BESZÁMOLÓ

BESTOF BUSHO
Werkfilm (coming soon)

A BELORUSZ BARÁT SIKERE

Szeptember 4-én este az Olasz Kultúrintézet Fellini termében kiosztották a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett mintegy 1000 alkotás közül 71 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az elmúlt napokban a Puskin moziban és további fővárosi és vidéki helyszíneken az érdeklődők. Az előzsűrit követően a fesztiválon ezúttal is 2 zsűri díjazta az alkotásokat, hiszen a nemzetközi zsűri mellett ezúttal is jelen volt a Diákzsűri, melynek tagjai voltak Tőkés Anna (MOME), Várkonyi Fanni (METU), Antal Bálint (SZFE) és Sólyom Kristóf (ELTE), akik így kommentálták döntésüket:
„A fikció lényege ebben a filmben nem az, hogy kitaláljon olyan dolgokat, amelyek soha nem léteztek. A fikció egy eszköz arra, hogy a képzeletünkön keresztül hozzáférjünk olyan történelmi és személyes traumákhoz, amelyekről szerencsére nincs közvetlen tapasztalatunk. Hogy elképzeljük az elképzelhetetlent. Ez a film eredeti témaválasztásával, jól felépített forgatókönyvével és érzékeny alakításaival a 20. század egy újabb sötét dimenziójába kalauzol el bennünket, felhívva a figyelmet arra, hogy a múltunk, akár tudunk róla, akár nem, tovább él velünk.” A Diákzsűri szerint a legjobb fikciós film: Branka, K. Kovács Ákos
„A legjobb animációs film díját egy olyan alkotásnak ítéltük, amely egyszerre tudott misztikus, érzéki, és univerzálisan érthető maradni. Az animáció eszköztárát igényesen használva vezetett végig az alkotók által teremtett képzeletbeli, ám mégis ismerősen valószerű, disztópikus világon, és mesélt el egy történetet a magányról, barátságról, elidegenedésről, elválásról és veszteségről.”
A díjat kapta: Reduction, Szakály Réka Anna
„Egy olyan magyar valóságban, ahol a mindennapi élet, a nyelv, a munkahely, a család, az iskola egyre inkább fojtogató politikai hatás alá kerül, ez a film megvalósítja a vígjáték ősi műfajának egyik legnemesebb célját: lehetőséget ad arra, hogy nevessünk mindazon, ami megnehezíti az életet.”
A Diákzsűri különdíját kapta: Pannónia dicsérete, Nagy Borbála
Következhettek a Nemzetközi zsűri díjai, melynek először bemutatták a tagjait, Eva Steegmayer, a Film Akademie Baden Württemberg fesztivál koordinátora, a New York-i származású zenei rendező, DJ Mahogany, a magyar zsűritag idén Géczy Dávid, filmrendező, forgatókönyvíró valamint Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora. Madarász Isti, az est moderátora először felsorolta azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón! A legjobb animáció a német Mulm, a legjobb operatőri munka a Mira című spanyol filmben Jaime Martínez Soria, a legjobb vígjáték az amerikai David lett, a legjobb alakítás díját pedig a Sinking Ships című filmből Helena Hentschel kapta. A soproni BuSho helyszín különdíját kapta –mely egy 2 fő részére szóló meghívás filmbemutatóval és közönségtalálkozóval– az osztrák Sebastian Doringer filmje a One Left. Ugyanezekkel a feltételekkel utazhat majd Szegedre a második díját bezsebelő K. Kovács Ákos, a Branka rendezője. A Sziget Kft. hetijegyét egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2022-as fesztiválra nyerte az osztrák Anatomie eines Weltverständnisses, Alexander Fischer rendezése.
Megérkeztek azok a díjazottak, akik át is tudták venni a díjakat személyesen, elsőként rögtön a Nemzetközi Visegrádi Alap különdíját kapta a Csönded című filmért Tóth Gergely, majd legjobb kísérleti film a spanyol Survivers, Carlos Gómez-Trigo alkotása.
A BuSho Fesztiválon 2 kategóriában 500 ezer forinttal díjazták, elsőként a legjobb magyar animációs filmet, mely 2021-ben az Incognito, Lantos Júlia filmje. Másik pénzdíj pedig a legjobb magyar fikciós kisjátékfilmért Chilton Flóra alkotása, a Válaszúton.
A fődíjak kihirdetése előtt érkezett a színpadra Eva Steegmayer, aki a nemzetközi zsűri nevében foglalta össze az elmúlt hét eseményeit: “Szeretném megköszönni a szervezőknek a meghívást és az egész heti munkát, nagyszerű tartalmas napokat tölthettünk együtt és le kell szögezni, hogy rengeteg fesztiválon jártam már világszerte, de ilyen színvonalas versenyprogrammal nem nagyon találkoztam korábban. Remélem, hogy a Filmakadémiánk és a BuSho Fesztivál a jövőben is együttműködhetnek és egyszer én is visszatérhetek majd ebbe a csodás városba és erre a nagyszerű eseményre!”
Ezek után elérkezett a 3 fődíj kihirdetésének pillanata. „Két srác kapcsolata, apró gesztusokon, érzelmeken keresztül bemutatva, melyben a két fiatal végül megtalálja a közös hangot. Egy film, melyben a tolerancia és a remény áll a középpontban.” A bronz BuSho díj nyertese a bolgár Mutual Heart, Desislav Zherar Atanasov filmje.
„Egy probléma, melyet mindnyájan ismerünk: egy idegőrlő szomszéd. Végig arra számítunk, hogy komoly konfliktusba fut majd ki a történet, azonban a két szomszéd végül közös nevezőre jut. Egy film, amely biztosan mosolyt csal az arcodra.” Az ezüst BuSho díj szintén Bulgáriába került idén, még pedig az Under the Same Roof című alkotásért kapta Simeon Tsonchev.
„Két teljesen különböző kisfiú, teljesen különböző háttérrel végül kivágja magát a kalamajkából és barátságra lelnek. Egy film, amely egyszerre humoros ugyanakkor komoly.” A 17. BuSho fődijat kapja...
Friend című Fehérorosz film, rendezője az elsőfilmes Andrey Svetlov.
Végül a díjnyertesek vetítése előtt megköszönték az idei támogatóknak, hogy 17. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény, akik a Nemzeti Filmintézet, a Nemzetközi Visegrádi Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Kreatív Európa Iroda, az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Kultúrintézet, a Portugál Camoes Intézet, a Goethe Intézet, a Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség, Együttműködők voltak a Karnevál Film, a Solide Art, a Sziget Kft., a Soproni Mozgóképmás Egyesület, Grand Café Szeged, médiatámogató pedig a Filmvilág, a Film.hu, a Fotovideo és a Klub rádió!
 
17. BUSHO DÍJAZOTTAK 2021
 
Diákzsűri legjobb fikció: Branka / K. Kovács Ákos / 24:00 / Magyar
Diákzsűri legjobb animáció: Reduction / Szakály Réka Anna / 10:00 / Magyar
Diákzsűri különdíja: Pannónia dicsérete / Nagy Borbála / 27:00 / Fiction / Német-Magyar
 
A Nemzetközi Zsűri díjai:
BuSho 2021 legjobb animáció: Mulm / Carol Ratajczak, Tobias Trebeljahr / 6:51 / Animation / Német
BuSho 2021 legjobb kísérleti film: Survivers / Carlos Gómez-Trigo / 6:30 / Fiction/ Spanyol
BuSho 2021 legjobb operatőr: Jaime Martínez Soria in the film Mira by Hugo De La Riva / Spanyol
BuSho 2021 legjobb alakítás: Helena Hentschel in Sinking Ships by Andreas Kessler / 21:25 / Fiction / Német
BuSho 2021 legjobb vígjáték: David / Zachary Woods / 11:40 / Fiction / USA
BuSho 2021 Visegrád különdíj: Csönded / Tóth Gergely / 13:00 / Fiction / Magyar
 
BuSho 2021 Sopron különdíj: One Left / Sebastian Doringer / 6:12 / Animation / Osztrák
BuSho 2021 Sziget különdíj: Anatomy of a Worldview / Alexander Fischer / 3:04 / Experimental / Német
BuSho 2021 Szeged különdíj: Branka / Ákos K. Kovács / 24:00 / Fiction / Magyar
 
A BuSho Fesztivál 500.000,- Ft-os különdíja a legjobb magyar animációs filmnek:
Incognito / Lantos Júlia / 8:00
A BuSho Fesztivál 500.000,- Ft-os különdíja a legjobb magyar fikciós filmnek:
Válaszúton / Chilton Flóra / 30:00
 
BRONZE BUSHO 2021: Mutual Heart / Desislav Zherar Atanasov / 14:59 / Fiction / Bolgár
EZÜST BUSHO 2021: Under the Same Roof / Simeon Tsonchev / 25:26 / Fiction / Bolgár
ARANY BUSHO 2021: Friend / Andrey Svetlov / 20:30 / Fiction / Fehérorosz
 
Találkozzunk 2022-ben a 18. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!
 

GALÉRIA

2021. Sep. 5. 00:00

A BELORUSZ BARÁT SIKERE

Szeptember 4-én este az Olasz Kultúrintézet Fellini termében kiosztották a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett mintegy 1000 alkotás közül 71 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az elmúlt napokban a Puskin moziban és további fővárosi és vidéki helyszíneken az érdeklődők. Az előzsűrit követően a fesztiválon ezúttal is 2 zsűri díjazta az alkotásokat, hiszen a nemzetközi zsűri mellett ezúttal is jelen volt a Diákzsűri, melynek tagjai voltak Tőkés Anna (MOME), Várkonyi Fanni (METU), Antal Bálint (SZFE) és Sólyom Kristóf (ELTE), akik így kommentálták döntésüket: „A fikció lényege ebben a filmben nem az, hogy kitaláljon olyan dolgokat, amelyek soha nem léteztek. A fikció egy eszköz arra, hogy a képzeletünkön keresztül hozzáférjünk olyan történelmi és személyes traumákhoz, amelyekről szerencsére nincs közvetlen tapasztalatunk. Hogy elképzeljük az elképzelhetetlent. Ez a film...
Tovább >>
2021. Sep. 1. 00:00

Sajtóanyagok

Kreatívok

 

TV / Rádió spotok

 

Cikkek

 

BUSHO ARCOK

2021. Aug. 28. 00:00

MEGHÍVÓ 2021

17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál megnyitó ünnepség augusztus 31-én este 19 órakor az Olasz Kultúrintézet Verdi termében, a ceremóniát követően állófogadás majd fellép az Első Pesti Rackák Ferenczi György vezetésével és természetesen az emeleti Fellini teremben megtekinthetőek lesznek a 2020-as esztendő díjazott alkotásai is. A földszinten egyúttal megnyílik „A látszat csal” elnevezésű nemzetközi fotókiállítás és ezzel hivatalosan is megkezdődik a fesztivál, melynek díjkiosztójára ugyanitt kerül majd sor, szeptember 4-én szombaton este 19:00 órakor, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Tovább >>
2021. Aug. 25. 00:00

(TIZEN)HETEDIK ÉRZÉK

17. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL
2021. augusztus 31. – szeptember 5. Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / Cervantes Intézet
Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból / Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek
Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj / 2 különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!
Részletek a weboldalon: www.busho.hu
Augusztus 31-én este 19 órakor az Olasz Kultúrintézet Verdi termében veszi kezdetét a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál az ünnepélyes megnyitóval, melyen fellép majd az Első Pesti Rackák Ferenczi György vezetésével és természetesen megtekinthetőek lesznek a 2020-as esztendő díjazott alkotásai is. A tavalyi meglepetés határzár után szerencsére idén ismét rengeteg külföldi alkotó jelezte részvételi szándékát, így ismét nemzetközivé lesz a fesztivál világ szeptember első hetében a budapesti helyszíneken. A 4 fővárosi helyszín mellett pedig továbbra is megtekinthető a teljes versenyprogram Sopronban és Szegeden is...
Tovább >>
2021. Aug. 17. 00:00

Kísérőprogramok

2021. Aug. 17. 00:00

BuSho Versenyprogram 2021

2021. Aug. 17. 00:00

BuSho Panoráma program 2021

2021. Aug. 17. 00:00

GomBuSho 2021

 

2021. Aug. 17. 00:00

A látszat csal kiállítás

2021. Aug. 17. 00:00

Támogatók

2021. Jul. 15. 00:00

ELKÉSZÜLT A RÉSZLETES VETÍTÉSI PROGRAM

A vetítési kópiák beérkezését követően összeállítottuk a blokkonkénti részletes vetítési programot, melynek során apróbb módosításokat hajtottunk végre. Az eddig megszokott 15 egyórás blokk helyett egy kicsit hosszabb, de mindössze 12 blokkban zajlanak majd a vetítések, így pedig elsősorban a zsűritagok számára a nap közepén egy hosszabb szünetet tudunk majd tartani. A részletes program alapján mindenki megtervezheti utazását, amennyiben szeretne személyesen részt venni a fesztiválon, melyre az akkreditációs űrlap kitöltésével lehet jelentkezni. A versenybe jutott magyar alkotóknak nem kell akkreditálniuk, velük külön felvesszük majd a kapcsolatot. A tavaly óta tartó Covid zűrzavarra tekintettel megosztjuk valamennyi külföldi alkotóval és zsűritaggal az itt található angol nyelvű cikket, melyből tájékozódhatnak a magyarországi beutazással kapcsolatos hírekről. Ettől függetlenül persze...

Tovább >>
2021. Jun. 1. 00:00

Előzsűri

2021. May. 31. 00:00

ÍME A 17. BUSHO VETÍTÉSI PROGRAMJA

A 17. BuSho fesztiválra érkezett közel ezer alkotásból az idei előzsűri ezúttal 71 rövidfilmet választott a szokás szerint 15 órás verseny programba, melyek között kategóriánkénti bontásban 4 kísérleti 16 animációs és 51 fikciós film található. Amint arról már korábban beszámoltunk, járványhelyzet ide vagy hova, a fesztivál történetében első alkalommal fordult elő, hogy a hazai vizeken evező magyar rövidfilmesek küldték be e legtöbb, konkrétan 93 alkotást. Ez egyrészt igen örömteli, másrészt viszont komoly fejtörést okozott az ezúttal 6 tagúra duzzadt előzsűrinek és a magyar panoráma program is tetemesnek ígérkezik majd, de egyelőre lássuk a válogatók véleményeit a látottakról. Orosz Annaida, aki hosszú évek óta dolgozik örömmel velünk és persze az animációkkal, hiszen...

Tovább >>
2021. May. 30. 00:00

VÁRJUK A VETÍTÉSI KÓPIÁKAT

A 17. BuSho előzsűri és az egész csapat nevében először is gratulálunk valamennyi beválogatott alkotónak és rögtön szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az idei évben is bevezetünk néhány apróbb módosítást a vetítési kópiák beküldésével kapcsolatban, hogy minél gördülékenyebben menjen a munka. A szokásoknak megfelelően valamennyi alkotásnak létrehoztunk egy saját fiókot a fesztivál szerveren, ahová a vetítési kópiák és a katalógusba kerülő képek mellett ezúttal a szinopszisokat és az alkotás tényleges hosszát is várjuk majd. Legkésőbb július 1-ig tehát mindenki küldje el nekünk a vetítési kópiát a filmjéhez, beégetett angol felirattal a következő paraméterek szerint...

Tovább >>
2021. Apr. 11. 00:00

MAGYAROK A VILÁG KÖRÜL 2.

A 2020-as évben elindított BuSho legjobb magyar rövidfilm válogatás turné folytatásaként és a hosszú évek óta tartó munka eredményeképpen újabb eseményeken bukkantak fel a hazai rövidek. A Külügyi Kulturális Intézetek munkatársai jóvoltából sorban készülnek a különböző nemzetközi feliratok, ezek után jöhetnek az intézeti bemutatók, majd pedig a helyi fesztiválok felkeresése. Ezúttal is elsők között reagált Szófia, ahol február közepén a járványhelyzet miatt 4 részletben tartották meg a vetítéseket, melyet a helyi szervező Dimova Nelli így kommentált: „Nagy volt az érdeklődés, voltak olyanok is, akik nem fértek be a korlátozott számú ülőhelyek miatt a terembe. A bolgár Film- és Színházművészeti Egyetem tanára, Ivan Ivanov doc. beszélt ismét a filmekről és a fesztiválról az Intézetben és a Bolgár Nemzeti Rádióban is. Nagyon köszönjük ezúton is a lehetőséget. A BuSho magyar nyertes filmjeinek bemutatása...

Tovább >>
2021. Apr. 10. 00:00

LEZÁRULT A NEVEZÉS, ZAJLIK A FELDOLGOZÁS

Kicsit aggódtunk, hogy mégis milyen hatással lesz a nemzetközi rövidfilmes közegre a világjárvány vagy nevezhetnénk tömeghisztériának is, de persze nem tesszük, csupán megjegyezzük, hogy a média bebizonyította, hogy bármire képes ráadásul világszínvonalon. A beérkezett nevezések azonban szerencsére ránk cáfoltak, ugyanis hoztuk a sok éves átlagot és ismét megközelítettük az ezer nevezést, melyből nagyjából 70 kerülhet a 15 órányi versenyprogramba. A nevezések több, mint a fele ismét a Filmfreeway-en keresztül érkezett, ami nem csoda, hiszen emellett idén már csak a BuSho platform maradt és persze a különböző országok szövetségeinek és ügynökségeinek adatbázisai, melyekből szemezgetünk. Ezúttal is kaptunk ajánlásokat különböző partner fesztiváloktól vagy épp a közelmúltban általunk delegált nemzetközi zsűri tagoktól Varsóból és legutóbb Brnoból is. Nagy meglepetésünkre bezárt a korábbi évek legsikeresebb német ügynöksége az A&O, de természetesen...

Tovább >>
2021. Apr. 8. 00:00

EGYRE INKÁBB TÁVOL KELET

Habár a halak úszóversenye óta tudjuk, hogy a lepény hal ért be elsőnek, a remény hal meg utoljára, de egy kicsit kezdünk hite hagyottakká válni. Alapvetően az sincs rendben, hogy 2020-ban elmaradt a kínai turné, bár természetesen bólogatunk, mint az egész világ körülöttünk, mi mást tehetnénk? Azonban a közelmúltban kapott pekingi üzenet alapján ezt idén is el kell engednünk: „A jelenlegi kínai álláspont még mindig nem engedi a vízumkiadást. Illetve kínai oltással Hongkongon keresztül lehet bejönni, a karantén szabályok betartásával, amely jelenleg 3 plusz 1 hét.” Lassan tényleg átállítják az emberek agyát arra a szintre, hogy ne tervezzen senki semmit, az viszont maga lesz a vég. Pedig minden tőlünk telhetőt megtettünk az ügyben, még az év végén kaptunk egy üzenetet a csodás csungkingi katalógussal, most pedig elkészítettük...

Tovább >>
2021. Apr. 7. 00:00

BESTOF BUSHO15 FILMKLUB 2/2. – „IDEGEN TOLLAK”

A BuSho Fesztivál 2019-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, melynek alkalmából szerveztünk még tavaly néhány bestof vetítést országszerte, melyben kizárólag magyar alkotások szerepeltek. Tavaly tavaszra pedig elkészült a folytatás a második epizóddal, amibe nemzetközi rövidfilmeket válogattunk. Természetesen le kell szögezzük rögtön az elején, hogy képtelenség lenne bemutatni a másfél évtized esszenciáját, ezért különböző alkalmakra más és más kollekciót állítunk majd össze. Ezúttal a 30 éves Mediawave programjába válogattunk egy kifejezetten rövid, de annál intenzívebb csomagot, „15 év – 15 rövid” mottóval, melyben a fikciós és animációs filmek mellett természetesen felbukkannak a kísérleti alkotások is, ezzel pedig nekünk beharangoztak! A sors vagy az élet, de lehet, hogy...

Tovább >>
2021. Mar. 17. 00:00

LAST CALL: 17. BUSHO NEVEZÉS 2021

December 1-én megkezdődik a nevezés a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra, természetesen ismét apróbb módosításokkal a szabályzatban. Várjuk tehát a 2019. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról, a felfrissített saját BuShonline felület mellett ezúttal kizárólag a filmfreeway oldalon keresztül, melyhez a legfontosabb időpontokat és határidőket felsoroltuk a weboldalon.
Kérjük a nevezési lap kitöltése után töltse fel filmjét az előzsűri számára a BuSho weboldalon a következő paraméterek...
Tovább >>
2021. Jan. 27. 00:00

17. BUSHO SZELEK-TOROK 2021

Legnagyobb meglepetésünkre komoly túljelentkezés lett a 17. BuSho fesztiválra nevezés megkezdése előtti felhívásunkra, melyen a fesztivál lebonyolításának egyik legfontosabb fázisához, azaz a BuSho előzsűrihez kerestünk 1 azaz egy embert, mert a csapat zöme ismét megmaradt, ami örvendetes. Mivel pedig az évek alatt megtanultuk, hogy az ivararány mennyire fontos, amikor például lemacsózták a verseny programot, és jelenleg két férfi és két női szelektor állt ké(s)zen, ezért egyszerűen fogalmaztunk a feladatról. 2 online platformon (BuSho és Filmfreeway) kell február – március – április folyamán rengeteg elsősorban nemzetközi fikciós rövidfilmet megnézni és közben feljegyezni, amit feltétlen be kell mutatni a nézőknek. Aztán összesítjük a listákat és...

Tovább >>
2021. Jan. 26. 00:00

MAGYAROK A VILÁG KÖRÜL

Járványhelyzet ide vagy hova, a 2020-as évben is elindítottuk a BuSho fesztiválon szerepelt legjobb magyar rövidfilm válogatást a világ körüli útjára. Az évek alatt sikerült egy aránylag komplex rendszert kiépíteni mely sok összetevőből áll egy egésszé a végén. Egyik legfontosabb bázisa ennek a KKM Külföldi Magyar Intézetek Főosztály támogatásával jöhetett létre, melynek keretében világszerte 26 magyar kulturális intézet közül jó néhány segíti a munkát. Nem tudjuk mindet felsorolni, de a legfontosabbak ezek közül Helsinki, Isztambul, Ljubljana, Párizs, Peking, Stuttgart, Szófia, Tallinn illetve rajtuk kívül a kulturális diplomaták Baku, Kijev, Sanghaj, Sao Paulo, Tel-Aviv városából. Az Intézetek kizárólag offline vetítéseket szerveznek, ráadásul a viszonyokat ismerve közvetítenek a helyi rövidfilm fesztiválokra. Többek között így jutottunk el harmadszor az Oscar-jelölő...

Tovább >>
2021. Jan. 25. 00:00

ONLINE FESZTIVÁL? ELÉG FURA...

Továbbra is tartom magam a korábbi megállapításomhoz, amint azt a címben és legutóbb a 2020-as utolsó bejegyzésben is jeleztem, ugyanis számunkra továbbra is összeférhetetlen a fesztivál és az online kifejezés, de természetesen felkészülünk egy online B vágány kiépítésére, amelyen haladunk majd a kórral. És hogy a rengeteg hazai és nemzetközi esemény ellenére miért ily kitartóan? Lehet, hogy éppen ezért, mert újra és újra bebizonyosodik, amikor személyesen részt veszünk egy ilyen eseményen. A közelmúltban 2 nemzetközi rövidfilmfesztiválon is volt szerencsénk zsűrizni, konkrétan Brnoban és ezzel egy időben Koncz Teréz Gdanskban, sajnos mindkét esetben otthonról, és hát hogy is mondjam, nem volt meg a fíling. Nem volt meg az együtt sírunk, együtt nevetünk, aztán...

Tovább >>
2021. Jan. 19. 00:00

FESTINET 2021 - EURÓPAI RÖVIDFILM HÁLÓZAT

A FESTINET Rövidfilm Fesztivál Hálózat hivatalosan 2019-ben született, de a partnerek között több olyan szervezet is akad, akik már több mint egy évtizede működnek együtt a nemzetközi fronton! Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy a vörös szőnyegen kívül létező kis fesztiválok is magas szakmai és művészeti szinten működhetnek. Az együttműködés célja a fesztiválok bemutatkozásának elősegítése egymás rendezvényein, valamint a közösség egységes módon történő ábrázolása bárhol másutt. A partnerek minden év...

Tovább >>
2021. Jan. 10. 00:00

17. BuSho Film Festival

 

A következő fesztiválon szeretnénk egy rövid megemlékezést tartani a tavaly elhunyt nagyszerű Jiří Menzelről, emellett idén ünnepeljük Jancsó Miklós 100. születésnapját, ezért kiválasztottuk a szlovák Juraj Jakubiskot és a lengyel Krzysztof Kieślowskit, hogy részt vegyenek ebben a klasszikus retrospektívben. A fesztiválunkhoz hűen szeretnénk bemutatni korai rövidfilmjeiket, majd a 4 ország vendégelőadóinak egy filmesztétika segít a közönség bevonásával megfejteni az apró részleteket a vetítés után. A népszerűsítéshez tehát kerekasztal beszélgetést tartunk, amelyen a fesztiválra meghívott fiatal alkotók, a zsűri tagjai, különböző szakemberei, a média képviselői megbeszélhetik a rövidfilmek múltját, jelenét és jövőjét.

Mivel fő célunk továbbra is a közép-kelet-európai audiovizuális szektor kulturális identitásának fejlesztése, bemutatása, szeretnénk teret adni a fiatal filmeseknek a bemutatkozásra, hogy azután együtt hozhassák létre az új Visegrádi Értékeket. A legendás filmrendezők felelevenítése szintén egyfajta újítás, mert ebben a formában még nem létezett, és ennek a programnak akár az oktatási része is jelentős lehet. Az Alapítvány filmes oktatási programja különböző szemináriumokon és műhelyekben folytatódik, amelyeket, mint mindig, ezúttal is a BuSho fesztiválon fogunk majd először bemutatni. 2020-ban került megrendezésre a 15. GomBuSho Alkotótábor, melyet tulajdonképpen önképző körben fejlesztettünk ki, a fesztivál arculati elemeinek, plakátjainak, spotjainak és egyéb dizájn elemek előkészítésére. A 17. BuSho fesztiválon ismét egyedülálló lehet, amikor a „4 évszak 4 nap alatt" keretein belül meghívjuk a V4 partnerfesztiválokat, hogy gyűjtsék össze és osszák meg velünk a legjobb hazai rövidfilmjeiket a V4-es válogatáshoz. Ebben a kis hálózatban 4 nagyszerű előadónk van Brnótól Gdanskig és Pozsonytól Budapestig. Az előző évek közös sikerei után, egyre inkább koncentráltunk a visegrádi országok együttműködésére, lengyel partnerünkkel 2007 óta dolgozunk együtt és valamilyen formában minden évben megpróbálunk felbukkanni egymás rendezvényein, végül közösen adjuk ki a „Legjobb Visegrádi rövidfilm” díjat.

A Gombolyag Alapítvány célja alapvetően a fiatalok kulturált, értelmes szabadidő-eltöltésének elősegítése, játékos formában, nem iskolarendszerű képzésben ismereteik, készségeik fejlesztése, a közös alkotás és cselekvés megszerettetése. A Gombolyag Alapítvány nyitott minden cselekvési formára, legyen ez önálló, vagy több partner együttes munkájával megvalósuló, amennyiben ez a fent megfogalmazott célok elérését segíti elő. Hiszünk abban, hogy aki alkot, de legalábbis képes a kulturális termékek befogadására, az nyitottabbá, toleránsabbá válik a másság iránt. A BuSho Fesztiválon keresztül ezeket az eredeti célkitűzésinket valósítjuk meg.

 

PROJECT PARTNERS

Partner No. 1.

FUNDACJA MŁODEGO KINA / YOUNG CINEMA FOUNDATION

UL. MOKOTOWSKA 3/10, WARSZAWA, 00-640, Poland

E-mail: fmk@fmk.art.pl / Website: http://euroshorts.pl/

 

4 živlyPartner No. 2.

ŠTYRI ŽIVLY / FOUR ELEMENTS

NOVACKÉHO 2,, BRATISLAVA, 84104, Slovakia

E-mail: 4zivly@gmail.com / Website: www.4zivly.sk

Partner No. 3.

TIC BRNO, PŘÍSPĚVKOVÁ ORGANIZACE / TIC BRNO, CONTRIBUTORY ORGANISATION

RADNICKÁ 365/2, , BRNO, 602 00, Czech Republic

E-mail: simanek@kinoart.cz / Website: https://www.brno16.cz/en/

2020. Nov. 23. 00:00

HAMAROSAN MEGNYÍLIK A 17. BUSHO NEVEZÉS

Alapvetően minden rendben van, de széljegyzetben megemlítendő, hogy a 2020-as évnél reményeink szerint csak jobb jöhet, miután idén tényleg össze-vissza halasztottak és csúsztattak mindenféle fesztivált, aztán amit megtartottak, azon sem volt feltétlen nézőcsúcs. Az év végéhez közeledve pedig nem éppen javuló a tendencia, úgy tűnik, hogy ismételten mindjárt zár a világ, de az optimista előrejelzések szerint jövő nyárra kisimulnak a ráncok, és kezdődhetnek a táncok, tehát mi is így készülünk. Illetve úgy, hogy...

Tovább >>
2020. Nov. 20. 00:00

BuSho Archívum 2020

Katalógus
BESZÁMOLÓ

BESTOF BUSHO
Werkfilm
 

VAN ÉLET A BUSHO UTÁN!?

Szeptember 5-én szombaton este az Olasz Kultúrintézet Fellini termében osztották ki az idei 16. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. A mezőnyt tekintve valóban nemzetközi, hisz a beérkezett mintegy 1000 nevezésből végül 23 országból 66 rövidfilm versenyzett a szobrokért, azonban a másfél évtized alatt első ízben nemzetközi vendégek nélkül, akik pont egy tucatnyian még éppen elfértek volna az alábbi csoportképen.
(Nem szeretek nyilvánosan kommentálni döntéseket, mert az egyenes beszédtől általában mindenki megsértődik, de egy megjegyzést engedjenek meg zárójelben, mert nem mehetünk el minden mellett szó nélkül: Az „értelmetlen és érthetetlen” kifejezést legutóbb a Wesselényi utca közepén kihelyezett behajtani tilos táblával kapcsolatban olvastam, de a magyar köztudatba a BuSho megalapítása tájékán beégett böszmeséggel lehetne leginkább jellemezni azt a 3 napig tartó őrületet, ami ezt okozta. Kicsit konkrétabban a repülőjeggyel, szállásfoglalással és fejenként még 200 euróért elvégzett dupla covid-teszttel rendelkező külföldi zsűritagok és alkotók nem nyertek bebocsájtást, ugyanis 3 nap gondolkodás után az érkezés előtti estén azt a választ tudta kipréselni magából az összes illetékes szerv együttesen, hogy nem tudják mi az említett kivételes eset, és nem tudnak állást foglalni, mert a törvény még nem jelent meg a magyar közlönyben és nem létezett olyan személy, aki ezt megtette volna. Azt hiszem itt és ne tovább, térjünk inkább a tárgyra.)
Természetesen a fesztivál vetítések lezajlottak a hiányos nemzetközi és a menet közben gyanússá lett diákzsűri tagok nélkül is, így aztán hazai pályán kezdte meg az eredmények kihirdetését Madarász Isti, aki filmrendezőből avanzsált a nemzetközi zsűritaggá a fesztiválon, majd lassan állandó moderátorrá változott és mint elmondta, soha nem adja fel, hogy egyszer őt is értékeljék egy ilyen szobrocskával. A nemzetközi zsűri jelenlévő tagjai, azaz Dér Asia, dokumentulfilm rendező és Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora egy skype-konferencián döntöttek a reggeli órákban a 2 kirekesztett kollégával. Ők pedig a portugál Carla Isabel Magro Dias, producer és program kurátor, a Fike Évora Fesztivál igazgatója, valamint Paul Bruce, forgatókönyvíró, rendező, producer, az Edinburgh Rövidfilm Fesztivál igazgatója Skóciából. Elsőként tehát a Diákzsűriből megmaradt két tag, azaz Mihálykövi Sára (SZFE) és Osztós Zsófia (METU) osztották meg döntésüket a közönséggel, miután néhány szóban értékelték az elmúlt napokat, hogy micsoda kihívást jelentett ennyi filmet zsűrizni, de végül összességében nagyon élvezték a dolgot. Tehát:
„Az első díjat azért ennek filmnek ítéltük, mert egy rendkívül magas technikai színvonalon kivitelezett, magával ragadó atmoszférájú és vizuális világú alkotás. A Diákzsűri legjobb animációs díját kapja a francia Sororal című film, rendezte Frédéric Even és Louise Mercadier.
„A legjobb fikciós filmben remek az egyensúly a feszültség és a humor között, súlyos és fontos mondanivalóval a felszín alatt. Ez pedig a Második kör, Holtai Gábor rendezésében.”
„Végül egy különdíjat kap Csoma Sándor: Casting című alkotása, mely nehéz és drámai történet, amely remekül jeleníti meg a kiszolgáltatottságot. Nagyon fontos témával foglalkozik, nagyon hitelesen.”
Következhettek a nemzetközi zsűri díjazottjai, elsőként felsorolva azokat a díjazottakat, akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón, jelen esetben valamennyi kizárt külföldit.
BuSho Award 2020 BEST ANIMATION – Daughter by Darya Kashcheeva (Csehország)
BuSho Award 2020 BEST EXPERIMENTAL – Selfies by Claudius Gentinetta (Svájcból jött volna)
BuSho 2020 BEST CINEMATOGRAPHY – Tobias Hochstein in Moondrops by Yoram Ever-Hadani (Szerbia, jött volna)
BuSho Award 2020 BEST COMEDY - The best orchestra in the world by Henning Backhaus (Auszria, jöttek volna)
BuSho Special jury award – Mall by Jerry Hoffmann (Németország)
Következhettek a jelenlévők. Első alkalommal került kiosztásra a Nemzeti Filmintézet 2 x 500 ezer forintos díja, melyet a legjobb Magyar animációs és a legjobb magyar fikciós filmnek ajánlottak fel és amelyet Pál Ákos, vezérigazgató adott át, majd néhány mondatban ismertette a megújított inkubátor program részleteit.
A legjobb Magyar animációs film 2020-ban:
A legjobb Magyar kisjátékfilm a 16. BuSho fesztiválon:
Következhettek a kategória díjak:
BuSho 2020 legjobb alakítás díja: Blénesi Kincső, a Casting című filmben, rendezte Csoma Sándor
A soproni BuSho helyszín különdíja, 2 fő részére egy soproni kirándulás, filmbemutatóval és közönségtalálkozóval, melyet Takács Tibor, a Mozgóképmás Egyesület munkatársa adott át Baranyi Benőnek az Anja című munkájáért.
A Sziget Kft. felajánlása, hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2021-as fesztiválra, melyet ezúttal a három évben egymás után BuSho díjat bezsebelő, ezzel új rekordot felállító Szeleczki Rozália és a Mióta velem jár című diplomafilmje kapott.
A fődíjak kihirdetése előtt a nemzetközi zsűri tagjait szólították a színpadra, majd Dér Asia köszönte meg az elmúlt hetet, hogy mennyi meghökkentő alkotást látott, de ezek is nagyon izgalmasak voltak. Belekerülni egy másik ember megdöbbentő világába, az mindig szemfelnyitogató és érdekes volt látni, hogy a világ minden tájáról érkezett alkotók filmjei mégis mennyi hasonlóságot hordoznak magukban. És akkor jöhettek a fanfárok és a dobpergés:
„Egy különleges vizuális világú alkotás, amely végig feszültségben tartja a nézőket. A gyerek szereplők színészi teljesítménye pedig kiemelkedő.“ A Bronz BuSho 2020 nyertese a Vasárnap, Berényi Andor filmje, Magyarország.
„Egy meghökkentő ötleten alapuló film, amely humorral és empátiával mesél el egy életvidám történetet. Technikailag kimagasló megvalósítás, remek színészi játékkal ötvözve.“ A 2020-as Ezüst BuSho díjat kapta az Archibalds' syndrome, Daniel Perez filmje Franciaországból!
„A film egy fontos témát dolgoz fel anélkül, hogy ítélkezne a szereplők felett. Technikailag tökéletesen megvalósított alkotás, a vizuális világ, a színészi játék és a dramaturgia nagyon szép egységben van.“ A 16. BuSho fődijat kapja az Anna című film Dekel Berenson rendezése! Gratulálunk! A beharangozó cikkünkben említett nemzetköziséget tekintve a győztes alkotásról elmondható, hogy a rendezője izraeli–magyar kettős állampolgárságú, aki jelenleg Cipruson él, brit színekben készült a produkciója, amelyet Ukrajnában forgattak.
Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 16. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény, ők voltak a Nemzeti Film Intézet, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Kreatív Európa Iroda, az Olasz Kultúrintézet, a Portugál Intézet, a Cervantes Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Szlovén Nagykövetség. Együttműködők voltak a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, a Karnevál Film. Díjfelajánlók a Sziget Kft., a Soproni Mozgóképmás Egyesület, médiatámogatók pedig a Filmvilág, a Film.hu, a Fotovideo magazin és a Klub rádió!
Találkozzunk 2021-ben is, a 17. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!
16th BUSHO DÍJAZOTTAK 2020
Diákzsűri legjobb fikció: Second round – Holtai Gábor (Hungary)
Diákzsűri legjobb animáció: Sororal – Frédéric Even, Louise Mercadier (France)
Diákzsűri különdíja: Casting – Csoma Sándor (Hungary)
A Nemzeti Filmintézet 2 x 500.000,- Ft-os különdíja a legjobb magyar animációs és fikciós filmnek:
Legjobb magyar animáció 2020: Symbiosis – Andrasev Nadja (Hungary/France)
Legjobb magyar fikció 2020: Ha egyszer – Wrochna Marcell (Hungary)
A Nemzetközi Zsűri díjai:
BuSho 2020 legjobb animáció: Daughter – Darya Kashcheeva (Czech Republic)
BuSho 2020 legjobb kísérleti film: Selfies – Claudius Gentinetta (Switzerland)
BuSho 2020 legjobb operatőr: Tobias Hochstein – Moon Drops, dir: Yoram Ever-Hadani (Serbia)
BuSho 2020 legjobb vígjáték: The Best Orchestra in the world – Henning Backhaus (Austria)
BuSho 2020 zsűri különdíja: Mall – Jerry Hoffmann (Germany)
BuSho 2020 legjobb színésznő: Blénesi Kincső – Casting, dir: Csoma Sándor (Hungary)
BuSho 2020 Sopron különdíj: Anja – Baranyi Benő (Hungary)
BuSho 2020 Sziget különdíj: Mióta velem jár – Szeleczki Rozi (Hungary)
BRONZE BUSHO 2020: Vasárnap – Berényi Andor (Hungary)
EZÜST BUSHO 2020: Archibalds' syndrome – Daniel Perez (France)
ARANY BUSHO 2020: Anna – Dekel Berenson (UK)
2020. Nov. 9. 00:00

VAN VALAMI ÉLETSZERŰ

Úgy tűnik, hogy sikerült megválaszolni az előző hírben feltett állítást!? mert igen, valóban, van élet a BuSho után. Egyetlen mondat erejéig még visszatérnénk a rossz emlékű döntésre a szeptember 1-én hatályba lépett határzárásról, mert mint utóbb kiderült 3 nappal később, azaz 4-én részben feloldották a kényszer intézkedést, azaz bekerültek a kulturális rendezvények a kivételek közé, tehát kizárólag azon a 3 napon élt ez a különlegesség, amikor érkeztek volna a BuSho fesztivál zsűritagjai, előadói és alkotói, slussz, passz, tényleg ne ragozzuk. Az élet megy tovább, a külföldi alkotókhoz is szépen sorban eljutnak a díjak és mi is szép lassan átlendülünk a beszámolási kötelezettségeinken. Aztán megkezdődik a szokásos magyar bestof kollekció promóciós hadjárata a világ körül...

Tovább >>
2020. Nov. 8. 00:00

NINCS ZŰR NAGY KÍNÁBAN

A ULLENS Center for Contemporary Art rendezésében 2020. október 31-e és november 1-e között tartották meg az Anaya Filmfesztivált Qinghuangdao - Changli városában, Immaterial/Re-material: Human Hallucinations, Floating Dreams címmel. A rendezvényre a magyar rövidfilmeket a BuSho fesztivál delegálta és a Pekingi Magyar Kulturális Intézet munkatársaival együttműködésben gyártották le korábban a kínai feliratokat. A levetített alkotásokat (Cosmic Jacuzzi – Takács Anikó, Entrópia – Buda Flóra Anna, Katapult – Szövényi-Lux Balázs, Lidérc Úr – Tóth Luca, A legjobb játék – Deák Kristóf) Dr. Buslig Szonja Andrea, a PMKI igazgatója vezette fel, majd a vetítést követően válaszolt a rengeteg kérdésre és tartott egy prezentációt a magyar filmipar helyzetéről: „A közönségnek nagyon tetszettek a magyar rövidfilmek, amit bizonyítottak...

Tovább >>
2020. Sep. 10. 00:00

VAN ÉLET A BUSHO UTÁN!?

Szeptember 5-én szombaton este az Olasz Kultúrintézet Fellini termében osztották ki az idei 16. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. A mezőnyt tekintve valóban nemzetközi, hisz a beérkezett mintegy 1000 nevezésből végül 23 országból 66 rövidfilm versenyzett a szobrokért, azonban a másfél évtized alatt első ízben nemzetközi vendégek nélkül, akik pont egy tucatnyian még éppen elfértek volna az alábbi csoportképen.
Tovább >>
2020. Sep. 6. 00:00

16. BUSHO DÍJAZOTTAK 2020

Diákzsűri legjobb fikció: Second round – Holtai Gábor (Hungary)
Diákzsűri legjobb animáció: Sororal – Frédéric Even, Louise Mercadier (France)
Diákzsűri különdíja: Casting – Csoma Sándor (Hungary)
 
A Nemzeti Filmintézet 2 x 500.000,- Ft-os különdíja a legjobb magyar animációs és fikciós filmnek:
Legjobb magyar animáció 2020: Symbiosis – Andrasev Nadja (Hungary/France)
Legjobb magyar fikció 2020: Ha egyszer – Wrochna Marcell (Hungary)
 
A Nemzetközi Zsűri díjai...
Tovább >>
2020. Aug. 30. 00:00

BIZONYOS KORONA BIZONYTALANSÁGOK

Két fontos információ érkezett tegnap reggelre hozzánk, első a nemzetközi vendégeinket érintő kormányinfó: „A koronavírusjárvány-helyzet alakulása miatt a járvány első hulláma idején alkalmazott határvédelmi szabályokhoz való visszatérésről döntött a kormány augusztus 28-án este, mely szerint szeptember 1-jétől külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, csak indokolt kivételekkel, a biztonsági szabályok megtartása mellett.” Arra sajnos eddig nem kaptunk választ, hogy mi számít indokolt esetnek, például a nemzetközi zsűri tagság esetleg, de elküldtük a vendéglistát...

Tovább >>
2020. Aug. 28. 00:00

MEGHÍVÓ 16. BUSHO MEGNYITÓ

16. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL
MEGNYITÓ 2020. SZEPTEMBER 1. 19:00 ÓRAKOR
AZ OLASZ KULTÚRINTÉZET VERDI TERMÉBEN,
(1088 – Budapest, Bródy Sándor u. 8.)
MAJD A 2019-ES BUSHO BESTOF VETÍTÉSE!
A MEGNYITÓT KÖVETŐEN ÁLLÓFOGADÁS
MAJD PEDIG RACKAJAM UNPLUGGED KONCERT...
Tovább >>
2020. Aug. 26. 00:00

MIT LÓTTETEK?

16. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL
2020. szeptember 1-6. Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / Cervantes Intézet
Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból / Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek
Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj / 2 NFI különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!
Részletek a weboldalon: www.busho.hu
Szeptember első hetében 16. alkalommal kerül megrendezésre a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelyen az idei bizonytalan viszonyok ellenére rengeteg programmal várják majd a közönséget. Kicsit átszervezték a helyszíneket, mert a versenyprogramok központi helyszíne ugyan továbbra is a Puskin mozi lesz, az esti ismétlő vetítéseké pedig az Art+ Cinema, de a keddi megnyitó és a szombati díjkiosztó ezúttal...
Tovább >>
2020. Aug. 23. 00:00

16. BUSHO MAGYAR VERSENYFILMEK 2020

Szeptember 1-jén kezdődik a 16. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, melynek versenyprogramjában ismét vaskos fejtörést okoztak az elő-zsűrinek a magyar alkotók, hisz annyira sok kiváló hazai rövid érkezik évről évre, hogy valóban nagyon nehéz a döntés. Persze rendre zúgolódnak a kétkedők, hogy hát ez mégis csak a hazai pálya előnyének tudható be, de nekik javasoljuk, mint a népmesében: Aki nem hiszi, járjon utána! Mi pedig megpróbáljuk az alábbi kis beharangozóval felcsigázni, nem csak a hitetlenkedőket.

 

 

Kezdjük az animációs filmekkel, ha már a nemzetközi beharangozóban kitértünk a cseh és a lengyel versenytársaikra, itthon is magasan van az a bizonyos léc a versenybe jutáshoz, mert több díjnyertes...

Tovább >>
2020. Aug. 18. 00:00

16. BUSHO NEMZETKÖZI VERSENYFILMEK

Szeptember 1-én kezdődik a 16. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, melynek versenyprogramjában ismét felbukkannak korábbi Sundance, Cannes és BAFTA díjra jelölt alkotások, és melynek beharangozásaként a Facebook oldalunkon az utolsó 2 hétben minden este közzéteszünk majd egy rövidfilm trailert amolyan kedvcsinálóként. Ezekkel az alkotásokkal foglalkozunk kicsit részletesebben az alábbi beharangozónkban, de kezdjük azzal, hogy alapvetően átalakult a rövidfilmes „piac”, amit nevezzünk inkább rendszernek.
Amíg korábban a különböző nemzetek szinte kizárólag a saját országhatáraikon belül gyártották a rövidfilmeket, addig mára ez teljesen nemzetközivé lett, azaz megjelent a nemzetközi kooprodukció...
Tovább >>
2020. Aug. 17. 00:00

ÉDES KIS TIZENHATOS

16. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL
2020. szeptember 1 - 6.
Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / Sopron-Búgócsiga
Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból
Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj
2 NFI különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!
Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek…
Részletek a weboldalon: www.busho.hu
Szeptember első hetében 16. alkalommal kerül megrendezésre a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelyen az idei bizonytalan viszonyok ellenére rengeteg programmal várják majd a közönséget. Kicsit átszervezték a helyszíneket, mert a versenyprogramok központi helyszíne ugyan továbbra is a Puskin mozi lesz, az esti ismétlő vetítéseké pedig az Art+ Cinema, de a keddi megnyitó és a szombati díjkiosztó ezúttal az...
Tovább >>
2020. Aug. 17. 00:00

GomBuSho 2018

 

2020. Aug. 17. 00:00

ÉDES KIS TIZENHATOS

16. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL
2020. szeptember 1 - 6.
Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / Sopron-Búgócsiga
Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból
Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj
2 NFI különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!
Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek…
Részletek a weboldalon: www.busho.hu
Szeptember első hetében 16. alkalommal kerül megrendezésre a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelyen az idei bizonytalan viszonyok ellenére rengeteg programmal várják majd a közönséget. Kicsit átszervezték a helyszíneket, mert a versenyprogramok központi helyszíne ugyan továbbra is a Puskin mozi lesz, az esti ismétlő vetítéseké pedig az Art+ Cinema, de a keddi megnyitó és a szombati díjkiosztó ezúttal...
Tovább >>
2020. Aug. 17. 00:00

GomBuSho 2019

 

2020. Aug. 17. 00:00

GomBuSho 2020

 

2020. Aug. 1. 00:00

Film index

2020. Aug. 1. 00:00

Teljes program

2020. Aug. 1. 00:00

Koncertek

2020. Aug. 1. 00:00

''KEZEKET FEL!'' – LÁZADÁS A V4 MOZIBAN

Filmprojekt, amelynek célja megmutatni a közönségnek, hogy a mozi hogyan alakította és tükrözte a visegrádi országok társadalmi ellenállásának hozzáállását. A „Kezeket fel!” a címe, Jerzy Skolimowski 1967-es filmjének, amelyben a rendező a sztálinizmus korában felnövő harmincéves generációról számol be. Az újhullám forma, a kompromisszumok nélküli tartalom és az eredete (14 éven át a cenzúra tiltotta a filmet) Skolimowski filmjét útmutatóvá tette, amelyet követni szeretnének a szervezők a repertoár kiválasztásakor. A projekt során húsz vetítést négy tematikus blokkra osztanak...

Tovább >>
2020. Jul. 29. 00:00

TÉRKÉP A DÖNTÉSHEZ

Miután elkészült a blokkonkénti beosztás valamennyi kategóriához, mindössze 3 napjuk maradt az akkreditációra azoknak a versenyprogramba került alkotóknak, akik szeretnének személyesen részt venni a 16. BuSho fesztiválon szeptember első hetében. A bizonytalanságra tekintettel próbálunk kicsit segíteni a mellékelt térképpel, melyre kattintva mindenki kiválaszthatja saját országának besorolását: a zöld országokra nem vonatkozik tiltás, a sárga országokból érkezőknek negatív korona teszttel kell érkezni, a piros országok pedig...

Tovább >>
2020. Jul. 8. 00:00

HAMAROSAN JÖN A RÉSZLETES PROGRAM

A vetítési kópiák beérkezésével immár végleges az idei 16. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál vetítési programja. Szerencsére a versenyprogramba minden kiválasztott alkotás megérkezett és a panoráma vetítéseknél is csak elvétve fordult elő, hogy nem érkezett be valami vagy valaki visszahívta a filmjét. Hamarosan megkezdődik tehát a részletes blokkonkénti program összeállítása, melyet azonnal közzéteszünk majd, ha valaki esetleg ehhez igazítaná részvételét a fesztiválon. Addig is felhívjuk a versenybe jutott alkotók figyelmét, hogy...

Tovább >>
2020. May. 29. 00:00

16. BUSHO VETÍTÉSI PROGRAM 2020

Hosszas előkészítést és mérlegelést követően végre megszületett az idei 16. BuSho fesztivál verseny- és panoráma programja. A megújult előzsűri voksai alapján végül 23 országból 66 rövidfilm került a versenybe, melyből 5 kísérleti, 15 animációs és 46 fikciós alkotás. Ismét komoly fejtörést okoztak a magyar alkotók az előzsűrinek, hisz annyira sok kiváló alkotást kaptunk itthonról, hogy a bőség zavarában bizony nehéz volt dönteni. Voltak, akik kiváló munkájukkal, de átlépték a 30 perces nevezési küszöböt, mások 2 filmjükkel is megütötték a versenyszintet, de szokásainkhoz híven csak egyet választottunk a versenybe, ismét vannak nagy visszatérők és debütáló fiatal alkotók is a mezőnyben. Természetesen a nemzetközi felhozatal is nagyon színes programot ígér, a nagy...

Tovább >>
2020. May. 28. 00:00

VÁRJUK A VETÍTÉSI KÓPIÁKAT

Mindenek előtt gratulálunk a beválogatott alkotóknak és rögtön szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy legkésőbb július 1-ig mindenki küldje el nekünk a vetítési kópiát a filmjéhez, beégetett angol felirattal és a többi alábbi paraméterrel együtt! Amennyiben bármilyen technikai vagy egyéb kérdés merülne fel, úgy várjuk azokat a busho@busho.hu vagy a webmaster@busho.hu címeken! Aki szeretne személyesen részt venni a fesztiválon az akkreditáljon mielőbb az oldalon, vagy írjon az entry@busho.hu címre bővebb információkért.

 

 

UPLOAD your screening copy: 1920x1080 PAL 25 fps, h264.mp4

 

 

48 kHz 16 bit stereo!!! (DCP and other formats won't be accepted!)

 

 

Kérünk minden alkotót, ellenőrizze le adatait, amennyiben hiányos vagy bármi változást szeretne, úgy módosítani tudja azt különös tekintettel a film hosszára, a rendező email címére és a képre. mert a katalógusban ezekből az adatokból fogunk majd dolgozni! Kérjük továbbá a magyar alkotókat, hogy legyenek szívesek 2 nyelven azaz...

Tovább >>
2020. May. 27. 00:00

16. BUSHO SZELEK-TOROK 2020

Most pedig következzen a beharangozott előzsűri reakció, melyben ezúttal az évtizede velünk dolgozó rutinos kollégák mellé debütáló újoncok is felsorakoztak, de amint azt az alábbi reakciókból is láthatjátok, nagy lendülettel vetették bele magukat a rövidfilm tengerbe! Ezúton szeretnénk nekik megköszönni a lelkiismeretes munkát, mely a Fesztivál komplexitását tekintve az egyik legjelentősebb mozzanat volt ismét!

 

 

Orosz Annaida, filmtörténet-angol szakpáron végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2011-ben. Jelenleg ugyanitt a Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program hallgatója. Kutatási területe az animációs dokumentumfilm elmélete és a magyar animációs film története. „Az idei felhozatal...

Tovább >>
2020. May. 13. 00:00

16. BUSHO ELŐZSŰRI KARANTÉNBAN

Amint azt már Názáleti Blájen is megmondta: Mindig nézzük az élet napos oldalát. A koronavírusnak, mint világjárványnak ugyan nem könnyű, de mivel 2 héttel a nevezési határidőnk előtt kezdték bevezetni a „mindenki maradjon otthon” mozgalmat, ezért ez idei előzsűrinek pont a legjobbkor jött. Ráadásul igen csak felfrissítettük az idei előválogató csapatot, hiszen több szelektor is debütált nálunk, épp ezért nekik egy külön fejezetet szentelünk majd hamarosan. Most koncentráljunk a statisztikákra, amint azt már korábban jeleztük, ismét...

Tovább >>
2020. Mar. 7. 00:00

LAST CALL! EZÚTTAL A BUSHO NEVEZÉSBEN

Nem győzzük eleget emlegetni és mutogatni külföldön Kis Hajni: Last Call című remekbeszabott alkotását, melyet az elmúlt évek egyik legjobb magyar rövidfilmjének tartunk, de ezúttal a nevezési időszakban jutottunk ehhez a fázishoz. Természetesen ismét elmondjuk, hogy lehetőség szerint ne hagyjátok az utolsó pillanatra a filmek beküldését, mi továbbra is sok szeretettel várjuk a kiváló rövidfilmeket mindenkitől, ha még nem küldte be filmjét, tegye meg most és ezúttal se mulassza el értesíteni kezelőorvosának gyógyszerészét, sőt mostanában már a bélflórája hasznos baktériumát se feledje. Mivel rengeteg alkotó jelezte, hogy az internet kapcsolat miatt gondot okoz nekik az új feltöltés, de már van egy létező jelszóval védett vimeo oldala a filmnek, ezért létrehoztunk egy gyors segélyt! Beépítettük ugyanis...

Tovább >>
2020. Mar. 6. 00:00

FESTINET --- EURÓPAI RÖVIDFILM HÁLÓZAT 2020

A FESTINET Rövidfilm Fesztivál Hálózat hivatalosan 2019-ben született, de a partnerek között több olyan szervezet is akad, akik már több mint egy évtizede működnek együtt a nemzetközi fronton! Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy a vörös szőnyegen kívül létező kis fesztiválok is magas szakmai és művészeti szinten működhetnek. Az együttműködés célja a fesztiválok bemutatkozásának elősegítése egymás rendezvényein, valamint a közösség egységes módon történő ábrázolása bárhol másutt. A partnerek minden év december 1-ig a nyolc résztvevő országból küldhetnek egy rövidfilm-jelöltet, amely a következő évben az összes többi fesztiválon képviseli majd a fesztivált és az országot! Minden fesztiválon bemutatásra kerülnek a filmek, a fesztiválok képviselői pedig kiválasztják azt, aki minden év végén megkapja...

Tovább >>
2020. Mar. 5. 00:00

BEKAPCSOLT AZ LCD VAGY A LÁTSZAT CSAL?

Ez a címe annak a korábban már beharangozott nemzetközi ifjúsági projektnek, mely valóban megkezdődött február derekán a szlovén partner szervezetünknél, ahová már tulajdonképpen hazajárunk: MCT – Trbovlje! Az ismerkedési fázist kihagyva vetettük magunkat a workshop közepébe és az első nap végén rögtön egy nemzetközi rövidfilmvetítésen találtuk magunkat. A helyi kötődést kihasználva vendégünk volt a Nellie című szlovén film rendezője és vágója a vetítést követő közönségtalálkozón majd pedig a magyar csapat képviseletében Levi (aki nem Lajos, de Galambos) tartotta meg fantasztikus előadását a fényképezésről! Másnap aztán szakmailag is mélyvízbe lökte a résztvevőket Stefan, az Észak-Macedón mentor, amikor is levetítette...

Tovább >>
2020. Mar. 3. 00:00

MAGYAR NÉPMESÉK ANGOLUL

Azt hiszem, az utóbbi évtizedekben nem nagyon volt olyan magyar, aki ezeket a meséket ne látta volna és ezért régóta szerettem volna megosztani külföldi barátaimmal, most megtaláltam végre angolul, jó szórakozást hozzájuk!

 

 

„A Magyar népmesék 1980-tól 2012-ig futott magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelynek ötlete Mikulás Ferenc stúdióvezető fejében fogant meg és amelyben a tervező, rendező, szakértő Jankovics Marcell volt. A Magyar népmesék felejthetetlen népmesei történeteket dolgoznak fel ötletesen és a mesék eredeti humorát egy kis képi humorral szövik át. Az alkotók elmondása szerint a sorozat létrejöttéhez hozzájárult az idő szelleme, mert akkoriban felkapottá váltak a néprajzi témák. Valamint az is tényező volt, hogy a fiatal kecskeméti filmstúdiónak nemigen volt anyagi kerete forgatókönyvekre a kezdetekben. Fontos volt...

Tovább >>
2020. Feb. 17. 00:00

TAVASZVÁRÓ VETÍTÉS SOROZAT

A Ljubljana-i magyar Intézet sajnos technikai okok miatt épp zárva tart ott tartózkodásunk idején, február közepén, ezért a fővárostól nem messze fekvő kisvárosban, azaz a főhadiszállásunkon Trbovljében tartjuk meg az aktuális BuSho bestof vetítését, kiegészülve a workshopon résztvevő másik 2 ország rövidfilmjeivel! Természetesen az Intézeti vetítésre is sor kerül majd a tervek szerint júniusban, sőt előkészítés alatt van egy szeptemberi BuSho vetítés a magyar filmnapokon Nova Goríciában is. Ugyanezen a héten, azaz február 19-én a Soproni Final Cat Filmklub hat éves BuSho jubileumát ünnepli: „az évfordulón a 15 éves nemzetközi rövidfilm fesztivál versenyprogramjából válogattunk ki egy csokorra valót”. Február 25-én egy nap alatt 2 külföldi helyszínen is lesznek BuSho vetítések...

Tovább >>
2020. Feb. 16. 00:00

BESTOF BUSHO15 FILMKLUB 2. – „IDEGEN TOLLAK”

A BuSho Fesztivál 2019-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, melynek alkalmából szerveztünk még tavaly néhány bestof vetítést országszerte, melyben kizárólag magyar alkotások szerepeltek. Itt pedig a folytatás a második epizóddal, amibe nemzetközi rövidfilmeket válogattunk. Természetesen le kell szögezzük rögtön az elején, hogy képtelenség lenne bemutatni a másfél évtized esszenciáját, ezért különböző alkalmakra más és más kollekciót állítunk majd össze. Ezúttal a 30 éves Mediawave programjába válogattunk egy kifejezetten rövid, de annál intenzívebb csomagot, „15 év – 15 rövid” mottóval, melyben a fikciós és animációs filmek mellett természetesen felbukkannak...

Tovább >>
2020. Feb. 15. 00:00

IDÉN UTOLÉRJÜK MAGUNKAT

Évek óta törtük a fejünket, hogy hogyan lehetne a mindig kettővel előrébb járó BuSho sorszámot utolérni a GomBuSho aktuális kiadásával, mert ugye a fesztivál 2005-ben indult, a workshop pedig 2007-ben és akkor jött a Gabix. Hosszú-hosszú évek emléke összefűz vele, ő, igen ő az, minden idők diákfilmszemle i(ga)zgatója, akinek összetéveszthetetlen Johnny Weissmüllert meghazudtoló frizurája és hát akinek valószínűleg telezengte a fejét bölcsességgel Löhöl kürtje a Mogyorók bejövetele című Szőke András filmben...

Tovább >>
2020. Feb. 3. 00:00

NEVEZZETEK: MEGKEZDŐDIK A MÁSODIK FÉLIDŐ

Épp csak elindult decemberben a nevezési időszak a 16. BuSho fesztiválra, máris visszafelé számoljuk az időt, ugyanis sportnyelven szólva megkezdődött a második félidő ezen az édes kis tizenhatoson! Szép számmal kaptunk már eddig is nevezéseket, de a java még csak most következik majd, a sajnálatos rossz beidegződés miatt pedig majd az utolsó pillanatban és kicsit még a határidőn túl. Természetesen akárhogy is és akármikor, mi továbbra is sok szeretettel várjuk a kiváló rövidfilmeket mindenkitől, ha még nem küldte be filmjét, tegye meg most és ezúttal se mulassza el értesíteni kezelőorvosának gyógyszerészét, sőt mostanában már a bélflórája hasznos baktériumát se feledje. Mivel rengeteg alkotó jelezte, hogy...

Tovább >>
2020. Feb. 2. 00:00

„A LÁTSZAT CSAL”

A legújabb nemzetközi ifjúsági projektünk, amelybe az előző „Finding Humanity” elnevezésű kezdeményezés résztvevőivel vágtunk bele. A projekt a sztereotípiák és ehhez kapcsolódóan a gyűlöletbeszéd témáját fogja körüljárni, az ifjúsági munkák már létező informális módszereivel, azonban egy újfajta kivitelezés formájában az új médián keresztül (NFC módszer) a közvetlen partnerekkel és remélhetőleg a széles közönség bevonásával. A projekt három partner bevonásával, ezen belül valamennyi országból 5 fiatal és egy mentor részvételével valósul meg: MCT – TRBOVLJE Ifjúsági Központ Szlovéniából, Shift of Film Culture DJIFONI-M SKOPJE Észak-Macedóniából és a GOMBOLYAG Alapítvány Magyarországról. Abból a vizuális megközelítésből kezdtük meg a téma előkészítését...

Tovább >>
2020. Feb. 1. 16:14

2FARQ BUSHO VALENTINRA – ELMARAD!!!

Az Országos Vérellátó Szolgálat a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal közösen hagyományápolási céllal vérszívós véradást szervez ezúttal a szerelem jegyében Valentin napon stílusosan a Bálint házban. Mivel szeretnénk, hogy közeledjen a tavasz és tudjunk újra festegetni kint ezért a véradás közben a BuSho nézését meg a járását szervezzük Nektek a tavaly jubiláló BuSho Fesztivál elmúlt 15 évének bestof válogatásával.

 

 

A BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2019-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, melynek alkalmából már az év végén szerveztünk bestof bemutatókat országszerte. A 2020-ban is aktuális vetítés elején megpróbáljuk egy kicsit bemutatni, hogy mivel is foglalkoztunk mi tulajdonképpen az elmúlt másfél évtizedben, hiszen a fesztivál mellett összművészeti alkotótáborokat és különböző filmversenyeket is szerveztünk. Az immár nemzetközi rövidekkel is kiegészült válogatásban...

Tovább >>
2019. Dec. 9. 15:56

MOSTANTÓL NEVEZHETTEK VIMEO LINKKEL

Mivel rengeteg alkotó jelezte, hogy az internet kapcsolat miatt gondot okoz nekik az új feltöltés, de már van egy létező jelszóval védett vimeo oldala a filmnek, ezért létrehoztunk egy gyors segélyt! Beépítettük ugyanis a BuSho nevezési lapba ezt a két sort, melynek kitöltésével az előzsűri már meg tudja tekinteni a benevezett alkotást. Természetesen ez nem mentesíti az alkotókat a nevezési lap kitöltése alól, csupán a filmet nem kell ismét feltölteni a szerverre! December 1-én megkezdődott a nevezés a 16. BuSho Fesztiválra, természetesen a kor követelményeihez igazodva apróbb módosításokkal a szabályzatban és az online nevezési felületen is. Várjuk a 2018. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A saját felület mellett kizárólag a...

Tovább >>
2019. Dec. 9. 14:52

ÉSZAKI FÉNYÍRÓKA

2007 óta dolgozunk együtt, így egyik legrégebbi partnerünk a lengyel Euroshorts fesztivál, ahol az idényzáró vendégszereplésünk zajlott november utolsó napjaiban. A versenyprogramban három magyar alkotás szerepelt, az idei programból a Katapult és a végül különdíjjal hazatért Narancs útlevél valamint a tavalyi szezonból az Anyák napja, a panoráma vetítésen bemutatott BuSho blokkban pedig a Rozgonyiné, az Entropia, A bérlők, a Szerepzavar és az Ember a tűzből hirdette a magyar rövidfilmet Északon. A helyszínen követte az eseményeket a BuSho által delegált nemzetközi zsűritag, Bognár Olivér, aki a következő élménybeszámolót küldte. Az egy hetes fesztivál közepén érkeztem Gdanskba, ahol rögtön...

Tovább >>
2019. Nov. 29. 14:57

BuSho Archívum 2019

Katalógus
Napilapi

Werkfilm
Reffüzet
 

“CSAK AZÉRT SE GYŐZHET A MINDEGY” - BUSHO DÍJAK 2019

Augusztus 31-én este a Puskin mozi Metropolis termében kiosztották a 15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 70 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az érdeklődők a Puskin moziban vagy az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinemában.

A Solide Art stúdió által készített szobrokat vihették haza a legjobbak, akik a nemzetközi zsűri valamint a diákzsűri által kerültek kiválasztásra. A nemzetközi zsűribe kapott meghívást ezúttal Kreet Paljas, észt animációs szakember, Szilágyi Zsófia, filmrendező, André Lameiras, a portugál BEAST Filmfesztivál igazgatója és a 15. fesztiválon 15. alkalommal részt vevő Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora. Az idei Diákzsűri tagjai voltak Pethő Zsófia, Nyitrai Balázs, Balogh Máté és Szelestey Bianka, akik elsőként léptek a színpadra és osztották meg döntésüket a közönséggel.

„Egy nehezen megfogható témában friss, őszinte, személyes és hiteles. Hiánypótló alkotás.”

A legjobb fikciós film díját kapta a Hot Dog, mely Alma Buddecke és Marleen Valin alkotása, akik a német Baden-Württembergi Filmakadémiáról nevezték a filmet.

„Zsigerig ható vizuális és asszociatív hatás kiemelkedő montázstechnika segítségével.”

A legjobb kísérleti film a diákzsűri döntése alapján a francia Déguste, rendezte Stéphane Baz.

Sokszínű és mély vizuális kreativitás, mely az izgalmas dramaturgiával együtt koherens egésszé tudott válni.” A legjobb animációs film díját már át is tudták adni, hisz a díjazott nem más, mint a magyar Buda Flóra Anna és a Berlinben is díjazott MOME diplomafilmje, az Entropia lett.

Következhettek a nemzetközi zsűri díjazottjai, kezdésnek felsorolták azokat a díjazottakat, akik sajnos nem tudtak személyesen jelen lenni a díjkiosztón!

BuSho 2019 legjobb kísérleti film: Facelift / Jan Riesenbeck, Dennis Stein-Schomburg / Németország

BuSho 2019 legjobb operatőri munka: Lali Rubio, a Benidorm 2017 című filmben / rendező Claudia Costafreda / Spanyolország

BuSho 2019 legjobb színésznő: Elina Hanzena, Collective.Me / rendezte Adriana Roze / Lettország

BuSho 2019 legjobb vígjáték: Mamartuile / Alejandro Saevich / Mexikó

BuSho 2019 a Zsűri különdíját kapta: A Strange Trial / Marcel Barelli / Svájc

Jöhettek azok a díjazottak, akik át is tudták venni a díjakat!

Ismét kiosztásra kerültek a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 500 ezer forintos díjai, melyet a legjobb Magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel! A színpadra kérték Varsányi Ferencet, a Médiatanács szakértőjét és Kollarik Tamás Médiatanács tagot, a mecenatúra program koordinátorát, hogy adják át a díjakat!

A legjobb magyar animációs film 2019-ben a Lidérc úr, Tóth Luca alkotása, akinek távollétében, a film producere vette át a díjat és mint később kiderült, ezen az estén kapott még egy Oscar-jelöléssel járó díjat is Odensében, gratulálunk!

A legjobb magyar kisjátékfilm a 15. BuSho fesztiválon egy másik fiatal hölgyé lett, még pedig Szeleczki Rozáliáé, a Rozgonyiné című munkájáért.

A soproni BuSho helyszín különdíját adhatták át a szervezők, 2 fő részére egy soproni látogatás, filmbemutatóval és közönségtalálkozóval, A bérlők című filmért, mely Regős Ábel munkája és egy érzékeny társadalmi témát feszegető kiváló egyperces alkotás. A rendező távollétében a díjat a film egyik főszereplője Farkas Franciska vette át, aki egy Ady idézettel mondott köszönetet:

Gyujtsuk ki jól a sziveinket, Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A következő különdíj a Sziget Kft. felajánlása, még pedig hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2020-as Sziget fesztiválra! Ezt a díjat rend szerint egy magyar alkotás szokta kapni, mert nem lehet tudni, hogy ki tud visszajönni egy év múlva külföldről. Ezúttal azonban az orosz stáb tagjai egész héten a fesztiválon voltak és a szervezők tudták, hogy a rendező örömmel látogat majd ismét Budapestre, tehát a díjazott idén a White Mark című film és Anton Mamykin.

A legjobb színész díját ezúttal egy szemtelenül fiatal színész, a kecskeméti Fazakas Bendegúz kapta, a Katapult című filmben nyújtott alakításáért, melynek rendezője Szövényi-Lux Balázs.

BuSho 2019 legjobb nemzetközi animációs díját nyerte az észt Teofrastus, Sergei Kibus munkája, melyet a rendező munkatársa, Olga Stalev vett át személyesen és elmondta, hogy ez az első nemzetközi fesztivál, melyen részt vesz és most már biztos, hogy örökké emlékezni fog a BuSho-ra.

Mielőtt kihirdették a fődíjak nyerteseit, a nemzetközi zsűrit szólították a színpadra, André Lameiras portugál zsűritag foglalta össze néhány mondatban az elmúlt hét történéseit, majd röviden meg is indokolták a döntéseket.

Bár fizikailag távol tartja a nézőt a helyszíntől, mégis sikeresen von be minket egy összetett és feszült helyzetbe, ami elgondolkodtat személyes konfliktuskezelési felfogásunkról.”

A Bronz BuSho 2019 díj nyertese a Felülnézet című magyar film, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint filmje. Amint az a beharangozóban olvasható volt, a reality show jellegű kamera beállítással forgatott egysnittes kísérlet egy városi lomtalanítás bonyodalmaiba enged bepillantást.

Az Ezüst BuSho nyertese 2019-ben “A napi rutint a történetvezetés eszközeként használja.” még pedig a francia Matthieu Maunier-Rossi és a Three Blades.

Két nő találkozását összetett módon mutatja be mindössze 13 percben.”

A 15. BuSho fődíját, az Arany BuSho díjat kapta a Salam című filmjéért Claire Fowler az Egyesült Államokból.

Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 15. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény, ők pedig a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Pensum, az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Intézet, a Portugál Intézet. Együttműködő partnerként a Budapest welcome csomagokat a BFTK azaz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft., a Soproni Mozgóképmás Egyesület, médiatámogatók pedig továbbra is a Filmvilág, a Film.hu, a Fotovideo magazin és a Klub rádió!

Találkozzunk 2020-ban is, a 16. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!

15. BUSHO PRIZES AND AWARDS 2019

BuSho 2019 Prize GOLD BUSHO: SALAM / Claire Fowler / United States

BuSho 2019 Prize SILVER BUSHO: THREE BLADES / Matthieu Maunier-Rossi / France

BuSho 2019 Prize BRONZE BUSHO: FROM ABOVE / Nándor Lőrincz, Bálint Nagy / Hun

 

The 500.000,- HUF Special Prize of the Media Council of NMHH

for the best Hungarian fiction: MRS. ROZGONYI / Rozália Szeleczki / Hungary

The 500.000,- HUF Special Prize of the Media Council of NMHH

for the best Hungarian animation: MR. MARE / Luca Tóth / Hungary

 

BuSho Award 2019 BEST EXPERIMENTAL:

FACELIFT / Jan Riesenbeck, Dennis Stein-Schomburg / Germany

 

BuSho Award 2019 BEST CINEMATOGRAPHY

Lali Rubio IN BENIDORM 2017 / dir: Claudia Costafreda / Spain

 

BuSho Award 2019 BEST ACTOR

Fazakas Bendegúz in KATAPULT / dir: Balázs Szövényi-Lux / Hungary

 

BuSho Award 2019 BEST ACTRESS

Elina Hanzena in COLLECTIVE.ME / dir: Adriana Roze / Latvia

 

BuSho Award 2019 BEST ANIMATION: TEOFRASTUS / Sergei Kibus / Estonia

BuSho Award 2019 BEST COMEDY: MAMARTUILE / Alejandro Saevich / Mexico

Special Mention of the Jury: A STRANGE TRIAL / Marcel Barelli / Switzerland

BuSho 2019 SPECIAL PRIZE OF SOPRON: THE TENANTS / Regős Ábel / Hungary

Sziget PRIZE 2020: WHITE MARK / Anton Mamykin / Russia

Student Jury Prizes 2019

BEST FICTION: HOT DOG / Alma Buddecke, Marleen Valin / Germany

BEST EXPERIMENTAL: DÉGUSTE / Stéphane Baz / France

BEST ANIMATION: ENTROPIA / Buda Flóra Anna / Hungary

2019. Nov. 29. 12:23

MEGNYÍLT A 16. BUSHO NEVEZÉS 2020

Az éves archívum bezárását követően, december 1-én ismét megkezdődik a nevezés a következő esztendőre, ezúttal immár a 16. BuSho Fesztiválra, természetesen a kor követelményeihez igazodva apróbb módosításokkal a szabályzatban és az online nevezési felületen is. Összességében tehát várjuk a 2018. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját felület mellett az egyéb platformokat leredukáltuk a minimumra és kizárólag a filmfreeway valamint a festhome oldalon várjuk a nevezéseket, melyhez a legfontosabb időpontokat és határidőket felsoroltuk a weboldalon. Szeretnénk minden...

Tovább >>
2019. Nov. 29. 12:10

AZ ÉDES KIS TIZENHATOS ELÉ

Mielőtt megnyílik a nevezési lehetőség a 16. BuSho Fesztiválra, egy kicsit visszatekintünk, hogy mi történt velünk az ősszel, amióta lezárult a legutóbbi seregszemle. Először is szeretnénk megköszönni a KMIF (Külföldi Magyar Intézetek Főosztálya) valamint az Intézeti (Moszkva, Párizs, Stuttgart és Riga) munkatársak segítségét, hogy átvették majd átadták a díjakat azoknak az alkotóknak, akik nem tudtak eljönni a fesztiválra. Természetesen voltak olyan díjazottak, akiknek elpostáztuk a díjakat és hát a magyar postából kiindulva (rövid időn belül 3 küldeményünket küldték vissza külföldre vagy „csak” vidékre a címzett ismeretlen megjelöléssel, no comment, ezúton is köszönjük) mindig rezeg a léc, amikor Mexikó, az Egyesült Államok vagy csupán Spanyolország volt a célállomás, de amint az alábbi képgalériában látható, ezúttal szerencsére sikerrel jártunk. Amint arról...

Tovább >>
2019. Nov. 25. 10:12

ARRA ÁT AZ ARARÁT

Sorozatban harmadik évben voltunk visegrádi partnerei az Örmény Rolan Bykov Gyerekfilm Fesztiválnak Jerevánban, melyen ezúttal az eddigi legnépesebb, azaz 3 fős delegációval vehettünk részt! Simonyi Balázs, filmrendező ezúttal Lajos és Laci című animációs filmjével volt jelen, Grosch Nándor, a Gyerekszem Fesztivál igazgatójaként tartott workshopot a gyerekeknek, Charlotte Symmons pedig BuSho képviselőként tartott előadást és prezentálta büszkén a beválogatott Katapult című Szövényi-Lux Balázs filmet. Charlotte személyes beszámolóját olvashatjátok! Nagyon örülök, hogy részt vehettem a Rolan Bykov Fesztiválon Jerevánban...

Tovább >>
2019. Nov. 23. 14:39

IZMIR VIZIT

Összességében őrült jó volt! Megpróbálom kifejteni. Amikor az izmiri repülőtérre megérkezve a biztonsági őr megölelt minket, már tudtam, hogy itt minden rendben lesz. Így is volt: a város egy laza, nyugodt, mediterrán nyaralóhely, ahol a kellemes novemberi huszonhét fokokban minden sarkon kövér, ápolt kóbor kutyák várják a simogatást, és a csillogó szőrű kóbor macskák úgy néznek az emberre, hogy meg kell emelnie a kalapját. Ebben a környezetben passzió filmeket nézni. Az Izmiri Rövidfilm fesztiválon (becsületes nevén Izmir Kisa Film Festival) november 5-10. között vettem részt, mint a nemzetközi zsűri tagja...

Tovább >>
2019. Nov. 17. 10:59

15 ÉVES BESTOF TURNÉ

A BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2019-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, melynek apropóján merült fel a gondolat, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk középiskolásokat elkápráztatni országszerte olyan jellegű anyagokkal, melyek nekünk kedvesek és reményeink szerint nekik is azok lehetnek idővel! Összeállítottunk tehát egy bestof vetítési anyagot, melyet 2 részre lehet bontani. Az első részben kizárólag, no-dialóg, azaz szöveg nélküli filmek vannak, a másodikban pedig mindössze 3 opusz, melyeket szét lehet választani és megbeszélni, de akár egyben is lemehet, mert összesen 104 perc! A vetítés elején megpróbáljuk egy kicsit bemutatni, hogy mivel is foglalkoztunk mi tulajdonképpen az elmúlt másfél évtizedben...

Tovább >>
2019. Nov. 13. 10:39

KÍNAI ELVITELRE

Valahogy rögtön a 2006-os 2. BuSho fesztiválon felbukkant későbbi kedvenc HMS azonos című alkotása jutott eszembe, amikor mintegy 2 éves huzavonát követően, mégis mindössze 3 héttel az indulást megelőzően derült ki, hogy irány a Távol-Kelet! Külön köszönet érte Dr. Buslig Szonja, Kulturális Intézet Igazgatónak, aki ütötte a vasat és mivel az elmúlt 7 évben kellő ismereteket szerzett a helyi viszonyokról ezért már előre jelezte, hogy a cenzúra bizottság miatt jelen vizit nem más, mint egy jövő évi magyar rövidfilm prezentáció előkészítése. A Kínai Népköztársaság, röviden Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal...

Tovább >>
2019. Oct. 30. 14:07

SZEPTEMBER VÉGÉN…

…megcéloztuk Brno-t, ahol a híres cseh sörök és történelmi belváros mellett volt alkalmunk megismerkedni az Európa- (sőt világ-) szerte új aranykorukat élő sorozatok mögött álló producerek és televíziós szakemberek perspektívájával A Serial Killer fesztiválon. Mi az Industry programra voltunk hivatalosak, de mellette egész napos vetítések mentek telt házzal szerte a városban, megnézhettük mi pörög most Izlandon, Finnországban vagy akár Norvégiában. Egy biztos, ha valaki szeretne betörni a TV vagy újabban stream sorozatok világába, több nemzetközi szervezet, workshop szeretne bárkinek segíteni ebben. Hajrá Nemzetközi Együttműködés! Brno után pár nappal pedig...

Tovább >>
2019. Oct. 17. 14:21

VADLEGÉNYES VADKELET

Második alkalommal vettünk részt Portóban a Beast (b-east) Nemzetközi Film Fesztiválon és ugyan már jártunk itt korábban egyéb projektek kapcsán is mégis megállapítható, hogy itt tényleg mindig van valami a levegőben. Ennek megfelelően elég sok fiatal választja ideiglenes vagy állandó lakhelyének az észak portugál “fővárost”, ezért nem okozott nagy meglepetést, az augusztusban a 15. BuSho nemzetközi zsűrijében részt vett André Lameiras nyilatkozata: “Az általunk működtetett OKNA kultúrális központban és a Fesztivál szervezők között mindössze hárman vagyunk portugálok nagyjából a húszból, így azt hiszem hitelesen szervezhetünk eseményt a Kelet-Európai mozgókép kultúrának szentelve.” És valóban, idén Litvániával a fókuszban...

Tovább >>
2019. Sep. 28. 12:21

BEKÖSZÖNTÖTT AZ ŐSZ: JÓ NAPOT!

Hiába telt el másfél évtized, a BuSho fesztivált követően mindig rácsodálkozunk, hogy jajdejó, lezajlott a fesztivál, akkor most kicsit lehet majd pihenni és nagyon gyorsan kiderül, hogy valóban egy kicsit, hisz minden zakatol tovább! Először is a zárósajtó üsszeállítása és kiküldése elengedhetetlen, mert teljesen jogosan rágják a fülünket, azután a külföldi nyertesek értesítése, a díjak összeállítása, elküldése, az éves sajtó előfizetések kiküldése még csak a kezdet. Az évek óta hagyománynak számító magyar bestofok vízjelezése már nagyobb falat, az összes ehhez tartozó segédanyag legyártása vagy csak összegyűjtése, melyekkel később a partnerfesztiválokon...

Tovább >>
2019. Sep. 1. 17:41

“CSAK AZÉRT SE GYŐZHET A MINDEGY” - BUSHO DÍJAK 2019

Augusztus 31-én este a Puskin mozi Metropolis termében kiosztották a 15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 70 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az érdeklődők a Puskin moziban vagy az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinemában. A Solide Art stúdió által készített szobrokat vihették haza a legjobbak, akik a nemzetközi zsűri valamint a diákzsűri által kerültek kiválasztásra. A nemzetközi zsűribe kapott meghívást ezúttal Kreet Paljas, észt animációs szakember, Szilágyi Zsófia, filmrendező, André Lameiras, a portugál BEAST Filmfesztivál igazgatója és a 15. fesztiválon 15. alkalommal részt vevő Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora. Az idei Diákzsűri tagjai voltak Pethő Zsófia, Nyitrai Balázs, Balogh Máté és Szelestey Bianka, akik elsőként léptek a színpadra és osztották meg döntésüket a közönséggel...

Tovább >>
2019. Aug. 24. 16:38

15. BUSHO MEGNYITÓ

15. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL
MEGNYITÓ 2019. AUGUSZTUS 27-ÉN 19:00 ÓRAKOR
A PUSKIN MOZI NAGYTERMÉBEN, MAJD 
UGYANITT A 14. BUSHO BESTOF VETÍTÉSE!
A MEGNYITÓT KÖVETŐ ÁLLÓFOGADÁSON
MUZSIKÁL FERENCZI GYÖRGY ÉS PINTÉR ZSOLT.

VERSENYPROGRAM ISMÉTLŐ VETÍTÉSEK
ESTÉNKÉNT AZ ART+ CINEMÁBAN,
FESZTIVÁL BEMUTATÓK ÉS PREZENTÁCIÓK
AZ OLASZ KULTÚRINTÉZETBEN.

DÍJKIOSZTÓ AUGUSZTUS 31-ÉN...

Tovább >>
2019. Aug. 23. 08:21

15 : SEMMI? NEM SEMMI!

15 : SEMMI? NEM SEMMI!

Augusztus utolsó hetében idén tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, mely az év elején másodszor is megkapta az Európai Fesztivál Szövetség kiemelt művészeti fesztivál minősítését és amelyen a nemzetközi versenyprogram mellett ezúttal is rengeteg kísérőprogram, panoráma szekciók, fesztivál és workshop bemutatók, szakmai programok és koncertek szerepelnek a programon.

Az ismét közel ezer nevezést regisztrált fesztivál egyik legfontosabb mozzanata minden esztendőben az előzsűrit terheli, bár a visszajelzések alapján ezt nem annyira bánják, mely idén...

Tovább >>
2019. Aug. 19. 11:28

MAGYAR VERSENYFILMEK 2019

A 15. BuSho fesztivál versenyprogramjának összeállítása ismét jelentős fejtörést okozott az 5 tagú előzsűrinek, melynek persze hangot is adtak összefoglalójukban, illetve kiemelték, hogy sokkal több minőségi rövidfilm érkezett, mint amennyit versenybe lehet sorolni. És valóban, ha statisztikailag nézzük a dolgot, az ezer nevezésből beválasztott 70 versenyfilm, csupán 7%-ot engedélyez, de természetesen az időkorlát mindig meghatározó és hát dönteni már pedig kell! Ők döntöttek is, persze a lehető legjobban, mert a nézők már csak az esszenciát kapják majd a fesztiválon, melyhez egy kis étvágygerjesztőt állítottunk össze az alábbiakban a hazai vízeken.

 

 

Nem is tudom, hol kezdjem, talán az animációknál, mely a teljes hazai rövidfilmes robbanással egyhuzamban szépen termelte ki az utóbbi években a maga kis csodálatos darabjait. Tóth Luca Lidérc úr című 19 perces, párbeszéd nélküli animációs rövidfilmjének világpremierjét a 69. Berlinalén tartották, melynek fő témái a feltétel nélküli, egyoldalú szerelem, a csalódás, a hiúság és a szexualitás. Szintén Berlinben mutatták be Buda Anna Flóra Entropia című MOME diplomafilmjét, mely a rövidfilmes kategóriában a független zsűri Teddy-díját, az LMBTQ témájú filmművészetnek szentelt elismerést kapta. 

Tovább >>
2019. Aug. 18. 10:56

NEMZETKÖZI VERSENYFILMEK

A 15. BuSho fesztivál versenyprogramjának összeállítása ismét jelentős fejtörést okozott az 5 tagú előzsűrinek, melynek persze hangot is adtak összefoglalójukban, illetve kiemelték, hogy sokkal több minőségi rövidfilm érkezett, mint amennyit versenybe lehet sorolni. És valóban, ha statisztikailag nézzük a dolgot, az ezer nevezésből beválasztott 70 versenyfilm, csupán 7%-ot engedélyez, de természetesen az időkorlát mindig meghatározó és hát dönteni már pedig kell! És ők döntöttek is, persze a lehető legjobban, mert a nézők már csak az esszenciát kapják majd a fesztiválon, melyhez egy kis étvágygerjesztőt állítottunk össze az alábbiakban a nemzetközi vízeken.

 

 

Az észt animátorok mellett a németek is több alkotással szállnak versenybe, mint a Love Me, Fear Me Veronica Solomontól, ami nem más, mint egy tánc-metafora az érzésről, szerepeinkről és az általunk készített formákról vagy épp a Nest, mely Sonja Rohleder filmje egy naiv paradicsom-madárról. Persze francia animáció nélkül sincs fesztivál, így aztán Anne Larricq rendező Il s’est passé quelque chose című remekében a tengerparti hosszú hétvége utolsó napját látjuk, ahol mindenki utoljára látja egymást, és hirtelen mindenki vonzóbbnak talál mindenkit. Persze kiváló kísérleti filmek is lesznek a programban,

Tovább >>
2019. Aug. 15. 15:37

SAKK & ROLL!?

SAKK & ROLL!?
15. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL
2019. augusztus 27. – szeptember 1. 
Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet
Sopron-Búgócsiga / Debrecen-Modem / Szeged-Grand Café
Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból
Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj
2 Médiatanács különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!
Az Európai Film Akadémia rövidfilmes jelöltjei csak a BuSho-n!
Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek…
Részletek a weboldalon: www.busho.hu 
Szinte hihetetlen, de tény, másfél évtizede született Magyarország akkoriban egyetlen kizárólag rövidfilmeket felvonultató nemzetközi fesztiválja a BuSho, mely ezúttal egy spanyol rövidfilmmel indul és egy mexikói alkotással zár majd augusztus utolsó hetében a Puskin moziban és több fővárosi helyszínen. 
A kissé felfrissített öttagú előzsűri döntése nyomán végül ezúttal 18 országból 70 rövidfilm került a versenyprogramba, melyből 45 fikciós, 16 animáció valamint 9 kísérleti film. 
A fesztivál a jól bevált és megszokott struktúrában, azaz 3 nap leforgása alatt 15 egyórás blokkba szerkesztve nyújtja át az érdeklődőknek a versenyprogramot, de természetesen lesznek magyar és nemzetközi panoráma vetítések és egyéb kísérőprogramok is. 

 

Tovább >>
2019. Jul. 11. 15:16

15. BUSHO RÉSZLETES VETÍTÉSI PROGRAM

A korábban említett néhány visszalépéstől eltekintve hiánytalanul beérkezett valamennyi vetítési kópia a fesztiválra, így aztán nekiláttunk és összeállítottuk a részletes blokkonkénti vetítési programot! Ennek áttekintését követően mindenki eldöntheti, hogy pontosan hány napot tud majd velünk tölteni és akkreditálhat augusztus 1-ig, melyhez nem árt tudni, hogy az érkezési nap augusztus 27. kedd, távozási nap pedig szeptember 1. vasárnap. Megkezdődött ugyanakkor a katalógus összeállítása

Tovább >>
2019. Jul. 11. 15:02

13. GOMBUSHO ALKOTÓTÁBOR 2019

Tizenharmadik („szerencsétlen”) alkalommal vetettük magunkat az aratás okozta portengerbe, mely természetesen ezúttal sem okozott semmi problémát kisebb, de annál lelkesebb csapatunknak, mert az udvari medencében, a kerti zuhanynál vagy a Szelidi-tó habjaiban lemostuk a gyalázatot. Célkitűzés továbbra is az aktuális BuSho fesztivál arculati elemeinek az elkészítése volt, melynek során ezúttal voltak régi nagy hiányzóink, de szám szerint öten viszont az újoncok, akik a Partiumi Keresztény Egyetemen, munkahelyi társalgóban vagy kollégiumi szobában jutottak hozzá a megfizethetetlen információhoz!

Tovább >>
2019. Jun. 22. 11:59

HAMAROSAN JÖN A RÉSZLETES PROGRAM

A verseny és panorámafilmek beérkezését követően (határidő július 1.) lassan kialakul a végleges filmlista, melyből hamarosan összeállítjuk majd a részletes blokkonkénti programot, és ha csak erre várt volna a stáb, akkor utána tud akkreditálni a fesztiválra augusztus 1-ig ITT...

Tovább >>
2019. Jun. 22. 11:36

MINDEKÖZBEN…

És amíg a BuSho fesztiválra érkeznek a vetítési kópiák, lassan megkezdődik a 13. GomBuSho, azaz az összművészeti alkotótábor, ahol előkészítjük a fesztivál arculati elemeit, azaz a spotokat, dizájn elemeket, posztereket, katalógust és így tovább. Idén ismét kibővítettük vidéki helyszíneinket, azaz a BuShországos vetítéseken Sopron mellé csatlakozott egy régi-új helyszínként Szeged valamint Debrecen is! A civis városban szerveződik egyébként... 

Tovább >>
2019. May. 14. 18:11

shample

Kreatívok

Sajtó anyagok

TV / Rádió spotok

 

SZERVÁTÜLTETÉS!?

14. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL

2018. augusztus 28. – szeptember 2.

Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / Sopron-Búgócsiga

Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból

Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj

2 Médiatanács különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!

Az Európai Film Díj Rövidfilm kategória jelöltjei csak a BuSho-n!

Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek…

Részletek a weboldalon: www.busho.hu

 

Dán rövifilmmel kezdődik és egy ausztrál alkotással zárul a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramja, melyet augusztus utolsó hetében rendeznek több fővárosi és vidéki helyszínen. Az ismét kissé felfrissített öttagú előzsűri döntése nyomán végül 64 rövidfilm került a versenyprogramba, melyből 43 fikciós, 16 animáció valamint 5 kísérleti film. A fesztivál a jól bevált és megszokott struktúrában, azaz 3 nap leforgása alatt 15 egyórás blokkba szerkesztve nyújtja át az érdeklődőknek a 24 ország részvételével összeállított programot. Természetesen ismét az úgynevezett magas audiovizuális kapacitással rendelkező országokból kerültek a legtöbben a versenyprogramba, hiszen ők küldték a legtöbb nevezést, élen a németek 110 körüli nevezésével, aztán a spanyolok kerültek még 100 nevezés fölé a harmadik helyen pedig megosztoztak a francia, a magyar és az amerikai rövidfilmesek 75 körüli rövidfilmmel! Persze a szokásos nemzetközi kavalkád nem marad el, mert az eddig említett nemzetek mellett ezúttal is láthat majd a publikum koszovói kooprodukciót, svéd, uruguay-i, kanadai, iráni vagy épp izlandi alkotást is a versenyben. Valamennyi blokkban képviseli majd a hazai színeket egy magyar alkotás valamint egy animációs és/vagy kísérleti film is mindenütt helyet kapott.

A hazai pályán versenyző magyar alkotások között több visszatérő versenyző is akad, mint Odegnál Róbert vagy épp Kis Hajni, de felbukkan majd az Oscar-díjas Deák Kristóf is legújabb rövidfilmjével. Sőt, olyan rövidfilmesek is bejutottak a versenybe, akik korábban már díjazottak voltak a fesztiválon, mint Tóth Barnabás, Vácz Péter vagy Kovács István. A szelektorok ismét kommentálták a látottakat, az Orosz Anna Ida, Vajda Boróka, Végh Vozo Zoltán, Rimóczi László rutinos válogató négyes mellett ezúttal az újonc, a tavalyi diákzsűri tagja, azaz Ördög Zsófia, vágó véleményét idézzük: „A visszatérő témák és minták egy átfogó képet festenek a jelenünkről, akár társadalmi szinten, de a személyes hangvételű alkotásokban is sok hasonló gondolatot találtam. Alapvetően a bátorságukért és egyediségükért, vagy filmnyelvi szépségükért váltak egyes alkotások a kedvenceimmé, és igyekeztem aszerint válogatni, hogy melyek azok, amik minél szélesebb közönségnek is fontossá tudnának válni.”

A központi helyszín, a keddi megnyitó és a szombati díjkiosztó közötti napokon ezúttal is a Puskin moziban lesz, az esti ismétlő vetítések az Art+ Cinemában lesznek, de újdonságként minden nap este vetítenek majd panoráma programot az Olasz Kultúrintézetben is, a házigazda olasz est mellett portugál, török, örmény, észt bemutatókkal, de itt kerül megrendezésre a Visegrádi négyek bemutatója is, a Puskin moziban pedig az Izrael70 elnevezésű válogatás.

Ismét megszervezésre kerül majd a szombati magyar panoráma nap is, melyen a versenybe nem jutott valamennyi magyar alkotást levetítik az érdeklődőknek, valamint partnerfesztiválok, workshopok bemutatói és egy visegrádi együttműködés is szerepel a programban. A versenynapok végén ismét nyilvános zsűri konzultációt tartunk 20 órától a Trafik Klubban, mely egyébként 22 órától az esti koncertek helyszíne is lesz. Az akkreditált európai rendezők mellett idén is jelezték részvételi szándékukat a tengeren túlról, igazi nemzetközi dzsembori lesz a javából Budapesten és a megmaradt egyetlen vidéki bástyán, azaz Sopronban is, a közelmúltban az Európai Fesztivál Szövetség által díjazott BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon! Részletes program és további információk a fesztivál előtti napokban, addig mindenki szerezzen be egy zsebpárakaput!

 

Versenyfilmek: https://busho.hu/hu/program/versenyfilmek-2018

Magyar panoráma: https://busho.hu/hu/program/panorama/busho-panorama-2018-1

Nemzetközi panoráma: https://busho.hu/hu/program/infofilmek/busho-informational-2018

Kísérőprogramok: https://busho.hu/hu/program/kiseroprogramok/busho-kiseroprogramok-2018-1

 

DERŰRE SZÁMHÁBORÚ!?

14. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL --- 2018. augusztus 28. – szeptember 2.

Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / Sopron-Búgócsiga --- Részletek: www.busho.hu

Augusztus utolsó hetében idén tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, mely a tavalyi évben kapta meg, az Európai Fesztivál Szövetség kiemelt művészeti fesztivál minősítését és amelyen a nemzetközi versenyprogram mellett ezúttal is rengeteg kísérőprogram, panoráma szekciók, fesztivál bemutatók és koncertek szerepelnek majd a programon.

Az ismét közel ezer nevezést regisztrált fesztivál egyik legnagyobb feladata az előzsűri vállát nyomja kellemes teherrel, mely idén az Orosz Anna Ida animátor, Vajda Boróka filmkészítő, Végh Vozo Zoltán filmrendező, Rimóczi László forgatókönyvíró és Ördög Zsófia vágó közreműködésével hozta meg a döntését! Az általuk kiválasztott 64 rövidfilm versenyez majd a Solide Art által legyártott csodaszép szobrokért a fesztiválon a filmeket a helyszínen közösen megtekintő 2 további zsűri előtt. Több éve már filmszakos tanárok és kollégák segítségével verbuválódik a 4 felsőoktatási intézmény delegálásában megszülető Diákzsűri, ahová ezúttal Holdosi Máté (Metropolitan), Mira Zénó (MOME), Vermes Dorka (ELTE) valamint Richolm Orsolya (SZFE) kapott meghívást. A nemzetközi zsűribe ezúttal Rita Capucho, portugál filmes szakember, Arya Su Altioklar, a török Kisakes fesztivál igazgatója, Matteo Pianezzi, színész, rendező, alkotóművész Szardíniáról kapott meghívást. A magyar zsűritag idén Madarász Isti, forgatókönyvíró, filmrendező lesz és természetesen a tizennegyediken tizennegyedszer, azaz elmaradhatatlan és megismételhetetlen, Wolfgang Leis, állandó zsűritagunk, a nemzetközi zsűri koordinátora. Ők fognak tehát dönteni a fesztiválon kiosztásra kerülő 3 fő-, és 7 kategória díjról valamint az NMHH Médiatanács által felajánlott kétszer 500.000,- forintos különdíjról, melyet a legjobb magyar animációs illetve fikciós filmnek ítélnek majd oda! A korábbi évekhez hasonlóan ismét kiosztásra kerül majd a Sziget Kft. felajánlásában az a hetijegy, mely belépő egy mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2019-as Szigetre!

A központi helyszín, azaz a Puskin Mozi mellett az esti ismétlő vetítések ezúttal az Art+ Cinemában lesznek, a kísérőprogramok az Olasz Kultúrintézetben, a vidéki vetítéseink pedig a soproni Búgócsigában kerülnek megrendezésre. A kísérőprogramok között több évfordulóra emlékezünk majd, például idén Izrael állam 70. megalapításának évfordulója alkalmából a BuSho fesztiválra érkezett legjobb izraeli alkotásokból válogattunk, de Észtország centenáriumára is érkezett egy kollekció! Ezek mellett megtekinthetnek még az érdeklődők olasz, portugál valamint török és örmény rövidfilm válogatásokat is.

Esténként a nap fénypontjának számító nyilvános zsűri konzultációkat követően a Mikszáth téri Trafik klubban kerülnek megrendezésre az idei koncertek, melyre ezúttal a fesztiválon vagy az alkotótáborban korábban közreműködő kollégák kaptak meghívást. Rögtön a megnyitót követően fellép a Dr. Peller Jazzband, melynek nevéből nem nehéz kitalálni, hogy milyen stílusban fogja lenyűgözni az érdeklődő közönséget. Két nappal később, azaz csütörtökön este egy merőben más stílus és generáció következik, az Audioslave előtt tisztelgő Audiostage, végül szombaton ad fesztivál záró koncertet a Scott Lemon zenekar Tatáról, akik szerint a banda sajátos improvizatív rockzenét játszik.

Végül szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy 14. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény. Főtámogatónk néhány év kihagyás után ismét a Nemzetközi Visegrádi Alap, akiknek jóvoltából egy különdíjat is kiosztanak majd a legjobb visegrádi rövidfilmnek. Támogatónk a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Külügyminisztérium, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Pensum, a Biogroup Kft., az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Intézet, az Izraeli Nagykövetség és a Camoes Institute azaz Portugál Intézet. Együttműködő partnerként a welcome csomagokat a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft., a Soproni Búgócsiga, médiatámogatóink pedig továbbra is a Filmvilág, a Filmtekercs, a Filmhu, a Fotovideo Magazin és a Klub Rádió!

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a 14. BuSho fesztiválra, mely augusztus 28-án, kedden este 19:00 órakor a megnyitóval és az azt követő tavalyi díjnyertesek vetítésével veszi majd kezdetét a Puskin mozi nagytermében és szeptember 1-én, szombaton ugyancsak 19:00 órakor a díjkiosztóval zárul, ahol az összes idei díjazott alkotás megtekinthető lesz majd.

Sajtóanyagok, illusztrációk, referenciák: https://busho.hu/hu/sajto/sajtoanyagok

Jegyek: https://busho.hu/hu/jegyek/busho-jegyek-2018

Versenyfilmek: https://busho.hu/hu/program/competition/2018

Magyar panoráma: https://busho.hu/hu/program/hungarian/2018

Nemzetközi panoráma: https://busho.hu/hu/program/informational/2018

Kísérőprogramok: https://busho.hu/hu/program/kiseroprogramok/busho-kiseroprogramok-2018

Beérkezett online nevezések: https://busho.hu/hu/core/index/entries

Szervező --- Gombolyag Alapítvány: http://www.gombolyag.com

 

A 15 ÉVES KAPITÁNY

15. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL

2019. augusztus 27. – szeptember 1.

Puskin mozi / Art+ Cinema / Olasz Kultúrintézet / Zappa-Trafik…

Sopron, Búgócsiga / Debrecen, Modem / Szeged, Grand Café

Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból

Nemzetközi zsűri / Országos Diákzsűri / 3 fődíj – 7 kategória díj – 2 különdíj

Partnerfesztiválogatások / Workshop filmek / Spot-Plakátverseny / Koncertek

Részletek a weboldalon: www.busho.hu

2019. Apr. 18. 08:27

STATISZTIKA ELSŐ KÉZBŐL, MÉGSEM ASZTALITENISZ

Az idei 15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra végül összesen 894 rövidfilm nevezés érkezett, mely a tapasztalatok szerint azt jelenti, hogy a verseny és panoráma szekcióban legfeljebb a beérkezett alkotások nagyjából egy tizedét tudjuk majd bemutatni, azaz az elő-zsűrinek ismét alaposan végig kell majd gondolnia, hogy mely filmeket javasolja végül a programba. Nem meglepő módon ismét a Freewayen érkezett a nevezések mintegy kétharmada, aztán a BuSho saját felülete következett 200 körüli nevezéssel, végül a Festhome és a Reelport zárta a sort. Először kíváncsian összesítettük a kategóriánkénti bontást...

Tovább >>
2019. Mar. 10. 07:14

UTÓLAGOS ELŐKÉSZÜLETEK: ROAD(bu)SHOW 3.

A kivételesen gazdagra sikerült őszi turnét követően (amiről bővebben itt olvashattok), melynek során –tényleg csak felsorolás szintjén említsük meg, hogy– a Porto, Prága, Isztambul, Baku, Amarante, Delhi, Szyktyvkar. Izmir, Jereván, Bali, Cleveland, Gdansk útvonalat járta be a BuSho fesztivál különböző prezentációkkal, azonban nincs megállás, mert itt a folytatás! A februári határidőre kiderült, hogy a saját régi-újdonsült partnereinkkel felvértezett Visegrádi projektünk mellett további ötben veszünk részt partnerként, köztük a visszatérő portugál Beast – meet the East, valamint a másik ismétlő örmény Rolan Bykov fesztivál. Emellett pedig újra részt veszünk 2 ifjúsági csereprogramban is, persze amennyiben támogatásra méltónak ítélik azokat...

 

Tovább >>
2019. Jan. 15. 13:37

ORRVITORLÁT KURTÍTS!

Az első száz nevezés beérkezésével egyidőben január elején megkezdte munkáját a 2019-es előzsűri a jubileumi 15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra. A kemény mag maradt, 2 helyen viszont módosult a csapat, munkahelyi és államvizsgás elfoglaltságok miatt, a 2 újonc pedig két hölgy, akik tavaly találkoztak először a BuSho üzenettel és ezúttal már feladatot is vállaltak az egyik legfontosabb epizódban. Vermes Dorka, az ELTE delegáltja volt a tavalyi Diákzsűriben, Lengyel Adele viszont már egy korábbi nemzetközi ifjúsági workshopon csatlakozott hozzánk. Amint azt már...

Tovább >>
2019. Jan. 15. 12:51

ÚJRA EURÓPAI FESZTIVÁL MINŐSÍTÉS

Gratulálunk a BuSho Film Fesztiválnak, akik ismét elnyerték az EFFE minősítést. Az Európai Fesztivál Szövetség nemzetközi zsűrijének nevében örömmel értesítjük Önöket, hogy a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál ismét elnyerte a kitűnő fesztivál minősítést a 2019-2020-as évadokra! A pályázati anyag áttanulmányozása során kiderült, hogy a fesztivál kiválóan megfelel az címke odaítéléséhez szükséges elvárásoknak. Mostantó tehát versenyben vannak az Európai Fesztivál Szövetség díjaiért, melyról szintén a nemzetközi zsűri fog dönteni…

Tovább >>
2018. Dec. 10. 00:00

Visegrád 2018

2018. Nov. 30. 11:29

A 15 ÉVES KAPITÁNY: BUSHO NEVEZÉS 2019!

Az éves archívum bezárását követően, december 1-én ismét megkezdődik a nevezés a következő esztendőre, ezúttal immár a 15. BuSho Fesztiválra, természetesen a kor követelményeihez igazodva apróbb módosításokkal a szabályzatban és az online nevezési felületen is. Összességében tehát várjuk a 2017. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját felület mellett a korábbiakban folyamatosan bővülő egyéb platformokat leredukáltuk a minimumra és kizárólag a filmfreeway, reelport valamint a festhome marad a palettán! A legfontosabb időpontokat pedig felsoroltuk a weboldalon. Szeretnénk minden nevezőt megkérni, hogy a különböző levelező rendszerekben működő levélszemétszűrők miatt, aki nevezett, az vésse be magának a június 15-i dátumot, és ha nem kapja meg az értesítőt, akkor vessen egy pillantást a weboldalunkra, ahol szintén közzé tesszük az eredményeket!

Tovább >>
2018. Nov. 22. 22:17

OPENING OF THE 15TH BUSHO ENTRIES: 1ST DECEMBER 2018.

2018. Nov. 19. 17:40

AFTER FOURTEEN: ROAD(bu)SHOW 2.

A 14. BuSho fesztivált követő prezentációkat felvonultató beszámolónk második részében először is visszapillantunk az első epizód végére, 2 fontosabb esemény megemlítésével, elsőként a Delhi Filmnapokról ejtsünk szót, mert előkészítés alatt áll egy esetleges január végi folytatás! Másrészt pedig ne menjünk el szó nélkül az Izmir Rövidfilm Fesztiválon szereplő Kockaember mellett sem, ahol díjat sajnos nem nyert a film, de sikerült egy kicsit személyesen is elmerülni a török forgatagban.

 

 

Tovább >>
2018. Nov. 4. 08:09

AFTER FOURTEEN: ROAD(bu)SHOW 1.

Szeptemberben a 14. BuSho fesztivál befejezését követően a szokásos menetrend szerint elpostáztuk az át nem vett díjakat, elkezdtük összeállítani a referenciafüzetet, a záró beszámolót és az elszámolást, mely azonban szinte a következő fesztivál megnyitásáig eltart majd. Mindeközben pedig megkezdtük a felkészülést a különböző nemzetközi és hazai prezentációkra, melyekből szeretnénk most egy csokorral átnyújtani nektek, aztán az idő múlásával beszámolunk majd a folytatásról is.

Tovább >>
2018. Nov. 4. 07:33

Beszámol-OK

Elrepült a néhány nap máris búcsúzunk… motyoghatnánk rigmusosan Bródy után szabadon évről évre, hisz valóban elrepül az idő, mint Kassáknál fejünk felett a nikkel szamovár. Kezdetben 5 éves ciklusokban gondolkodtunk, mint anno a pártvezetés a sokadik ötéves tervvel, és ha maradunk ennél a számításnál, akkor jövőre a 3. ilyen etapot zárjuk, de idén lezárhattuk a második 7 éves szakaszunkat, melyről az asztrológusok és a számmisztikusok regélnek nekünk. Persze, ha a földön maradunk se több, se kevesebb, mint 2 lábbal, akkor is megállapíthatjuk, hogy számoktól függetlenül sikeres fesztivált zártunk 2018-ban. De mivel ez egy zárójelentés, nem lehet elkülöníteni magunkat, mert mit csinálunk? Számot vetünk, nem pedig kockát, ami el van vetve, mint a napraforgó a király körül. Nézzük hát, sőt lássuk is azt a medvét!

Tovább >>
2018. Oct. 26. 11:06

BuSho Archívum 2018

Katalógus
Referencia füzet
Werkfilm
Busho News

“TÚL A HATÁRON” --- BUSHO DÍJAK 2018

Egy izraeli alkotás, Nadav Shlomo Giladi: Across the line, Túl a határon című alkotása nyerte a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, Kis Hajni, Last Call című filmje kapta az Ezüst-BuSho díjat és egy belga rövidfilm, a May Day pedig a bronz szobrocskát. Szeptember 1-én, szombaton este a Puskin mozi nagytermében osztották ki a 14. BuSho díjait. Idén, a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 64 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az érdeklődők, a nemzetközi- valamint a Diákzsűrivel közösen a Puskin moziban, majd az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinemában.

A filmszakos tanárok és kollégák segítségével verbuválódott, 4 felsőoktatási intézmény delegálásában létrejött Diákzsűri tagjai voltak:

Holdosi Máté (Metropolitan),

Mira Zénó (MOME),

Vermes Dorka (ELTE)

Richolm Orsolya (SZFE).

Elsőként ők osztották meg a döntésüket a közönséggel:

A Diákzsűri különdíja: Forever Now / Kristian Haskjold, Denmark

A legjobb animációs rövidfilm: Take Me Please / Hegyi Olivér, Hungary

A legjobb fikciós film: Last Call / Kis Hajni, Hungary

Következhettek a nemzetközi zsűri díjai, melynek ezúttal tagjai voltak:

Rita Capucho, portugál filmes szakember,

Arya Su Altioklar, török rendező,

Matteo Pianezzi, színész, rendező, Szardíniáról

Madarász Isti, forgatókönyvíró, filmrendező

Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora.

Először felsorolták azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak személyesen jelen lenni a díjkiosztón!

LEGJOBB OPERATŐR / BEST CINEMATOGRAPHY2018:

Exhale --- Magali Magistry, France

LEGJOBB SZÍNÉSZ /BEST ACTOR 2018:

Jack O'Connell, a Home című filmben, rendezte Daniel Mulloy, UK/Kosovo

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ / BEST ACTRESS 2018:

Unnur Ösp Stefánsdóttir, a Salvation című filmben, rendezte: Thora Hilmarsdottir, Iceland

Következtek azok a díjazottak, akik személyesen át is tudták venni a díjakat!

A legjobb kísérleti film / BEST EXPERIMENTAL 2018:

About Cinema / Denis Prima, Russia

 

A legjobb animáció / BEST ANIMATION 2018: Oh Mother / Paulina Ziolkowska, Poland

A díjat átvette Przemek Mlynczyk, a lengyel Euroshorts fesztivál igazgatója, aki egy rövid köszönet után egy fődíjat húzott elő a legutóbbi Gdanski rendezvényükről, és a Légmell című magyar rövidfilm rendezőjét Fatér Ambrust szólította, majd adta át neki a díjat.

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA / SPECIAL MENTION 2018: Bloody fairy tales / Tereza Kovandova, Czech Republic. David Havas, a Prágai Film Archívum munkatársa vette át a díjat.

KÜLÖNDÍJ A LEGJOBB FILMCÍMÉRT / SPECIAL MENTION 2018 FOR BEST TITLE:

Csodapunci / Wonderpussy / Rozália Szeleczki, Hungary

A ZSŰRI DICSÉRŐ OKLEVELÉT KAPJA / SPECIAL MENTION 2018:

Wrong Shape by Egor Chichkanov, Russia

LEGJOBB VÍGJÁTÉK DÍJA / BuSho BEST COMEDY 2018

How it feels to be hungover / Viktor Hertz, Sweden

Ismét kiosztásra kerültek a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 500 ezer forintos díjai, melyet a legjobb Magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel!

Varsányi Ferenc, a Médiatanács szakértője adta át a díjakat:

A legjobb Magyar animációs film 2018-ban:

Take me Please / Hegyi Olivér, Hungary

A legjobb Magyar kisjátékfilm a 14. BuSho fesztiválon:

Ostrom / A Siege / István Kovács, Hungary

Egy újabb különdíj következett a Sziget Kft. felajánlásában, hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2019-es fesztiválra!

SZIGET SPECIAL PRIZE 2018: Susotázs / Chuchotage / Barnabás Tóth, Hungary

A soproni BuSho helyszín különdíja, 2 fő részére szóló 3 napos soproni kirándulás, filmbemutatóval és közönségtalálkozóval, melyet Csóka Miklós, helyi szervező adott át:

SPECIAL PRIZE OF SOPRON 2018: Kockaember / Cubeman / Linda Dombrovszky, Hungary

Következett a Nemzetközi Visegrádi Alap különdíja, melyet a 4 visegrádi ország, azaz a cseh, lengyel, szlovák és magyar alkotásokból választott ki a nemzetközi zsűri és amelyet az Alap nemrégiben beiktatott magyar igazgatója, Dávid Andor adott át:

VISEGRAD SPECIAL PRIZE 2018:

A legjobb játék / Best game ever / Kristóf Deák, Hungary

Következhettek a fődíjak, ekkor szólították színpadra a nemzetközi zsűri tagjait, hogy röviden kommentálják is a díjazottakat. Madarász Isti, a nemzetközi zsűri magyar tagja bevezetőjében elmondta, hogy nem volt könnyű a döntés a díjakról, azonban az első három filmről egyöntetű volt a véleményük.

“Az eltérő emberi viselkedésen alapuló rendszer kreatív kritikáját nyújtotta e film, üdítő módon bemutatott egyedi és valószerű karaktereken és emberi helyzeteken keresztül.”

BRONZ BUSHO-DÍJ / BRONZE BUSHO prize 2018:

May Day / Olivier Magis and Fedrik de Beul, Belgium

“A rövidfilm megtekintése során különleges módon érezhettünk együtt a főszereplővel, mélyen megérthettük és megszerethettük őt.”

Az EZÜST BUSHO-DÍJ nyertese / SILVER BUSHO prize 2018:

Last Call / Kis Hajni, Hungary

“Ez az alkotás egy nagyon-nagyon félresikerült helyzetbe visz fényt, reményt, emberséget és humort. Hisszük, hogy az ilyen filmek valóban segíthetnek a problémák megoldásában.”

A 14. BUSHO fődijat kapja...the Gold Busho goes to…

Across the Line / Nadav Shlomo Giladi, Israel

Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 14. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény. Támogatók voltak a Nemzetközi Visegrádi Alap, a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Pensum, a Biogroup Magyarország Kft., az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Intézet, a Portugál Intézet és az Izraeli Nagykövetség. Együttműködő partnerként a Budapest welcome csomagokat a BFTK azaz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft., a Soproni Búgócsiga, médiatámogatók pedig továbbra is a Filmvilág, a Film.hu, a Filmtekercs, a Fotovideo magazin és a Klub rádió!

A ceremónia után valamennyi résztvevőt, szervezőt, díjazottat a színpadra hívtak és a csoportképet követően megtekinthettek az érdeklődők néhány díjazott rövidfilmet, Találkozzunk 2019-ben is, a 15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!

Budapest, 2018. szeptember 2.

 

2018. Sep. 3. 07:41

“TÚL A HATÁRON” --- BUSHO DÍJAK 2018

Egy izraeli alkotás, Nadav Shlomo Giladi: Across the line, Túl a határon című alkotása nyerte a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, Kis Hajni, Last Call című filmje kapta az Ezüst-BuSho díjat és egy belga rövidfilm, a May Day pedig a bronz szobrocskát. Szeptember 1-én, szombaton este a Puskin mozi nagytermében osztották ki a 14. BuSho díjait. Idén, a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 64 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az érdeklődők, a nemzetközi- valamint a Diákzsűrivel közösen a Puskin moziban, majd az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinemában.

Tovább >>
2018. Aug. 28. 22:25

Meghívó - 14. BuSho Nemzetközi Filmfesztivál

2018. Aug. 28. 22:15

NEMZETKÖZI VERSENYFILMEK A 14. BUSHO FESZTIVÁLON

És amennyiben úgy kezdtük a magyar versenyfilmek beharangozását, hogy nehogy valaki azt gondolja, hogy a hazai pálya előnyt jelent a versenyben, úgy most természetesen szeretnénk egy csokorral átnyújtani nektek az idei nemzetközi felhozatalból, se nem kronológiában, sem egyéb keretrendszer alapján, csak úgy.

Tovább >>
2018. Aug. 28. 13:05

MAGYAR VERSENYFILMEK A 14. BUSHO FESZTIVÁLON

Bevallom őszintén, évek óta az a gondolat bánt engemet a BuSho fesztivál díjkiosztóját követően, hogy bár kis hazánkban szerencsére nem divatos semmiféle korrupció, de valahogy mégis részre hajlással fognak bennünket gyanúsítani, vagyis, hogy bunda, ha esetleg túl sok a magyar díjazott a nemzetközi rövidfilmes mustrán. Nem, nem kezdem el bizonygatni, hogy mennyire nem szoktuk befolyásolni a nemzetközi zsűrit a döntésben, mégis visszapillantva az elmúlt néhány esztendő díjazott alkotásaira, nem lehet nem észrevenni, hogy mennyi magyar rövidfilm kapott díjat minálunk. Azon a fesztiválon, ahol a kezdeteknél megfogalmazott célok között az szerepelt, hogy csináljuk a fesztivált, hogy a nemzetközi mezőnyben bizonyíthassanak a magyar fiatal alkotók, aztán elszaladt másfél évtized és minden jel arra mutat, hogy utolértük azt a bizonyos mezőnyt, sőt, az évekkel lassan, azaz gyorsan, mi is elszaladunk mellettük. Mert nincs mese, mondjuk ki bátran, hogy egyszerűen jók a magyar rövidfilmek, bátrak, fantáziadúsak, érzelmesek, szókimondók, és még sorolhatnám.  Ezért ötlött belém, hogy a hamarosan kezdődő 14. BuSho fesztivál versenyprogramjában szereplő hazai alkotásokból szeretnék egy kis étvágygerjesztőt tálalni a filmes gasztromániákusoknak, desszertnek pedig majd jöhet egy kis frissen szemezgetett filmes-tészta.

Tovább >>
2018. Aug. 10. 00:00

BudapeXtreme

2018. Jul. 16. 00:20

A 14. BUSHO FESZTIVÁL RÉSZLETES VERSENYPROGRAMJA

Dán rövifilmmel kezdődik és egy ausztrál alkotással zárul a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramja, melyet augusztus utolsó hetében rendeznek több fővárosi és vidéki helyszínen. Amint arról már korábban beszámoltunk, az öttagú előzsűri döntése nyomán 64 rövidfilm került a versenyprogramba, melyből 43 fikciós, 16 animáció valamint 5 kísérleti film. A fesztivál a jól bevált és megszokott struktúrában, azaz 3 nap leforgása alatt 15 egyórás blokkba szerkesztve nyújtja át az érdeklődőknek a 24 ország részvételével összállított programot. Valamennyi blokkban képviseli majd a hazai színeket egy magyar alkotás valamint egy animációs és/vagy kísérleti film is mindenütt helyet kapott. A központi helyszín, a megnyitó és a díjkiosztó közötti napokon ezúttal is a Puskin moziban lesz, az esti ismétlő vetítések ismét az Art+ Cinemában lesznek, de újdonságként szinte minden nap este vetítenek majd panoráma programot az Olasz Intézetben is. Ismét megszervezésre kerül a Magyar panoráma nap is valamint partnerfesztiválok, workshopok bemutatói és egy visegrádi együttműködés is szerepel a programban. Kérjük a versenybe jutott alkotókat, hogy amennyiben szeretnének személyesen részt venni a rendezvényen, úgy mielőbb akkreditáljanak a fesztivál weboldalán! A részvétellel kapcsolatos kérdés esetén kérlek, írjatok a reception@busho.hu vagy az entry@busho.hu címre!

Tovább >>
2018. Jun. 1. 11:12

A 14. BuSho versenyprogram

Az áprilisi határidőre érkezett közel ezer nevezés megtekintését követően meghozta döntését az idén újra kissé felfrissített előzsűri –ugyanis egy tavalyi Diákzsűri taggal bővült a csapat–, akiknek döntése nyomán végül 64 rövidfilm versenyezhet a 14. BuSho fesztivál 3 fő- valamint 8 kategória díjáért. A szokás szerint 15 órányi versenyprogramba 16 animációs és 5 kísérleti mellett 43 fikciós alkotás került, ismét minden blokkban egy hazai alkotással a fedélzeten. Természetesen a német, spanyol, francia alkotások szokás szerint szép számmal vannak a versenyben, de valamennyi visegrádi ország is delegált versenyfilmet és nem maradnak el a ritkán látható ausztrál, uruguay-i, iráni vagy épp izlandi rövidek sem. A szelektorok persze kommentálták is a látottakat...

Tovább >>
2018. Apr. 18. 10:53

BEZÁR A BAZÁR – INDUL A MANDULA!

14. alkalommal zárta kapuit a BuSho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál előkészítő fázisa és a nevezési időszak, melynek során sportosan szólva, meglepetések nélküli papírforma eredmény született! Ismét megközelítettünk az ezer nevezést, melyről az elmúlt években kiderült, hogy ebből tökéletes versenyprogramot tudunk összeállítani, legalábbis a közönség és az alkotók véleménye szerint, mely azonban nekünk éppen elegendő! A 957 rövidfilm java a Filmfreeway-en érkezett, szám szerint 568, ennek kicsit több, mint a fele érkezett a BuSho saját felületén, a maradék pedig a Reelport-on! Kategóriánkénti bontás is a szokásos, bár elég sok helyen szerepelt a short valamint a feature megnevezés, melyekről nem feltétlenül derül ki, hogy mit takarnak. Természetesen ismét a fikciós, élőszereplős alkotások vannak túlsúlyban...

Tovább >>
2018. Apr. 5. 23:51

ZÁRUL A 14. BUSHO NEVEZÉS

Az éves archívum bezárását követően, december 1-én ismét megkezdődött a nevezés a következő esztendőre, ezúttal immár a 14. BuSho Fesztiválra, természetesen a kor követelményeihez igazodva apróbb módosításokkal a szabályzatban és az online nevezési felületen is. Összességében tehát várjuk a 2016. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját felület mellett a korábbiakban folyamatosan bővülő egyéb platformokat leredukáltuk a minimumra és kizárólag a reelport valamint a filmfreeway marad a palettán!

Tovább >>
2018. Apr. 5. 23:34

BUSHO BEMUTATÓK, SŐT

Amint azt a legutóbbi hírlevelünkben már előrejeleztük, folytatódott a BuSho fesztivál filmjeiből összeállított válogatás prezentációja, még pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden eddiginél intenzívebben! Február 26-án a Ljubljana-i Balassi Intézet filmklubjában magyar filmestre került sor, melyen a BUSHO fesztivál filmjeinek első részét vetítettük a közönségnek. A filmeket és a BUSHO fesztivált Matevž Jerman filmkritikus mutatta be a közönségnek, majd a vetítés után a program résztvevői számára kötetlen beszélgetést szerveztünk. Március közepén ismét meghívást kaptunk Barcelonába...

Tovább >>
2018. Apr. 5. 23:31

FOROG A MAGYAR CSAPAT FILMJE

COOL TOUR aka JUGENDKULTURARBEIT: A 2017 őszén lezajlott árvízes és tűzriadós Karlovac-i előkészítő mítinget követően elérkezett az idei tél legzordabb hete, amikor is nem, sajnos nem a Bahamák felé vettük az irányt, hanem Németországnak, annak is az északi részén található Oldenburg 170 ezres kisvároskában található ifjúsági kultúrmunkás otthon volt a célunk, amint azt német tudás nélkül is kideríthettétek a főcímből! Elérkezett ugyanis a megvalósítási fázisa a Finding Humanity emberi jogi dokumentumfilmes projektnek...

Tovább >>
2018. Apr. 5. 23:21

AKBANK FESZTIVÁL BESZÁMOLÓ

A korábbi évek BuSho delegáltjai, azaz Kovács István, Géczy Dávid és Hörcher Gábor után ezúttal

Lovrity Kata volt a szerencsés kiválasztott és a Vulkánsziget című animációs filmje, aki meghívást kapott a patinás török Akbank fesztiválra és hazaérkezése után így fogalmazott:

„Nagyon jó élmény volt, köszi az ajánlást! Áronék szuper jó fejek és segítőkészek voltak, végül 5 napig voltunk Isztambulban, a húgom elkísért. A Q&A nagyon érdekes volt, egyáltalán nem olyanokat kérdeztek, mint szokás (pl. miért ez meg az történik a filmben, honnan jött az ötlet, stb), hanem nagyon profi volt a hozzáállásuk, szóval valószínűleg szakmabeliek voltak, kb 1,5 órán át tartottak a kérdések. Gyakorlati meg elméleti kérdéseik is voltak (miért érdemes kisfilmet készíteni, hány rövid után érdemes nagyjátékfilmbe belekezdeni, ha szoros a büdzsé, akkor inkább mire áldozzanak többet, milyen forgatókönyvíróval együtt dolgozni, stb.)...

Tovább >>
2018. Feb. 23. 10:38

1% ADÓ - KÖSZÖNJÜK!

2018. Feb. 20. 17:57

ZSINÓRBAN HARMADSZOR IZGULHATUNK AZ OSCAR GÁLÁN

Január 23-án épp az esti prezentációra készülődtem Tallinnban, mikőzben a háttérben közvetítette a tévé az idei Oscar jelölések bejelentését és mivel tudtam, hogy korábbi zsűritagunk, Enyedi Ildikó is esélyes a jelölésre fél szemmel figyeltem az eseményeket! Aztán amikor bemondták, hogy On Body and Soul, azaz Testről és lélekről, akkor nem volt kérdés, hogy ezzel fogjuk kezdeni az esti előadást, melynek igazán szívből tudtunk örülni...

Tovább >>
2018. Feb. 20. 17:45

TÉLI BEMUTATÓK MINDENÜTT

A magyar kultúra napjához kapcsolódóan 2018 januárjában egy hét leforgása alatt 3 nemzetközi prezentációt is tartottunk a 13. BuSho legjobb magyar rövidfilmjeiből. Először Dublinban, a Filmbase kulturális központ adott otthont a programnak, aztán sorrendben következett Tallinn, ahol személyesen prezentáltunk, végül pedig Szófiában zártuk a téli hadjárat első felvonását. Valamennyi helyszínről olvashattok egy rövid visszajelzést a beszámolónkban, természetesen az Észt kirándulásról kicsit részletesebben...

Tovább >>
2018. Jan. 8. 13:26

INDULOK TOVÁBB

INDULOK TOVÁBB /// Amint arról már korábban is beszámoltunk, minden idők legsűrűbb esztendejét zártuk december elején Pekingben, majd a két ünnep között a Porto Femme prezentáción a magyar hölgykoszorúval, mely azonban csak a kezdete egy csodálatos barátságnak. Az újévben természetesen mi mást is tehetnénk, mint megpróbáljuk felülműlni tavalyi önmagunkat, kezdésnek rögtön januárban, még pedig a Balassi Intézeti együtműködések folytatásaként a következő bemutatókkal...

Tovább >>
2017. Nov. 30. 23:35

BuSho Archívum 2017

Katalógus
Referencia füzet
Werkfilm
Busho News

WELCOME & GOOD BYE – A 13. BUSHO FESZTIVÁL DÍJAI

Először az Országos Diákzsűri hirdette ki díjazottjait, melybe idén is 4 felsőoktatási intézmény delegált tagot, ők pedig Császár Dániel (Metropolitan), Debreczeni Zoltán (MOME), Ördög Zsófia (SZFE) és Pozsonyi Janka (ELTE).

„A diákzsűri külön szeretné megemlíteni a State of Emergency című rövidfilmet, amely amellett, hogy egy rendkívül fontos és aktuális témáról beszél, tökéletesen használja a feszültségkeltés eszközeit is.”

Dicsérő oklevelet kapott: A State of Emergency - Tarek Roehlinger (francia-német koprodukció)

„Az egyszerű és jól felépített történetért és az ötletes, egyúttal szép látványért”

A Diákzsűri legjobb animáció díját kapta: Negative Space – Max Porter, Ru Kuwahata (Franciaország)

„A perfekcionizmusáért.”

A legjobb kísérleti film: Films to break Projectors – Tim Grabham (Egyesült Királyság)

„A hiteles karakterekért, váratlan helyzetekért, könnyed stílusáért és zsigeri humoráért.”

A legjobb fikciós film: The Burden of Memory – Albert Meisl (Ausztria)
Az osztrák rendező így reagált: “Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat, nagyon boldog vagyok, és szeretném megköszönni az egész BuSho csapatnak, és különösen Taminak a meghívást, és ezt a fantasztikus időt, amit itt Budapesten tölthettem.”

 

Ezek után következhettek a Nemzetközi zsűri díjazottjait, melynek 2017-ben tagjai voltak Giuliana Sana, olasz filmes szakember, Yusuf Saygi, török filmes, Maly Róbert, Oscar-díjas operatőr, és Wolfgang Leis, állandó zsűritag, a nemzetközi zsűri koordinátora.

Először felsorolták azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón!

Busho 2017 legjobb animáció: Negative Space – Max Porter, Ru Kuwahata (Franciaország)

Busho 2017 legjobb kísérleti film: Films to Break Projectors – Tim Grabham (Egyesült Királyság)

Eddig úgy tűnik megegyezett a Diákok véleménye a nemzetközi zsűriével.

Következhettek a további kategória díjak:

BuSho 2017 legjobb operatőr díját nyerte Giorgos Karvelas a Limbo című filmért, rendezte Konstantina Kotzamani (Francia-Görög koprodukció)

BuSho 2017 legjobb színész: Phillip Breu, a Princess című filmből, rendezte: Karsten Dahlem (Németország), BuSho 2017 legjobb színésznő: Ava Taremizad szintén a Princess című filmből!

 

Következhettek azok a díjazottak, akik pedig át is tudták venni a díjakat személyesen, ezért az izgalom kezdett a tetőfokára hágni. Idén harmadik alkalommal kerül kiosztásra a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2 x 500 ezer forintos díja, melyet a legjobb Magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel és amelyet ezúttal Maly Róbert, az Oscar-díjas Mindenki című film operatőre adott át.

A legjobb Magyar animációs film 2017-ben: Kötelék / Bond – Wunder Judit, aki így reagált:

“Nagyon köszönöm mindenkinek, ez egy óriási nagy elismerés hogy itt lehetek, és köszönöm a zsűrinek, hogy itt állhatok és én vehetem át ezt a díjat.”

A legjobb Magyar kisjátékfilm a 13. BuSho fesztiválon: Welcome - Dudás Balázs, a rendező így kommentálta a díjat: "Köszönöm szépen a megtiszteltetést a zsűrinek és a közönségnek is, és köszönöm a stábnak és a színészeknek, akik nélkül ez a film nem jöhetett volna létre, és mindenkinek aki segített abban hogy ezt közösen létrehozzuk, és nektek is hogy így fogadtátok, úgyhogy köszönöm!”

Egy újabb különdíj következett a Sziget Kft. felajánlása, hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2018-as fesztiválra! A díjat kapta a Fishy Story – Aleksandra Szymanska (német-magyar koprodukció), melyet a magyar ko-producer, Schneider Ákos vehetett át az AZT Médiától.

A soproni BuSho helyszín különdíja egy csodás világítótorony és 2 fő részére egy 3 napos soproni kirándulás, melyet idén első alkalommal egy külföldi alkotónak ítélt a zsűri, azaz:

Maelstrøm - Carlos Gómez-Trigo (Spanyolország)

"Hát nem is tudom, hogy hogyan fog beférni a bőröndömbe ez a hatalmas nagy torony, de megpróbálom azért; nagyon köszönök mindent, és külön meg szeretném köszönni ezt a szíves fogadtatást, és a résztvevők kedvességét, mindenki, akivel találkoztam remek hangulatban zajló beszélgetésekkel fogadott, és jövőre szeretnék visszatérni, akár csak nézőként is.”

BuSho 2017 legjobb vígjáték díja: The Burden of Memory – Albert Meisl (Ausztria)

“Nagyszerű és váratlan meglepetés, nem gondoltam, hogy másodjára is a színpadra fogok állni, köszönöm szépen, nagy megtiszteltetés!”

 

Mielőtt kihirdették a fődíjak nyerteseit, színpadra szólították Giuliana Sana, olasz zsűritagot, hogy foglalja össze a nemzetközi zsűri véleményét, tapasztalatát!

„Jó estét kívánok! Kezdetként hadd mondjak köszönetet a nemzetközi zsűri nevében Gábeli Tamásnak és a BuSho csapatnak a meghívásért, és azért, hogy módot adtak rá, hogy egy ilyen magas színvonalú rövidfilm-válogatást tekinthessünk meg. Köszönjük továbbá, hogy oly sok érdekes találkozás születhetett a fesztivál során, külön kiemelve a zsűri konzultációkat, és köszönjük az alkotóknak is, hogy beavattak minket a filmjeik titkaiba, és feltárták alkotói döntéseik motivációját. Az olyan rendezvények, mint a BuSho megmutatják a filmipar szereplői számára, hogy léteznek bátor – olykor nagy port kavaró – szerzők, akik figyelmet érdemelnek. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint a nézők nagyszámú jelenléte. Életre szóló élmény volt itt lenni, felfedezni ezt a csodás várost és részese lenni ennek a nagyszerű fesztiválnak – veletek együtt! Köszönjük!”

 

Következhettek tehát a fődíjak, melyek a zsűri rövid értékelésével kerültek átadásra.

“Az emberi aljasság egy olyan kevéssé ismert mintázatát mutatja meg, szikáran és jó ízléssel még most is éberségre int.”

A Bronz BuSho-díj nyertese: Van egy határ / Operation Stone – Barnabás Tóth (Magyarország)

“Köszönjük szépen, köszönjük a zsűrinek! Ő a film főszereplője, Tóth Mátyás, a fiam, és már van 3 ezüst BuSho-m, ez most egy bronz, úgyhogy félek, hogy ha a tendencia ez, akkor jövőre már nem leszek itt, de azért, viccelek. Nagyon köszönöm, nagyon örülök neki, és köszönöm a teljes alkotócsapat nevében is!”


“Ez a mű méltó példája annak, hogy a filmművészet az intellektuális játék terepe is. Az önkritikát a középpontba állító film mindannyiunk számára mulatságos és tanulságos lehet.”

Az Ezüst BuSho-díjat kapja 2017-ben: Kapunka – Tal Greenberg (Izrael)

“Sziasztok, és köszönöm szépen, nagy meglepetésként ért ez a díj, fantasztikusan érzem magam Budapesten, és nagyon izgatott vagyok, amint látják!”

 
“A rendező egy családi dráma kibontakozásán keresztül mutat be egy aktuális témát, a tipikus tizenévesek gondolkodásmódjától merőben eltérő módon.”

A 13. BUSHO fődijat kapja... Welcome – Dudás Balázs (Magyarország)

 “Hát, erre már tényleg nem számítottam, újat nem tudok mondani, tényleg nagyon szépen köszönöm a stáb és mindenki nevében, hogy ennyire értékelitek ezt a filmet, és hogy célba talált. Köszönöm!”

 

Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 13. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény. Támogatók voltak a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Pensum, a Biogroup Magyarország, az Osztrák Kulturális Fórum, a Lengyel Intézet az Olasz Intézet és az Izraeli Nagykövetség. Együttműködő partnerként a Budapest welcome csomagokat a BFTK azaz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft. és a Soproni Búgócsiga, médiatámogatóink pedig továbbra is a Filmvilág, a Filmtekercs, a Fotovideo magazin és a Klub rádió!

 

Zárásként készítettek egy csoportképet valamennyi közreműködő részvételével, mindenkit visszavárnak 2018-ban is, a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, majd pedig levetítették az összes díjazott rövidfilmet.

2017. Nov. 30. 12:58

“KEZDŐDIK, KEZDŐDIK”: 14. BUSHO NEVEZÉS

Az éves archívum bezárását követően, december 1-én ismét megkezdődik a nevezés a következő esztendőre, ezúttal immár a 14. BuSho Fesztiválra, természetesen a kor követelményeihez igazodva apróbb módosításokkal a szabályzatban és az online nevezési felületen is. Összességében tehát várjuk a 2016. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját felület mellett a korábbiakban folyamatosan bővülő egyéb platformokat leredukáltuk a minimumra és kizárólag a reelport valamint a filmfreeway marad a palettán! 

Tovább >>
2017. Nov. 30. 11:58

LASSAN TÉLI ÁLOMBA SZENDERÜLÜNK (AZTÁN MAJD JÓTÁLLUNK)

2017 őszén abban a megtiszteltetésben volt része a BuSho publikumnak, hogy újra ellátogatott hozzánk hazánk immáron emblematikus folk-rock-blues-funk-stb. bandája, a Ferenczi György által vezényelt Rackajam! Ebből a csodálatos estéből láthattok egy rövid ízelítőt, melyet követően a csapat, mint a legutóbbi BuSho koncert után ismét Nashville-ben rögzített, ezúttal nem is egy, hanem rögtön 2 albumot a Gryllus Brothers közreműködésével! Köszönjük a hosszú évek óta tartó páratlan zenei élményeket! Amint arról korábbi hírlevelünkben is beszámoltunk Európa, sőt világszerte tartottunk bemutatókat és továbbiak vannak szervezés alatt egészen tavaszig. Itt és most az egyik ilyen prezentáció beszámolóját olvashatjátok, mely tulajdonképpen mindjárt kettő, mert az idei nemzetközi zsűri magyar tagjával, Maly Róbert, Oscar-díjas operatőrrel Jereván után Bukarestben is tiszteletünket tettük!

2017. Nov. 30. 11:05

EUROPE FOR FESTIVALS – FESTIVALS FOR EUROPE

Az EFFE az Európai Fesztivál Szövetség fesztiválminősító programja, amelyben a Magyar Fesztivál Szövetség, mint helyi lebonyolító vesz részt, akinek feladata a hazai zsűri összeállítása, a hazai nevezések segítése és az előszűrés, annak érdekében, hogy a nemzetközi zsűri elé már tényleg csak az arra legérdemesebb fesztiválok kerüljenek. Amint arról korábban nagy örömmel számolhattunk be, az idei minősítésen a BuSho is megkapta a kitűntető oklevelet és az ezzel járó EFFE Label 2017-2018 címkét. A minősítési időszak okleveleinek átadó ünnepségét a Magyar Fesztivál Szövetség százhalombattai szakmai konferenciájának keretében 2017. november 28-án rendezték meg, ahol Gábeli Tamás átvette a kitűntető oklevelet Márta Istvántól, a Szövetésg elnökétől! Köszönjük!

2017. Oct. 31. 10:43

EZ AZ ŐSZ SŰRŰBB, MINT A TISZAI HALÁSZLÉ

Épp hogy nagy sikerrel véget ért a 13. BuSho Rövidfilm Fesztivál, máris a 4 River Film fesztiválon találtuk magunkat a horvátországi Karlovacban és a „Finding Humanity” elnevezésű nemzetközi ifjúsági program előkészítésén, melynek keretében a résztvevő országok fiataljainak emberi jogi tematikában kell majd egy-egy filmalkotást létre hozniuk! Eközben kellett elkezdenünk a fesztivál feldolgozását, lezárását és az elszámolásokat, aztán összeállítani a már szokásosnak nevezhető a bestof filmek válogatását, melyet már nagyon vártak világszerte a magyar Intézetekben (Isztambul, Moszkva, Bukarest, Stuttgart) és nem is maradt el az eredmény.

 

Tovább >>
2017. Oct. 31. 10:43

VISEGRAD – ARMENIA IFF

2017. Sep. 7. 08:36

WELCOME & GOOD BYE – A 13. BUSHO FESZTIVÁL DÍJAI

A múlt hét keddi megnyitót követően, ahol Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a rendezvény fővédnöke, majd pedig Koncz Teréz, filmrendező, a tavalyi nemzetközi zsűri magyar tagja hivatalosan is megnyitotta a fesztivált, szeptember 2-án szombaton este a Puskin mozi nagytermében már ki is osztották a 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait, a Solide Art által készített gyönyörű szobrocskákat valamint különböző díjfelajánlók egyéb különdíjait. Idén, a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 75 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyeket a Puskin moziban a nemzetközi zsűrivel közösen tekinthettek meg az érdeklődők, majd az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinema moziban és a vidéki helyszínen, a soproni Búgócsigában.

Tovább >>
2017. Aug. 10. 11:43

ÖRÖMHÍR!? 13. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL

2017. augusztus 29. – szeptember 3. Puskin mozi / Art+ Cinema

Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból

Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj

2 Médiatanács különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!

Az Európai Film Díj Rövidfilm kategória jelöltjei csak a BuSho-n!

Partnerfesztiválok / Workshopok / Koncertek…

Részletek a weboldalon: www.busho.hu

 

Az idén kissé felfrissített előzsűri döntése nyomán a beérkezett közel ezer nevezésből végül 75 rövidfilm versenyezhet a 13. BuSho fesztivál 3 fő- valamint 8 kategória díjáért. A szokás szerint 15 órányi versenyprogramba 17 animációs és 9 kísérleti mellett 49 fikciós alkotás került, a minden blokkban egy hazai alkotástól azonban eltérően ezúttal 17 magyar röviddel a fedélzeten. A nagy számok törvénye nem hazudtolja meg magát sosem, így aztán a nevezési statisztikák során elől végző országokból kerültek legtöbben a versenybe, mely azonban manapság már nem sokat jelent, mert találkoztunk például magyar nevű írrel (Birds and bees, Viktoria Katona, Animation), ugyanígy lengyel svájcival vagy épp francia spanyollal… Persze vannak kivételek, melyek erősítik a szabályt, mármint ha a kevés filmet beküldők között talált gyöngyszemekre gondolunk, mint a Venezuelai Never című alkotás Joe Torres rendezésében, vagy épp a Koreai SimSim, Seunghee Kimtől. És ha már belekezdtünk a csemegézésbe, akkor megemlítenénk még néhányat a versenybe jutott filmek közül, mint a Hamburg Media School legújabb remekét, a Cigarbox Blues-t, vagy az EFA jelölést kapott francia-görög Limbo című rövidet, Konstantina Kotzamanitól.

Tovább >>
2017. Jun. 15. 09:31

Hamarosan

Hamarosan...

2017. Jun. 15. 08:54

A 13. BUSHO VERSENYPROGRAM

Meghozta döntését az idén kissé felfrissített előzsűri –ugyanis egy vadonatúj és egy régi-új taggal bővült a csapat–, akiknek döntése nyomán végül 75 rövidfilm versenyezhet a 13. BuSho fesztivál 3 fő- valamint 8 kategória díjáért. A szokás szerint 15 órányi versenyprogramba 17 animációs és 9 kísérleti mellett 49 fikciós alkotás került, a minden blokkban egy hazai alkotástól azonban eltérően ezúttal 17 magyar röviddel a fedélzeten. A nagy számok törvénye nem hazudtolja meg magát sosem, így aztán a nevezési statisztikák során elől végző országokból kerültek legtöbben a versenybe, mely azonban manapság már nem sokat jelent, mert találkoztunk magyar nevű írrel, ugyanígy lengyel svájcival vagy épp francia spanyollal… Persze vannak kivételek, melyek erősítik a szabályt, mármint ha a kevés filmet beküldők között talált gyöngyszemekre gondolunk, mint egy Venezuelai, Koreai vagy épp a Fehérorosz alkotás. A szelektorok természetesen kommentálták is a látottakat, kezdjük talán a hölgyekkel...

Tovább >>
2017. May. 23. 08:09

13. BUSHO NEVEZÉSI STATISZTIKÁK

A beérkezett filmek újraszámolása után 957 nevezést regisztráltunk hivatalosan, melyet itt tekinthetnek meg az érdeklődők az angol címek ABC sorrendjében, aztán a kategóriánkénti bontásnál már akadtak problémáink, mivel például a short, a student és az art elnevezések nem feltétlenül tudjuk, hogy mit takarnak, és természetesen ezúttal is érkeztek szép számmal nevezések a nem létező dokumentarista és zenei video szekcióba, tehát végül megközelítőleg 100 kísérleti, körülbelül 150 animációs és cirka 700 fikciós nevezés érkezett. Az országonkénti bontás már nem volt ennyire rejtélyes, bár a „Nem meghatározott” az nem tudjuk, hogy melyik földrészen van, de azért többé kevésbé itt a papírforma érvényesült. Az itt található listában lehet csemegézni az egzotikumok között valamint a legtöbb filmet beküldő országokat is felsoroljuk, azaz a magyarok 94 filmmel a dobogón, megelőzvén a 82 rövidet delegáló spanyolokat, a francia és a német nevezések között pedig egyetlen film döntött a 118 alkotást beküldő németek javára, de lehet, hogy ha újraszámolnánk, már más lenne az eredmény, ezért „Egyezzünk ki döntetlenben”.

Tovább >>
2017. May. 23. 08:06

Dolgozik a szűrőcsapat

Amint azt már sokszor elmondtuk korábban, az egész éves szervezőmunka egyik legnehezebb fázisa a beérkezett rövidfilmeket végig nézni, mert amint azt a nevezések számából láthatjátok, ismét több, mint tízszer annyi filmet kaptunk, mint amennyi a versenyprogramba befér! Természetesen mindig több jó film van, mint amennyit be tudunk mutatni, ezért aztán biztosan most is lesz panoráma szekció, melyben a versenyről éppen lemaradt alkotásokat mutatjuk majd be. A szokásos időpontban, azaz a jól bevált március 15-én megkezdte munkáját az előzsűri, melynek összetételében kisebb módosításokat hajtottunk végre szülési szabadság, külföldi tanulmányút és egyéb halaszthatatlan elfoglaltságok miatt! Az állandóságot jelenti számunkra Rimóczi László, író, aki rendre nagyon frappánsan foglalja össze a látottakat: „Még mindig kevesen használják arra a rövidfilmet, amire való: tömörítésre...

Tovább >>
2017. Apr. 25. 10:06

13. BuSho: A nevezés lezárva

Az évek óta jól bevált ritmus szerint a december 1.-I nyitást követően április 15.-én minden platformon egyszerre lezárult a nevezés az idei 13. BuSho Fesztiválra, melyre ugyancsak szokásosnak mondható ezer körüli nevezés érkezett. A beérkezett nevezések fele a Filmfreeway rendszerén keresztül érkezett, ezután a BuSho saját online platformján jött ca. 250 nevezés, a harmadik nagyobb csomagot pedig a Reelporton keresztül küldték az alkotók. A BuSho felületre érkezett nevezésekben tudtok böngészni a weboldalunkon, a részletes statisztikákat pedig az összesítést követően jelezzük majd. A legfontosabb időpontokat felsoroltuk a weboldalon, de továbbra is szeretnénk minden nevezőt megkérni, hogy a különböző levelező rendszerekben működő spamfilterek miatt, aki nevezett, az vésse be magának a június 15-i dátumot, és ha nem kapja meg az értesítőt, akkor is vessen egy pillantást a weboldalunkra, ahol szintén közzé tesszük majd az eredményeket! Most tehát főszerepben az előzsűri, az alkotók pedig szurkoljanak, ha idén szeretnének részt venni a 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon! Hajrá!

Tovább >>
2017. Apr. 25. 10:03

Európai Fesztivál Szövetség elismerés

Húsvét előtt kaptuk a következő üzenetet az Európai Fesztivál Szövetségtől: Örömmel tudatjuk, hogy a BUDAPESTI RÖVIDFILM FESZTIVÁL elnyerte az EFFE 2017-2018 címet. Mostantól a BuSho része az EFFE fesztiválközösségnek, az Európai Fesztivál Szövetség égisze alatt, melynek tagjai minőségi, művészeti fesztiválok, melyek mind helyi, nemzeti és nemzetközi szinten is hozzáadott értéket tudnak felmutatni. 

NAGYSZERŰ RENDEZVÉNY, KIVÁLÓ KONCEPCIÓ, CSÚCSMINŐSÉGŰ ALTERNATÍV FILM FESZTIVÁL!

A hivatalos eredményhirdetés és díjkiosztó az EFFE találkozóján lesz május 4.-én Wiesbadenben, melyet követően kiküldik majd a sajtóanyagokat is, Üdvözlettel: Az EFA elnöke és a Nemzetközi Zsűri tagjai.

Tovább >>
2017. Apr. 25. 09:34

Az idegen földön

A tavalyi BuSho győztes rövidfilm, a Betonzaj és alkotói beváltották ígéretüket és több egyéb fesztivál meghívás mellett a BuSho által delegálva jutottak el a katalin Reusban megrendezett FEC fesztiválra, Ankarába és a korábban már jelzett Akbank Sanat fesztiválra, Isztambzlba, melyről a rendező, Kocsács istván ezt írta nekünk: „Nagyon izgalmas volt megmutatni a filmet egy teljesen más kultúrájú közegben. Tapasztalni azt, hogy az itthoni látásmód mennyire tud találkozni ezzel a más közeggel. Szerették a filmet és sokat kérdeztek a BuSho-ról is és arról, hogy milyen lehetőségek vannak Magyarországon a rövidfilmek bemutatásában valamint, hogy mennyire nyitott a közönség erre a formátumra. A Kulturális Intézet előtt le a kalappal, Áron és Gábor végig barátságosak, érdeklődők voltak a munkánk iránt és emellett rendkívül szervezett módon zajlott az egész látogatás. Köszönet érte.” A moszkvai Cifra3 magyar filmnapok beszámolóját itt olvashatjátok, a május első hetében következő stuttgarti német-magyar prezentációról pedig következő hírlevelünkben számolunk majd be részletesen!

Tovább >>
2017. Apr. 25. 09:29

Fesztivál szakértőnk új filmje: Ultra!

A 246 km-es Spartathlon futóversenyt mutatja be kreatív dokumentumfilmjében Simonyi Balázs, aki maga is résztvevőként, 2016-ban negyedszerre küzdötte végig az extrém távot. Az HBO Europe és a SpeakEasyProject közös produkciójában készülő, nemzetközi fesztiválsikerekre számító, Ultra című filmet 2017-ben mutatják be Magyarországon, elsőként az HBO-n. A Spartathlon, az egyik leghíresebb ultramaratoni futóverseny, amelyen a versenyzőknek az Athén és Spárta közötti 246 km-es távot legfeljebb 36 óra kell teljesíteniük. Az extrém versenyre tavaly tizennégy magyar futó nevezett, köztük idén negyedszerre indult Simonyi Balázs filmrendező, akinek kreatív dokumentumfilmje erről a különleges futóversenyről szól majd, öt szereplőn keresztül bemutatva a személyes drámákat és motivációkat. A filmet 2017 tavaszán mutatják be az HBO-n és az HBO GO-n. A neves DOK.Incubator programba beválasztott film már elkészülte előtt is több filmfesztiválon kapott az utómunkát támogató díjat. Az Ultra című film előzetese ITT tekinthető meg! A hamarosan országos turnéra induló és moziban is bemutatásra kerülő filmről további információ érhető el a hivatalos honlapon és a Facebook oldalon https://www.facebook.com/ultradocumentary

Tovább >>
2017. Mar. 16. 09:00

Fesztivál Körkép

Eseménydúsra sikeredett az elmúlt időszak a fesztivál világban, miután korábbi BuSho zsűritagunk, Enyedi Ildikó Arany-medvét szelidített Berlinben, Deák Kristóf pedig Oscar-díjat kapott a Mindenki című rövidfilmjéért, sok szeretettel gratulálunk mindkét alkotógárdának, az utóbbi film operatőrét Maly Robit külön üdvözöljük! A közeljövőben pedig márciusban először a tavalyi sikeres Géczy-Hörcher duó prezentációt követően újra az Isztambuli Akbankon a BuSho delegáció, ezúttal Kovács István személyében, aki a Betonzajt fogja képviselni a helyszínen a másik meghívott pedig a tavalyi Diákzsűri által a legjobb BuSho animációnak választott Kopasz Milán Beyond című filmje. A FEC katalán rövidfilm fesztivál versenyprogramjába szintén meghívást kapott a Betonzaj, ezen kívül pedig Ferenczik Áron és Szabó úr! Végül a moszkvai Cifra3 Magyar Filmnapokra pedig Szabó úr mellett Simonyi Balázs Indiánja utazik valamint Oláh Kata: En Passant című filmje, és természetesen valamennyi eseményről beszámolunk majd a következő hírlevelünkben.

Tovább >>
2017. Mar. 16. 08:47

2017. Mar. 16. 08:40

Soproni különdíj

Szeretjük kiosztani a különböző különdíjakat, de különösen szeretjük követni azokat a híreket, melyekből kiderül, hogy hogyan valósulnak meg a BuSho fesztiválon még csak tervezett akciók és a közelmúltban egy ilyen rendezvényről kaptunk hírt Sopronból. A helyi BuSho filmklub csapatának egyik oszlopos tagja, Horváth Zsolt a következőket írta: „Itt jártak nálunk Oláh Katáék Sopronban, szóval sikerült a projekt. Úgy oldottuk meg végül, hogy a filmklubot átraktuk péntekre, így Katáék is hétvégére tudtak jönni, és erre már egy közös filmnézős, beszélgetős programot is meg tudtuk szervezni a Búgócsigában. Remélem jól érezték magukat nálunk, egyúttal szeretném megköszönni a segítséget, meg a lehetőséget, amit kapunk! Talán most elkezdődik egy nem csak filmeket, de filmalkotókat is bemutató vonal itt nálunk, melyben persze nekünk is gyakorlatot kell szereznünk, de az elhatározás már régóta érik, és úgy tűnik, hogy ügyesen előkészítve erre érdeklődés is van…” Aztán a rendező is reagált: „Az En Passant előtt levetítették a régebbi, Születésnap című filmünket is, az a film egyébként sikeresebb volt nemzetközileg, vagyis több fesztiválon volt és több díjat is kapott, aztán beszélgettünk. Kedvesek voltak nagyon…” Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ezek szerint nem véletlenül Sopron az egyetlen megmaradt a korábbi vidéki és határon túli helyszínek közül, mert ők az ékes bizonyítéka annak, hogy egy kis lelkesedéssel valóban le lehet hozni a csillagokat, ha nem is az égről, de Sopronba! Ők voltak azok, akik évekkel ezelőtt önként jelentkeztek az egyik fesztivált követően, hogy már pedig ezt nekünk valamilyen formában el kell vinni Sopronba, mert ott lenne rá igény! És így is lett, nem mint a mesében, hanem megkerestek bennünket, aztán megalakultak, azóta létrehoztak egy civil szervezetet a témában és a következő meghívott pedig májusban Tóth Barnabás! Csak így tovább, köszönjük, gőzerő, hajrá!

Tovább >>
2017. Feb. 6. 23:22

Felfrissült előzsűri

Akik már valaha átestünk ezen a próbán, hosszú évek óta valljuk, hogy a fesztivál szervezés egyik sarkallatos pontja az előzsűri vállát nyomja, még pedig azért mert, hihetetlen energiát és koncentrációt igényel ezer feletti rövidfilmből kiválasztani azt a 15 órányit, melyet aztán a többi zsűri valamint a nagyközönség elé tárhatunk nyugodt szívvel. Így aztán néha cserélődnek is a résztvevők, most éppen szülési szabadságolás vagy külföldi tanulmányút jött közbe, de szerencsére mindig akadnak önként vállalkozók, akik szeretnék magukat kipróbálni. Így került most a fedélzetre egy régi-új BuSho csapattag még pedig Végh Vo(n)zó Zoltán, akinek saját bevallása szerint a mozi a szerelme, a Ghostbusters pedig a legjobb film! Reklámot, reality-t, szappanoperát rendez, és ősi Busho-hívő! Szintén évek óta velünk van már Vajda Bori is, aki jelenleg az ELTE filmművészet- és erőszakos hallgatója, reméljük az előzsűrizés hatására mostantól már látója is lehet majd...

Tovább >>
2017. Feb. 6. 23:20

Oscar-díjra jelölték Deák Kristófot és a Mindenkit

Február 26-án 89. alkalommal osztják ki Hollywoodban az Oscar-díjakat, melyre 2017. január 24-én kedden délután 14 óra 18 perckor kezdték el bejelenteni a 2017-es Oscar-jelöléseket Los Angelesben. A legjobb élő szereplős kisfilm kategória jelöltjeit Az utolsó szamuráj-ban nyújtott alakításáért Oscar-jelölt Ken Watanabe konferálta fel, az öt jelölt egyike Deák Kristóf Mindenki című alkotása lett. Ebben a kategóriában eddig csak egyetlenegyszer kapott magyar film Oscar-jelölést, 53 évvel ezelőtt Szabó István Koncert című vizsgafilmje. A Mindenki rendezője, a 34 éves Deák Kristóf egy interjúban elmondta, hogy amikor az első vetítéseken látta, milyen erős érzelmi hatást vált ki a filmje, tudatosan kezdett el dolgozni a stratégián, ami végül a mai Oscar-jelöléshez vezetett. Szívből gratulálunk és nagyon szurkolunk február végén hogy felül kerekedjen a többi jelöltön ebben a kategóriában:

Ennemis Intérieurs by Sélim Azzazi (France) TRAILER!

La Femme et le TGV by Timo von Gunten (Switzerland) TRAILER!

Silent Nights by Aske Bang (Denmark) TRAILER!

Timecode by Juanjo Giménez (Spain) TRAILER!

Tovább >>
2017. Feb. 6. 23:16

Spot & Poster 2017-ben is.

A korábbi évek sikerei után ismét spot- és plakátversenyt hirdetünk, melynek során a megadott tematikákban 30 másodperces és egyperces rövidfilmeket valamint plakátokat várunk. Mindenki nevezhet ismét kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül, tehát kíváncsiak vagyunk véleményetekre a világ minden szegletéből! A legjobbak valamennyi kategóriában a 11. GomBuSho egy hetes összművészeti nyári workshopon történő térítésmentes részvételt nyerhetnek, melyet idén július 1-8. között tartunk! Valamennyi beküldött alkotást levetítjük és kiállítjuk a 13. BuSho Fesztiválon, 2017. szeptemberében!

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. ÁPRILIS 15.

2017-ben a 13. BuSho kerül megrendezésre, melynek örömére Rimóczi kolléga meg is írta az idei esztendőre vonatkozó inspirációs esszéjét, melyben reméljük, mindenki megtalálja majd a számításait! Fogadjátok! Szeret Etel: A 13. MARADI VÉRTANÚ.

Tovább >>
2017. Feb. 6. 23:12

2017. Jan. 16. 16:48

Milyen lenne a világ?

A 2011-es Duna Mozaik turnét követően kezdtünk el dolgozni a MCT (Mladinski Center Trbovlje) ifjúsági központtal és azóta eltelt időszakban immáron 3. nemzetközi Ifjúsági programunkon vettünk részt a szlovén Száva parti bányász városkában. Sorrendben a Blind Diary majd pedig at Under The Moon projektek után most régi-új magyar csapattal vágtunk bele a diszkriminációs tematikájú What Would The World Be Like? elnevezésű filmes alkotótáborba, melyen rajtunk és a házigazda szlovéneken kívül egy horvát és egy német csapatnak kellett egy hét alatt bemutatóképesre fejleszteni filmtervüket. „Nagyon jól éreztem magam, köszönöm, hogy ott lehettem, amit vártam a workshoptól az pont ez volt, hogy rálátást nyerjek az élőfilmes forgatásra, szerintem jól prezentáltátok nekem hogy is megy ez. A színészi pályám fejlesztése meg a tinik és Szlovénia pedig csak a ráadás…” fogalmazott az egyik magyar újonc Zeleny Ákos, aki a magyar film főszerepét is vállalta. Fogadjátok szeretettel a werkfilmet, a Tape című magyar alkotást és egy híradó részletet a szlovén tévéből!

2017. Jan. 16. 16:21

Spot & Poster 2017

A korábbi évek sikerei után ismét spot- és plakátversenyt hirdetünk, melynek során a megadott tematikákban 30 másodperces és egyperces rövidfilmeket valamint plakátokat várunk. Mindenki nevezhet ismét kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül, tehát kíváncsiak vagyunk véleményetekre a világ minden szegletéből! Az első helyezettek valamennyi kategóriában a 11. GomBuSho egy hetes összművészeti nyári workshopon történő térítésmentes részvételt nyerhetnek, melyet idén július 1-8. között tartunk! Valamennyi beküldött alkotást levetítjük és kiállítjuk a 13. BuSho Fesztiválon, 2017. szeptemberében!

 

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. ÁPRILIS 15.

 

2017-ben a 13. BuSho kerül megrendezésre, melynek örömére Rimóczi kolléga meg is írta az idei esztendőre vonatkozó inspirációs esszéjét, melyben reméljük mindenki megtalálja majd a számításait! Fogadjátok! Szeret Etel: A 13. MARADI VÉRTANÚ.

 

Amire pedig mindig felhívom a figyelmet, hogy a korábbi spotok is ihlethetnek, nézzétek esetleg végig őket, sőt a workshopska jutub csenelen megtekinthető a komplett előzmény:

https://www.youtube.com/user/workshopska/playlists

 

Ha pedig ezek sem hoztak lázba, akkor továbbra is csak azt javasolhatjuk,

hogy STRČ PRST SKRZ KRK! azaz Dugd le az ujjad a torkodon!

Végül (zárójelben) szeretnénk megjegyezni, hogy 2017: Arany 200 és Kodály 135/50 emlékév valamint a Kiegyezés is épp 150 éve volt!

Jó munkát, kíváncsian várjuk az alkotásokat.

Háttérzenének továbbra is hallgassátok ezeket: https://busho.hu/hu/bushovizio/zene/3-lista-1

 

2017. Jan. 16. 00:00

GomBuSho 2017

 

2017-ben 11. alkalommal rendezzük meg a GomBuSho Workshopot a jól bevált csapat szervezésében, természetesen mindig apróbb módosításokkal a fejlődés érdekében, melyre minden régi és új barátunk, alkotótársunk jelentkezését várjuk szeretettel. Az első 2007-es legendás Almássy téri animációs workshopból az évek alatt filmes tábor lett, aztán 2010-ben festettünk is, 2011-ben pedig tovább bővültünk zenével, mára pedig olyannyira elszabadult a liberalizmus, hogy mindenki szó szerint azt csinál, amit szeretne, csak legyen kézzel fogható eredménye, mert utolsó este ősbemulató!

Újra megcélozzuk tehát az ország és a Kárpát-medence közepét, és Gombolyagon (www.gombolyag.com) próbáljuk tökéletesíteni a megkezdett munkát, mely reményeink szerint még sok évig folyhat majd. A 2009-es esztendőre tervezett kihívás az volt, hogy első alkalommal próbáltuk nemzetközi vendégekkel lebonyolítani az eseményt, hála Istennek a résztvevők egybehangzó véleménye szerint sikeres tábort szerveztünk a határon túli fiatalok számára! Ezen felbátorodva aztán ezúttal az újabb fejlődés reményében további filmes szakembereket vonunk be a munkába, és immáron 7 kategóriában szeretnénk eredményeket elérni!

 

Workshop időtartama:
2017. július 1-8.
Workshop jelentkezés határideje:
2016. június 1.


Részvételi díj: A workshopot megpályázzuk több kuratóriumnál; ezek eredményétől függ a költségvetés – bővebb információ érdeklődés esetén e-mailben!

Táborvezető: Gábeli Tamás, a BuSho fesztivál igazgatója

JELENTKEZÉS

2016. Nov. 29. 23:51

IZMIR – EZ VILÁG(BÉKE)

Alig egy hónappal a kezdés előtt érkezett a meghívás a régóta kiszemelt fesztiválról, mely el is dőlt azon nyomban, amikor kiderült, hogy ez egy csonka hét ráadásul az őszi szünetben, tehát elfogadtam, befogadtak, belevágtunk! Időm nem nagyon volt az előkészületekre, mert még javában zajlott az adminisztráció valamint a teljes 12. BuSho fesztivál elszámolása, mely nem nagyon tűr meg más tevékenységet maga mellett így aztán kissé vakon (bocs, nagyon vakon) indultunk a Nyugat-Török városkába, ha nevezhetjük így a maga 4 millió lakosával!? Csodálatos öböl, hajók cikáznak, pálmafák az út mentén és rend valamint feltűnő tisztaság az utcákon, sőt még a helyi Bazárban is. Legalábbis ami a belvárost illeti, aztán ha egy kicsit messzebb gyalogolsz a kelleténél, akkor felbukkan az amire számítottál, de a megoldás egyszerű: ne menj messzire!

Tovább >>
2016. Nov. 29. 23:07

13. BUSHO NEVEZÉS: NYITVA!

Az éves archívum bezárását követően, december 1-én ismét megkezdődik a nevezés a következő esztendőre, ezúttal immár a 13. BuSho Fesztiválra, természetesen a kor követelményeihez igazodva apróbb módosításokkal a szabályzatban és az online nevezési felületen is. Összességében tehát várjuk a 2016. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját felület mellett a korábbiakban folyamatosan bővülő egyéb platformokat leredukáltuk a minimumra és kizárólag a reelport valamint a filmfreeway marad a palettán!

A legfontosabb időpontokat pedig felsoroltuk a weboldalon is a következőképpen:

ONLINE NEVEZÉSI PLATFORM NYITÁS: DECEMBER 1.
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 15.
ELŐZSŰRI HATÁRIDŐ: MÁJUS 15.
VERSENYPROGRAM KIHIRDETÉSE: JÚNIUS 15.
VETÍTÉSI KÓPIÁK BEKÜLDÉSE: JÚLIUS 15.
VENDÉG AKKREDITÁCIÓS HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 1.
SAJTÓ AKKREDITÁCIÓS HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 25.

Szeretnénk minden nevezőt megkérni, hogy a különböző levelező rendszerekben működő spamfilterek miatt, aki nevezett, az vésse be magának a június 15-i dátumot, és ha nem kapja meg az értesítőt, akkor vessen egy pillantást a weboldalunkra, ahol szintén közzé tesszük majd az eredményeket!

Tovább >>
2016. Nov. 29. 23:01

MILYEN LENNE A VILÁG?

A 2011-es Duna Mozaik turnét követően kezdtünk el dolgozni a MCT (Mladinski Center Trbovlje) ifjúsági központtal és azóta eltelt időszakban immáron 3. nemzetközi Ifjúsági programunkon vettünk részt a szlovén Száva parti bányász városkában. Sorrendben a Blind Diary majd pedig at Under The Moon projektek után most régi-új magyar csapattal vágtunk bele a diszkriminációs tematikájú What Would The World Be Like? elnevezésű filmes alkotótáborba, melyen rajtunk és a házigazda szlovéneken kívül egy horvát és egy német csapatnak kellett egy hét alatt bemutatóképesre fejleszteni filmtervüket. „Nagyon jól éreztem magam, köszönöm, hogy ott lehettem, amit vártam a workshoptól az pont ez volt, hogy rálátást nyerjek az élőfilmes forgatásra, szerintem jól prezentáltátok nekem hogy is megy ez. A színészi pályám fejlesztése meg a tinik és Szlovénia pedig csak a ráadás…” fogalmazott az egyik magyar újonc Zeleny Ákos, aki a magyar film főszerepét is vállalta. Fogadjátok szeretettel a werkfilmet, a Tape című magyar alkotást és egy híradó részletet a szlovén tévéből!

Tovább >>
2016. Nov. 29. 22:29

EURÓPAI FILM AKADÉMIA JELÖLÉSEK

Az elmúlt években Magyarországon kizárólag a BuSho fesztiválon tekinthette meg a közönség a “Short Matters” elnevezésű válogatást, mely az előző év Európai Film Díjra jelölt alkotásokat vonultatta fel a rövidfilmes kategóriában! A közelmúltban kihirdették a December 10-én Wroclawban kiosztásra kerülő idei jelölteket is, melyek között több ismerős is felbukkant. A tavalyi esztendőben személyesn nálunk járt, majd az Ezüst-BuSho díjjal távozott német Detsky Graffam, 90 Degrees North című alkotásáért kapott jelölést! Az idei esztendőben pedig a BuSho legjobb operatőri munkáért járó díját kapta Ian Forbes, a Nina Gantz által rendezett Edmond című filmmel, akik szintén jelöltként várják majd az eredményeket! Sok sikert mindenkinek, mi is kíváncsian várjuk a döntést!

Tovább >>
2016. Oct. 29. 10:30

Ha a BuShonak vége

A fesztivált követően “véget vetnek a zenének, hazamennek a legények”, meg mindenki más is és kezdődhetnek az egész fesztivál lebonyolításának leglélekemlelőbb pillanatai az elszámolások és az adminisztrációs csúcs! Ha a közönség tudná, hogy pontosan milyen fázisokon megy keresztül egy rendezvény, mire összeáll az a néhány nap, amikor mindenki boldogan (vagy boldogtalanul), de beülhet a terembe és élvezheti az esszenciát, hát akkor sem történne másképp semmi, csak biztos valami nagyot akartam mondani. Hogy mindig nézzük a napos oldalt? Rendben, mehet: A fesztiválon egyik ámulatból estünk a másikba és tetőfokára hágott az élvezeti hányadosunk, de ami ezután következett, az pedig csak a hab a dobos torkán! És ennek most mindenki utána járhat, mint a mesében, mert szeretnénk nektek tálcán átnyújtani mindazt, ami ebben az esztendőben történt a fesztiválon! Fogadjátok szeretettel az idei referenciafüzetet valamint a werkfilmet, végül, de utolsó sorban pedig a képgalériát, amelyek között mindenki csemegézhet kedvére! 

Tovább >>
2016. Oct. 29. 10:24

BuSho Photos 2016


2016. Oct. 29. 09:55

Euroshort Fesztivál Hálózat

A 2016-os menetrendből már csak Szófia van hátra, hisz legutóbb az Euroshort Hálózat mozgató rugójának számító Forliban is lezajlott a fesztivál, ezen belül természetesen az Euroshort vetítési is, köztük még a tavalyi magyar delegálttal, azaz Hermán Árpád, Ól című alkotásával! A fordulópont pedig Bulgáriában lesz, ahol nyilvánosságra hozzák majd a 2017-es válogatást, köztük majd az új magyar jelölttel is. Azonban még egy dolog miatt várjuk kiemelt figyelemmel a fesztivált “A Palotában”, hiszen a BuShonak jutott az a megtiszteltetés, hogy a jövő évi arculatát biztosítsa a Hálózatnak! Ennek megfelelően felhívást tettünk közzé grafikus ismerőseink körében, végül pedig a BuSho team 10 tagja anonym szavazás keretén belül választotta ki azt a pályaművet, melyet elküldünk a központnak és a jövő esztendőben mind a 9 partnerfesztiválon megjelenik majd. A legjobb alkotásokat szeretnénk nektek is megmutatni: a 3. helyen végzett Pucz Dániel alkotása 27 ponttal, második let Incze Attila munkája 34 ponttal, a legjobbnak pedig 39 ponttal Zeleny Ákos rajza bizonyult, ezáltal megnyerve a kiírás fődíját, részvételt az egy hetes novemberi Ifjúsági csereprogramon Szlovéniában.

Tovább >>
2016. Oct. 29. 09:53

Ősziszél

A fesztivált követő időszak valóban izgalmas része, a lezajlott esemény legjobbjainak kiválasztása, majd a legjobb magyar alkotások eljuttatása a nagyvilágba, ezúttal a Balassi(?) Intézeten keresztül 24 magyar Intézetbe és számtalan partnerfesztiválra is, akik majd eldöntik, hogy műsorra tűzik vagy sem. Minden esetre akik rácsaptak a kivételes lehetőségre, azok többek között az Indiai Intézet, ahol elvileg a Delhi Rövidfilm Fesztivállal kooperálva jelenhetünk majd meg. Másik, nem olyan távoli Intézet Ljubljanából jelentkezett, ahol még képlékeny az időpont, de mi a Trbovlje-i Ifjúsági Központban november közepén megtartandó workshop kapcsán biztosan ellátogatunk a szlovén fővárosba, főleg, mert a LIFFE is pont ezen a héten zajlik majd. A legnagyobb elánnal azonban kétség kívül a Török Intézet munkatársai vetették magukat az együttműködésbe, melynek eredményeképpen az utóbbi években megkezdett munka nem bushosan busásan meghozza gyümölcsét! Először November első hetében Izmirben prezentálunk majd, aztán november végén a Universal Kids fesztiválon Isztambulban. Decemberben ugyanitt a 28. Isztambuli Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál következik majd jövő márciusban a 13. Akbank Rövidfilm Fesztivál. A fesztiválok mellett különböző Egyetemeken lesznek még vetítések Törökországban és reméljük idővel a többi Intézettel is sikerül majd megtalálni a közös nevezőt, mint ahogy május elején Stuttgartban folyamatban van.

Tovább >>
2016. Oct. 29. 09:50

Sorsfordító kisfilm

Csaknem 2 évvel ezelőtt határozta el egy csapat, Dicső Dániel rendezővel (Romance - Molnár Piroska, Jordán Tamás; Irma te édes - Balázsovits Edit, Tóth Enikő, Józan László), hogy a gyerekközösségek részére, autista társaik könnyebb megértése és elfogadásának elősegítése érdekében érzékenyítő beszélgetésre alkalmas, témaindító kisfilmet készítsenek. A képi megjelenítés és hanghatások a gyerekek részére is érzékletesebben, érthetőbben teszik láthatóvá a furcsa viselkedés mögött meghúzódó okokat, egy elsőre “láthatatlan” problémát, fogyatékosságot. A történet megtekintésével a téma befogadhatóbbá válik a számukra és személyes élményeiket, kérdéseiket is könnyebben megfogalmazhatják, beszélgetnek róla. Magyarországon jelenleg nincs más hasonló érzékenyítő jellegű és témájú kisfilmes alkotás. A Sorsfordító kisfilm vetítésére és az elfogadással, a másság megértésével kapcsolatos közösségi beszélgetések elindítására, fontosságára szeretnék felhívni a társadalom figyelmét, valamint, hogy a gyerekközösségekben, így iskolákban valódi esélyt kaphassanak az autizmus-spektrumzavarral élő gyerekek is a beilleszkedésre. www.sorsforditofilm.hu

Tovább >>
2016. Sep. 14. 00:05

12. BuSho: „Zajos” magyar siker

Az élete meccsére készülődő fiatal kickboxoló lány története, vagyis a Kovács István rendezte magyar Betonzaj nyerte a 12. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Arany BuSho-t szombat este. Az Ezüst BuSho, kis meglepetésre –hisz még sosem szerepelt 2 magyar film a legjobbak között– szintén egy magyar alkotásnak jutott, még pedig a Szabó úr című Ferenczik Áron alkotásnak, mely egy érzékek nélkül élő férfi különös életét mutatja be. A Bronz Busho díjat pedig egy bolgár-német koprodukció, a Getting Fat in a Healthy Way kapta, melyben egy tragikus baleset megzavarja a Föld gravitációs mezejét, Kevork Aslanyan rendezésében.

A szeptember 3-án szombaton este a Puskin moziban tartott díjátadó bevezetőjében elmondták, hogy idén, a beérkezett 1189 alkotás közül 74 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg a nézők a múlt héten a Puskin moziban a nemzetközi zsűrivel közösen, majd az esti ismétlő vetítéseken a Corvin Clubban és a további vidéki és határon túli helyszínek valamelyikén. Ezek közül a filmek közül kerültek kiválasztásra a győztesek, akik a Solide Art által készített szobrocskákat vihették haza. Az idei Nemzetközi zsűri tagja volt Nadya Bakuradze, orosz kísérleti filmes, video-művész, Christian Inaraja Genís, katalán grafikus művész, illusztrátor, a magyar zsűritag ezúttal Koncz Teréz, kreatív producer és rendező volt és természetesen állandó zsűritagunk, Wolfgang Leis, marketing szakember.

Először a 4 felsőoktatási intézmény (SZFE, MOME, ELTE, Metropolitan) által delegált Diákzsűrit szólították színpadra, akik megköszönték a lehetőséget a részvételre, majd rövid indoklásokkal osztották meg a közönséggel döntésüket. A legjobb fikciós filmnek egy olasz alkotást, a Belissimát látták, a nagy visszatérő osztrák kísérleti film, a Metube 2. epizódja lett a legjobb kísérleti film és a legjobb animációnak Kopasz Milán Beyond című filmjét választották.

Következhettek a Nemzetközi zsűri kategória díjai, először azok, akik sajnos nem tudtak személyesen jelen lenni a fesztiválon. Elsőként az idén roppant erős mezőnyt felvonultató animátorok izgulhattak, végül a legjobb animáció díját Satie’s “Parade” című Koji Yamamura alkotás kapta Japánból. Idén a legjobb ötlet/forgatókönyv díját szintén egy animációs film, a rengeteg fesztivál díjat besöpört, és Oscar-díj jelölt orosz We Can't Live Without Cosmos kapta, mely Konstantin Bronzit munkája. A legjobb vígjáték díja volt a legegyszerűbb döntés a zsűri szerint, melyet a francia-belga koprodukcióban készült The black bear című filmnek kell eljuttatni. A legjobb operatőri díjat az Edmond című Holland film kapta, mely Nina Gantz rendezése. A legjobb színészi alakítás díját egy másik Oscar-jelölt versenyfilm, azaz az osztrák Patrick Vollrath Alles wird gut című filmjében nyújtott felejthetetlen alakításáért Julia Pointner gyermekszínész kapta. A soproni BuSho helyszín különdíja, 2 fő részére egy 3 napos soproni kirándulás, filmjének bemutatójával és közönségtalálkozóval egybekötve, melyet ezúttal Oláh Katának ítéltek az En Passant című filmjéért. A különdíjak felsorolását a közönségdíjas Indián című film, Simonyi Balázs rendezése zárta.

Most pedig jöhettek azok a díjazottak, akik át is tudták venni a díjakat személyesen. Idén második alkalommal került kiosztásra a BuSho-n a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2 x 500 ezer forintos díja, melyet a legjobb Magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel és amelyeket Kollarik Tamás Médiatanács-tag, valamint Varsányi Ferenc, a Médiatanács animációs bíráló bizottságának az elnöke adott át a díjazottaknak. A legjobb Magyar animációs film 2016-ban a Cosmic Jacuzzi, Takács Anikó filmje lett, a legjobb Magyar kisjátékfilm pedig a 12. BuSho fesztiválon, a Betonzaj, Kovács István munkája. Szintén második alkalommal szerepelt a díjak között a Sziget Kft. felajánlása, hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2017-es fesztiválra. Ezt a díjat a Képzavar című film kapta Fazekas Gyöngyi rendezésében. A zsűri külön dicsérő oklevelét és egy erre átalakított szobrot nyert Visky Ábel, és a Romanian Sunrise. A legjobb kísérleti film díját az immáron 3. osztrák díjazottként az Ex Terrat kapta, mely Reinhold Bidner munkája, és aki egész héten jelen volt a fesztiválon, sőt mint később elmondta, épp most érkezett egy 2 hónapos ösztöndíjas tanulmányútra, Budapestre!

Mielőtt kihirdették a fődíjak nyerteseit, a színpadra szólították Christian Inaraja Genis urat, hogy foglalja össze a zsűri véleményét, tapasztalatát a fesztiválról! Miután megköszönte a szervezőknek az egész heti közös munkát, röviden annyit szeretett volna hozzáfűzni, hogy elképzelhető, hogy másképpen is dönthettek volna, de ez az ő döntésük és ezért közösen büszkén vállalják azt. Következhettek tehát a fődíjak, melyek a zsűri rövid értékelésével kerültek átadásra.

 

"A film egy egyszerű szerelmi történet, mely szürreális körülmények és mágikus odaadás révén bontakozik ki." A Bronz BuSho 2016 díj nyertese:

Getting Fat In A Healthy Way, Kevork Aslanyan, (Bulgária-Németország).

"A verseny legelgondolkodtatóbb filmje", ezzel az Ezüst BuSho díj nyertese 2016-ban

Szabó Úr, Ferenczik Áron munkája (Magyarország)

A nemzetközi zsűri végül így indokolta győztes filmet: "A legerőteljesebb film, amely a verseny legerősebb karakterét mutatja be, melynek történetvezetése és az alkotók együttműködése kiemelkedő."

A 12. BUSHO fődiját a Betonzaj, Kovács István alkotása kapta.

Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 12. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény: Central European Initiative – Közép-Európa Kezdeményezés, a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Balassi Intézet, a Pensum, a Biogroup Magyarország Kft., az Osztrák Kulturális Fórum, az Izraeli Nagykövetség, az Olasz Kultúrintézet és a Staropramen. Együttműködő partnerként a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió díjait az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft., a Soproni Búgócsiga, médiatámogatók pedig a Filmvilág, a Filmtekercs, a Fotovideo és a Klub rádió!

Majd minden díjazottat, a nemzetközi vendégeket, a zsűritagokat és a szervezőket is a színpadra szólították egy közös képre, a díjkiosztót követően az érdeklődők megtekinthettek még néhány díjazott rövidfilmet,

majd pedig az esemény zárásaként a szomszédos Fészek Kulturális Központban Zsuzsi mosolyog koncert zárta az idei fesztivált. Találkozzunk 2017-ben is, a 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!

 

12. BUSHO PRIZES AND AWARDS 2016

 

Diákzsűri díjak / Student Jury Prizes:

Legjobb fikciós film / Best Fiction: Belissima - Alessandro Capitani (Olaszország)

Legjobb kísérleti film/Best Experimental:METUBE2-August Sings Carmina Burana-Daniel Moshel (Ausztria)

Legjobb Animációs film / Best Animation: Beyond - Milán Kopasz (Magyarország)

 

Busho 2016 LEGJOBB ANIMÁCIÓ DÍJA / BuSho Award 2016 for BEST ANIMATION:

Satie’s “Parade” - Koji Yamamura (Japán)

 

BuSho 2016 LEGJOBB ÖTLET/FORGATÓKÖNYV DÍJA / BuSho Award 2016 for BEST IDEA/SCREENPLAY:

We Can't Live Without Cosmos - Konstantin Bronzit (Oroszország)

 

BuSho 2016 LEGJOBB VÍGJÁTÉK DÍJA / BuSho Award 2016 for BEST COMEDY:

L'ours noir - Xavier Seron & Méryl Fortunat Rossi (Franciaország-Belgium)

 

BuSho 2016 LEGJOBB OPERATŐR DÍJA / BuSho Award 2016 for BEST CINEMATOGRAPHY:

Edmond - Nina Gantz (Hollandia)

 

BuSho 2016 A LEGJOBB SZÍNÉSZ DÍJA / BuSho Award 2016 for 2016 BEST PERFORMANCE:

Julia Pointner in Alles wird gut - Patrick Vollrath (Ausztria)

 

BuSho 2016 Sziget Különdíj / BuSho 2016 Sziget special Prize:

Képzavar, Gyöngyi Fazekas (Románia)

 

BuSho 2016 KÖZÖNSÉGDÍJ / BuSho Audience Award 2016:

Indián, Simonyi Balázs (Magyarország)

 

A soproni BuSho helyszín különdíja / The Special Prize of Sopron:

En Passant, Oláh Kata (Magyarország)

 

 

A zsűri külön dicsérő oklevele / The Special Mention of the Jury honors:

Romanian Sunrise - Visky Ábel (Magyarország)

 

BuSho 2016 LEGJOBB KÍSÉRLETI FILM DÍJA / BuSho Award 2016 for BEST EXPERIMENTAL

Ex Terrat, Reinhold Bidner (Ausztria)

 

Az NMHH Médiatanács különdíja a legjobb Magyar animációs filmnek 2016-ban:

The Special Prize of the Media Council of NMHH for the best Hungarian animation:

Cosmic Jacuzzi, Takács Anikó

 

Az NMHH Médiatanács különdíja legjobb Magyar kisjátékfilmért a 12. BuSho fesztiválon:

The Special Prize of the Media Council of NMHH for the best Hungarian fiction:

Betonzaj - The Sound of Concrete, Kovács István

 

BRONZ BUSHO 2016-DÍJ / BuSho 2015 Main Prize BRONZE BUSHO:

Getting Fat In A Healthy Way, Kevork Aslanyan (Bulgária)

 

EZÜST BUSHO-DÍJ 2016 / BuSho 2015 Main Prize SILVER BUSHO:

Szabó Úr - Mr. Miller, Áron Ferenczik (Magyarország)

 

12. BUSHO fődíj, az ARANY BUSHO DÍJ / BuSho 2015 Main Prize GOLD BUSHO:

Betonzaj - The Sound of Concrete, István Kovács (Magyarország)

2016. Sep. 5. 11:51

„Zajos” magyar siker

Az élete meccsére készülődő fiatal kickboxoló lány története, vagyis a Kovács István rendezte magyar Betonzaj nyerte a 12. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Arany BuSho-t szombat este. Az Ezüst BuSho, kis meglepetésre –hisz még sosem szerepelt 2 magyar film a legjobbak között– szintén egy magyar alkotásnak jutott, még pedig a Szabó úr című Ferenczik Áron alkotásnak, mely egy érzékek nélkül élő férfi különös életét mutatja be. A Bronz Busho díjat pedig egy bolgár-német koprodukció, a Getting Fat in a Healthy Way kapta, melyben egy tragikus baleset megzavarja a Föld gravitációs mezejét, Kevork Aslanyan rendezésében.

A szeptember 3-án szombaton este a Puskin moziban tartott díjátadó bevezetőjében elmondták, hogy idén, a beérkezett 1189 alkotás közül 74 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg a nézők a múlt héten a Puskin moziban a nemzetközi zsűrivel közösen, majd az esti ismétlő vetítéseken a Corvin Clubban és a további vidéki és határon túli helyszínek valamelyikén. Ezek közül a filmek közül kerültek kiválasztásra a győztesek, akik a Solide Art által készített szobrocskákat vihették haza. Az idei Nemzetközi zsűri tagja volt Nadya Bakuradze, orosz kísérleti filmes, video-művész, Christian Inaraja Genís, katalán grafikus művész, illusztrátor, a magyar zsűritag ezúttal Koncz Teréz, kreatív producer és rendező volt és természetesen állandó zsűritagunk, Wolfgang Leis, marketing szakember.

Tovább >>
2016. Aug. 26. 09:11

MEGHÍVÓ - TELITALÁLAT!? 12. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL

2016. Aug. 26. 09:06

TELITALÁLAT!? 12. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL

2016. augusztus 30 – szeptember 4.

Puskin mozi / Örökmozgó / Corvin Club / Fészek Klub / Trafik

valamint újra vidéki és határon túli helyszíneken:

Sopron, Szolnok, Érsekújvár, Nagyvárad, Ungvár!

Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból

Előzsűri, Országos Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj

2 Médiatanács különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!

Az Európai Film Díj Rövidfilm kategória jelöltjei itthon csak a BuSho-n!

Partnerfesztiválok / Workshopok / Spot-Plakátverseny / Koncertek…

Részletek a weboldalon: www.busho.hu

 

Szeptember első hetében idén tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb kizárólag rövidfilmeket felvonultató nemzetközi seregszemléje a BuSho Rövidfilm Fesztivál, melynek versenyprogramjában a 3 Oscar-díj jelölt között felbukkan majd a magyar jelölt is. Azonban a versenyprogram mellett szokás szerint rengeteg egyéb kísérőprogram valamint koncertek az ismét bővülő helyszín palettán.

Tovább >>
2016. Aug. 17. 23:25

12. BuSho trailer

2016. Aug. 11. 11:41

BuSho 2016 Spot-ok


 


 


 


 


 


 

2016. Jul. 28. 16:39

Kedves Alkotók!

Elkészült a 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál blokkonkénti beosztása,

mely megtekinthető az alábbi linkeken:

VERSENYFILMEK: https://busho.hu/hu/program/versenyfilmek-2016-1

INFO VETÍTÉSEK: https://busho.hu/hu/program/informacios-vetitesek-2016

MAGYARNAPI: https://busho.hu/hu/program/panorama-2016

Egyúttal megtalálhatóak benne a pontos dátumok és órára lebontott időpontok is, tehát még mindenki időben meg tudja hívni ismerőseit a fesztivál vetítéseire!

Ha valaki szeretne személyesen részt venni a fesztiválon, akkor legkésőbb jövő hét végéig, azaz július 31-ig legyen szíves küldje el nekünk akkreditációját!

Közben elkezdtük betördelni az információkat a katalógusba és hamarosan jelentkezünk majd az első verzióval, melyet el fogunk küldeni az alkotóknak és kérünk szépen egy rövid visszajelzést az adatokról és a képről.

Köszönjük, további szép nyarat kíván a BuSho csapat!

Tovább >>
2016. Jun. 28. 21:51

A versenyprogramban szemezgettünk

Az idei, 12. BuSho Fesztivál versenyprogramjába 74 alkotás került, melyet böngészve bukkantunk néhány érdekességre. A legjobb rövid animációs kategóriában Oscar-díj jelölést kapott orosz We Can’t Live Without Cosmos című alkotás mellett az észt animációs iskola kiváló darabja, az Isand is versenybe került, valamint a korábban rengeteg fesztiváldíjat besöpört Edmond című rövidfilm. Legjobb rövidfilm kategóriában kapott szintén Oscar-jelölést az osztrák Patrick Vollrath az Alles wird gut azaz Everything Will Be Okay című filmje valamint szintén a sógoroktól érkezett a néhány éve nagy sikert aratott Metube című kísérleti film folytatásával Daniel Moshel, aki a Carmen után ezúttal Carmina Burana feldologzással jelentkezik. Több nemzetközi együttműködésben készült alkotás bukkant fel a mezőnyben, mint a Getting Fat in a Healthy Way című bolgár – német fantasztikum, vagy a L'ours noir / The black bear című belga – francia kooprodukció, amelyben egy plüssmedve támad pucér turistákra az erdőben. 

Tovább >>
2016. Jun. 15. 12:53

12. BUSHO VERSENYPROGRAM

Amint azt már a hosszú évek alatt megszokhattuk, ismét meghaladta az ezret a beérkezett nevezések száma az idei 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál felhívására, mely természetesen az előzsűrinek okozott ismét jelentős fejtörést. Azonban az évek és a rutin ezúttal is felülkerekedett és a szelektálók újra nagy élménnyel jeleztek vissza a tavaszi válogatást követően: „Az elhivatott előzsűriző mindig szívesen néz meg több száz rövidfilmet, melyet idén sokadszor vállaltam szellemi kielégülés gyanánt, és nem bántam meg. A jó rövidfilm tömör, lényegre törő, sok szeretettel és szafttal készül…” fogalmazott ez egyik állandó zsűritagunk Rimóczi László, online újságíró. Rajta kívül egyébként továbbra is az előzsűri tagja volt Csüllög Edina, Észtországban élő és alkotó filmrendező, Dér Asia, szabadúszó filmes valamint az animációs filmeket válogató (immáron házaspár) Patrovits Tamás és Orosz Annaida! A tavalyi év után újra delegált néhány alkotást Simonyi Balázs fesztivál szakértő valamint nyitott szemmel járkált partnerfesztiválokon a legutóbbi BuSho óta eltelt időszakban Gábeli Tamás, fesztivál igazgató is, így hosszas és összetett munka eredményeképpen megszületett az idei versenyprogram!

Tovább >>
2016. May. 16. 18:39

12. BuSho Nevezési Statisztikák

Végeredményben összesen 1038 nevezés érkezett, 65 országból, melyek között a dobogón nem meglepetésre a 3 „nagyágyú”, azaz sorrendben a spanyolok 152, a németek 146 és a franciák 118 beküldött alkotással végeztek. Ezúttal a negyedik helyre futottak be a házigazda magyarok 63 nevezéssel, a szokásos egzotikumok pedig olyan országokból érkeztek, mint Bahrejn, Hong Kong, Irán, Észak-Korea, Kirgizisztán, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Puerto Rico, Szenegál, Tajvan, Trinidad és Tobago vagy épp Uruguay, de érkezett nevezés a rejtélyes Réunionból is. A kategóriánkénti bontásban található 6 zenei video, 11 meghatározhatatlan, 21 dokumentum, 94 kísérleti, 175 animációs és 729 fikciós alkotás! Most tehát főszerepben az előzsűri, akik hamarosan döntenek majd az idei versenyprogramról, melyet június 15. körül ki is hirdetünk majd, kérünk szépen minden nevezőt, hogy szíveskedjenek figyelni a BuSho weboldalát és közösségi oldalát!

Tovább >>
2016. Apr. 29. 12:03

LEZÁRULT A 12. BUSHO NEVEZÉS

Talán már nem is meglepő, hogy ismét 1000 feletti nevezés érkezett az idei 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra, mely azonban felkészülten érte az egyébként is rutinos öttagú előzsűrit (Rimóczi László, Dér Asia, Csüllög Edina, Orosz Annaida, Patrovits Tamás), akik már korábban, azaz márciusban elkezdték feldolgozni a rövideket, hogy májusban be is tudják majd fejezni és június 15-én ki lehessen hirdetni az idei versenyprogramot. A nevezési platformok tekintetében hihetetlen fejlődésen ment keresztül a kanadai  Filmfreeway, ahol a nevezések közel fele, 417 film érkezett, majd a tavaly élen záró BuShonline felület következett több, mint 200 alkotással és természetesen a Reelporton is neveztek 152-en. A Festhome-on és a Click4Fest-en is megközelítették a 100 nevezést, ugyanúgy, mint az összes többi maradék felületen együttesen.

A kategóriánkénti bontást jelenleg még csak megközelítőleg tudjuk vázolni, ugyanis a nálunk létező fikciós, animációs és kísérleti kategóriák mellett rengeteg egyéb jelzővel illetik az alkotók a filmjeiket a különböző platformokon, mint például a short, a student vagy az other! Minden esetre az arányok maradtak a régiek, tehát megközelítőleg 100 kísérleti film mellett 200 animáció érkezett és a többi mintegy 700 valószínűleg mind fikciós film!

Tovább >>
2016. Mar. 31. 17:00

12. BUSHO: NEVEZZETEK!

December elején minden évben megkezdődik a nevezés a következő szezonra és ezúttal sincs ez másképp. A szokásos apróbb módosításokat követően a szabályzatban valamint a nevezések technikai paramétereiben tehát várjuk a 2014. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját platform mellett –melyen a tavalyi szezonban első alkalommal a legtöbb nevezés érkezett hozzánk– további lehetőségekkel bővültünk! A legfontosabb időpontokat pedig felsoroltuk a weboldalon még pedig azért, hogy tartsátok be őket…

Tovább >>
2016. Mar. 31. 17:00

SPOT&POSTER FELHÍVÁS 2016

A korábbi évek sikerei után ismét spot- és plakátversenyt hirdetünk, melynek során a megadott tematikákban 30 másodperces és egyperces rövidfilmeket valamint plakátokat várunk. Mindenki nevezhet ismét kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül, tehát kíváncsiak vagyunk véleményetekre a világ minden szegletéből! Az első helyezettek valamennyi kategóriában a jubileumi 10. GomBuSho egy hetes összművészeti nyári workshopon történő térítésmentes részvételt nyerhetnek, melyet idén június 18-25. között tartunk! Valamennyi beküldött alkotást levetítjük és kiállítjuk a 12. BuSho Fesztiválon, 2016 szeptemberében!

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2016. ÁPRILIS 15.
 

Tovább >>

2016. Mar. 31. 16:56

EUROSHORT FESZTIVÁL HÁLÓZAT: FEC 2016

A FEC Európai Rövidfilm Fesztivál megtisztelő felkérésére márciusi Dusán a katalán kisváros, Reus vendégszeretetét élvezhettük, még pedig a nemzetközi zsűri soraiban, aholGábeli Tamásmellett Rita Capucho, a portugál Avanca fesztivál munkatársa, Txema Muñoz, a Kimuak Baszk rövidfilm szövetségtől, a magyar származású Violeta Kovacsics, filmkritikus valamint David Ymbernon, vizuális művész foglaltak helyet. A BuSho fesztivál igazgatónak jutott az a feladvány a díjkiosztón, hogy a győztesnek járó fődíjat felkonferálja, a nehezítés csak annyi volt, hogy mindezt katalánul:

PER LA SIMPLICITAT DELS MITJANS EN BENEFICI D’UNA HISTÒRIA EMOTIVA I PODEROSA
El Primer premi (3500,-EUR) de la competició europea és per al Curtmetratge
MI NE MOZHEM ZHIT BEZ KOSMOSA by Konstanti Bronzit (Rússia)

AZ EGYSZERŰEN NAGYSZERŰEN MEGKOMPONÁLT ROPPANT ERŐS EGYÚTTAL ÉRZELMES TÖRTÉNETÉRT
a versenyfilmek közül a legjobb Európai Rövidfilm Díját (3500,-EUR) nyerte
We Can’t Live Without Cosmos, az orosz Konstanti Bronzit alkotása.

Köszönjük a meghívást, találkozunk szeptember elején, a BuSho fesztivál nemzetközi zsűrijében!

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:55

A 2. MAGYAR FILMHÉT RÖVIDFILMES DÍJAI (forrás: Filmtekercs)

A Filmhét záróeseményén, március 6-án este a Nemzeti Színházban 18 kategóriában osztották ki először a Magyar Filmdíjat, melyek odaítéléséről a Magyar Filmakadémia teljes tagsága döntött titkos szavazással. A legjobb játékfilm díját Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje kapta, mely további hat díjat is elvitt. A legjobb TV-játékfilm a Félvilág lett. Szász Attila alkotása összesen négy díjat nyert. A közelmúltban Oscar-díjat nyert Saul fia alkotói különdíjat vehettek át. A legjobb kisjátékfilmnek járó díjért rengeteg BuSho közeli ismerős versengett, még pedig:

  • Az Elmenetel, rendező: Tóth Barnabás
  • Betonzaj, rendező: Kovács István
  • En Passant, rendező: Oláh Kata
  • Levelek anyámtól, rendező: Dér Asia
  • Terminál, rendező: Simonyi Balázs

Az elismerést végül Kovács István vehette át Betonzaj című munkájáért, melyben egy fiatal kickboxoló lány élete fő versenyére készül, mikor megtudja, hogy terhes. A másik hozzánk köthető díjazott a legjobb dokumentumfilm rendezője Hörcher Gábor lett. Drifter című alkotása Ricsiről, az egyszerű vidéki srácról szól, aki rally-versenyző akar lenni és a tavalyi fesztiválon díjat nyert ezáltal pedig delegáltuk különböző fesztiválokra, lásd a következő hírt.

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:55

ISMÉT BUSHO PREZENTÁCIÓ ISZTANBULBAN

Az évek óta szokásos előző BuSho fesztivál legjobbjait felvonultató éves magyar rövidfilm kollekció következő vetítése Isztanbulban volt, ahol a szervezők a tavalyi válogatásból 4 magyar rövidfilmet választottak a programba, akik közül ketten részt is vettek a bemutatón. A Balassi Intézet isztanbuli munkatársa Sípos Áron várta Hörcher Gábort és Géczy Dávidot (a másik két beválogatott alkotó egyébként Kreif Zsuzsanna és Vécsei Márton voltak), akik közül Dávid a következőképpen foglalta össze a történteket:

„Az Akbank filmfesztivál adott otthont négy magyar rövidfilmnek és a két magyar rendezővel folytatott beszélgetésnek. A rendezvényen a Balassi Intézet jóvoltából személyesen vehetett részt Hörcher Gábor és Géczy Dávid filmrendező. A török közönség kifejezetten tájékozott volt a kortárs magyar film tekintetében. Többek között ismerte a Liza, a Rókatündér vagy a Saul fia című filmeket. Utóbbiról faggatták is filmeseket. Szó esett a magyar Oscar díjasokról és hírességekről, Szabó Istvánról, Zsigmond Vilmosról, Kertész Mihályról, Lugosi Béláról. Arra a kérdésre, hogy a két magyar alkotó melyik török filmest kedveli, Frezan Özpetek neve volt a válasz. Az esemény egy órán át tartott. A vetítés után a magyar turkológusok vendégül látták messziről jött magyar testvéreiket és a csapathoz egy török író és egy a filmtörténész is csatlakozott, akiről kiderült a magyar filmből írta szakdolgozatát és ismerte Pálfi György, Hajdú Szabolcs vagy éppen Szász János filmjeit. A pár napos városnézés és a kulináris élvezetek mellett maradt idő Isztambul felejthetetlen levegőjének beszippantására és pár jó éjszakai beszélgetésre vendéglátóinkkal, a magyar turkológusokkal, Sípos Áronnal és Mezei Gáborral. A találkozó Gábeli Tamás és a BuSho szervezésében és közreműködésével jött létre, erősítve a török-magyar filmes, kulturális kapcsolatokat.”

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:55

Online katalógus a Médiatanács 700 támogatott filmjéről

A Médiatanács ismét nívós, magyar-angol kétnyelvű kötetbe rendezve ad áttekintést a Magyar Média Mecenatúra program által az elmúlt öt évben támogatott filmekről. A tavalyi kötet népszerűsége után megjelentetett, online is olvasható 364 oldalas idei kiadványban több mint hétszáz filmről található rövid ismertető a legfontosabb adatokkal, leírással. A kötet köszöntőjében Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke felhívja a figyelmet a magyar tehetség világhírére, méltatva a filmművészet közelmúltbeli magyar világsikereit és tehetséges alkotóit. Kollarik Tamás Médiatanács-tag, a mecenatúra program koordinátora pedig összefoglalja a támogatási rendszer független helyi és körzeti médiaszolgáltatók, valamint független magyar audiovizuális alkotók támogatásában nyújtott érdemeit...

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:43

INNER SUN - Reklám és rövidfilmgyártás, valamint Filmképzés egy helyen

Van egy jó történeted? Tudtad, hogy már fényképezőgéppel is készíthetsz videót? Szeretnéd a történetedet filmre vinni? Akkor „Tessék” „Kamera forog”! Indul az első olyan, bárki által látogatható intenzív KEZDŐ és HALADÓ hétvégi filmkészítő műhely, amelyet a számos magyar kultfilm – többek között a Csinibaba, a Zimmer Feri – rendezője, Tímár Péter hívott életre. Vonz a vizuális világ, és mindened a Film? Szeretnél forgatási gyakorlatot szerezni? Akkor gyere, és vágj bele a KEZDŐ, 6 hétvégés kurzusunkba, amely 2016 márciusában indul! Diákoknak kedvezményes jelentkezési lehetőség! Már forgattál, esetleg van egy pár rövidfilmed is, de nincs kapcsolatod a filmes szakmában? Szeretnéd továbbfejleszteni operatőri, vágói ismereteidet? Akkor várunk a gyakorlatorientált HALADÓ, 1 hétvégés kurzusunkba, amelyet 2016. tavasztól rendszeresen indítunk! Mit viszel magaddal? A valóság megörökítése, mozgással, dinamikával, világítással, trükkökkel, forma-, és hangulatteremtéssel… További részletek és információ:

Web: www.inner-sun.com / Telefon: +36/20 522 7777 / E-mail: info@inner-sun.com

A világ változik, az idő pörög, de nálunk a film örök… Inner Sun bemutatkozó spot itt!

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:42

EUROSHORT 2016

Amint azt már legutóbbi hírlevelünkben olvashattátok, tavaly ősszel Forliban lezajlott az Euroshort Fesztivál Hálózat első hivatalos találkozója, mely a sok próbálkozás és rengeteg esztendő után az első valóban működő ilyen jellegű próbálkozásnak tűnt és ez valóban beigazolódni látszik. A tavalyi barcelonai Mecal zsűrizést követően, márciusban meghívást kaptunk az onnan nem messze fekvő katalán kisvárosba Reus-ba (Antoni Gaudí, az organikus építészet katalán úttörőjének szülővárosa) a FEC rövidfilm fesztivál zsűrijébe! Egyúttal természetesen ellátogatunk a korábban említett fesztiválra is, mely ezzel egy időben kerül megrendezésre. Kíváncsian várjuk!

Tovább >>
2016. Jan. 22. 12:12

SZÁLLINGÓZIK A HÓ ÉS A NEVEZÉSEK

Az ünnepek alatt szép lassan elindultak a nevezések a 12. BuSho fesztiválra, szokás szerint érkeznek a pénzügyi szankciókkal sújtott térségekből a nevezési díjmentesítő kérések, valamint a 3. világból a különböző próbálkozások, hogy hivatalos meghívót kapjanak a vízumkérelmükhöz, de persze jönnek a meglepetések is! The Jacket és a Ketchup Kid című alkotásaival már szerepelt korábban a fesztiválon az osztrák Patrick Vollrath, most azonban nagy örömünkre elsők között regisztrált a 12. BuSho-ra, főleg miután kiderült, hogy „Alles wird gut” című legújabb alkotását Oscar-díjra jelölték a rövidfilmek között, sok sikert a sógoroknak! Mint ahogy természetesen drukkolunk a Saul fia alkotóinak és Nemes Jeles Lászlónak is, aki szintén szerepelt korábban a BuSho fesztiválon, és aki nemrég elsőként kapott Arany Glóbuszt kis hazánkból, majd pedig hosszú évek után egy Oscar-jelölést a legjobb idegen nyelvű nagyjátékfilm kategóriában. Egyébként meg mi is csináltunk idén kecsapos paradicsomos spotot :) tehát a valószínűtlenség számítások szerint lassan számíthatunk egy uszkár jelölésre… hmmm?

Tovább >>
2016. Jan. 22. 12:12

ÉVES TERVEZET 2016

A 2015-ös gombolyagi búcsú megszervezését követően már szinte alanyi jogon használjuk a szokásos rigmust, miszerint újabb menet, újabb beszállás, mely így az újév hajnalán remélem nem meglepő! Mint ahogyan az sem, hogy előre megtervezzük az évet, legalábbis annak legfontosabb mozzanatait, tehát:

  • a tél folyamán megírjuk az egész évre szóló magyar és nemzetközi pályázatainkat,
  • sajnos elmarad az idei Partiumi workshop, de a spot&poster felhívást közzétesszük,
  • tavaszi bezsongásunk az alább részletesen beharangozott FEC fesztiválon indul majd, április – májusban gőzerővel kell dolgozzunk Gombolyagon, hisz a nyári táborok előtt már május végére bejelentkezett 2 csapat, azután következhet majd a 10. GomBuSho, Bio- Életmód tábor, Méhecskék alapozó tábor valamint 2 világraszóló sportesemény is lesz a nyáron,
  • július végén a Horvát Film Szövetség meghívására egyhetes workshopon veszünk majd részt, előtte pedig nagyon szeretnénk valahová beilleszteni majd a Home projekt magyar hetét, mely a Blind Diary és az Under the Moon folytatása, 2 további országgal kibővítve kerül megrendezésre,
  • 12. BuSho szeptember első hetében, meglepetések nélkül, a szokásos színvonalon…
Tovább >>
2016. Jan. 5. 14:26

GomBuSho 2016

 

 

2016. Jan. 5. 14:20

GomBuSho 2009

GomBuSho 2009

2016. Jan. 5. 14:16

GomBuSho 2008

GomBuSho 2008

2016. Jan. 5. 14:13

GomBuSho 2007

GomBuSho 2007

GomBuSho 2007

2016. Jan. 5. 13:07

Spot & Poster 2016

A korábbi évek sikerei után ismét spot- és plakátversenyt hirdetünk, melynek során a megadott tematikákban 30 másodperces és egyperces rövidfilmeket valamint plakátokat várunk. Mindenki nevezhet ismét kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül, tehát kíváncsiak vagyunk véleményetekre a világ minden szegletéből! Az első helyezettek valamennyi kategóriában a jubileumi 10. GomBuSho egy hetes összművészeti nyári workshopon történő térítésmentes részvételt nyerhetnek, melyet idén június 18-25. között tartunk! Valamennyi beküldött alkotást levetítjük és kiállítjuk a 12. BuSho Fesztiválon, 2016. szeptemberében!

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2016. ÁPRILIS 15.

 

Idén a 12. BuSho kerül megrendezésre, de természetesen az idei nyarat –kinek hogyan, de biztosan– beragyogja, avagy beárnyékolja majd a foci EB (44 év után magyarokkal) és az Olimpia Rióban, tehát az ötletébresztő tematikákat ennek szellemében gyűjtöttük össze!

 

Először is egy kicsit menjünk vissza a jövőbe, ugyanis a 2015-ös werkfilmünk befejezésével már előrevetítettük kicsit az idei témát:

A 12 piszkos dühös apostol majom!

Mennyi? Tizenkettő! Az egy tucat! Vagy egy év? Tizenkét apostol - Tizenkét dühös ember - A piszkos tizenkettő - 12 majom, vagy legyen inkább együtt: A 12 piszkos dühös apostol majom! Ez az!

How much? Twelve! It’s a dozen! Or one year? Twelve Apostles - Twelve Angry Men -

The Dirty Dozen - 12 Monkeys, or let’s try all together: The 12 angry dirty apostle Monkeys! That’s it!

Részletek: https://busho.hu/hu/archivum

 

Ennek örömére Rimóczi kolléga meg is írta az idei esztendőre vonatkozó inspirációs esszéjét,

Fogadjatok! Szeret Etel: Támadt 12 remek filmötletem!!! (jól meg lehetne mozgatni 3D-ben)

Ezek után pedig tudom, hogy nem nagyon lehet mit hozzáfűzni,

de mi mégis megpróbálunk még jobban összezavarni benneteket:

  • Tizenkét apostol

http://boldognapot.hu/blog/a-tanitvanyok-tortenete

  • Tizenkét dühös ember

http://indavideo.hu/video/12_duhos_ember_eredeti_teljes_film

  • A piszkos tizenkettő

http://indavideo.hu/video/A_piszkos_tizenketto_-_The_Dirty_Dozen_1967

  • 12 majom

https://www.youtube.com/watch?v=q0cxxObm5KI

  • Tűzzeg wazzeg! --- ezen a témán belül a legendássá vált sportközvetítések pillanatait idézzük fel, mint:

Suker hova lővi? Hova Lővi? Kapufa! (Knézy)

Dzurják a felsõ sarokba gurított. (Gulyás)

Hrutka, jó lövés, bedobás. (Knézy)

Abdullah próbálta meghúzni, ehelyett õt húzták meg (Faragó)

Commodore szigetek (Knézy)

  • És végül, de utolsó sorban akkor van még az említett OLIMPIAi 5 karika. Ez teljesen szabadon választott, mindenki vérmérsékletének megfelelően nyúljon a témához komolyan vagy kamion!

Tehát ezek a szösszenetek befolyásolhatnak benneteket az alkotáskában, egyébként pedig a 11. nemzetközi zsinaton született döntés értelmében a tavalyi hagyma után 2016 a sajt (hagymás) éve Gombolyagon!

Amire pedig mindig felhívom a figyelmet, hogy a korábbi spotok is ihlethetnek, nézzétek esetleg végig őket, sőt a workshopska jutubcsenelen megtekinthető a komplett előzmény:

https://www.youtube.com/user/workshopska/playlists

Ha pedig ezek sem hoztak lázba, akkor továbbra is azt javasoljuk, hogy STRČ PRST SKRZ KRK! azaz Dugd le az ujjad a torkodon! Jó munkát, kíváncsian várjuk az alkotásokat.

Háttérzenének hallgassátok végig ezeket: https://busho.hu/hu/bushovizio/zene/3-lista-1

2015. Dec. 12. 13:05

Under The Moon 2015



Under The Moon 2015 Under The Moon 2015 Under The Moon 2015 Under The Moon 2015 Under The Moon 2015 Under The Moon 2015 Under The Moon 2015

2015. Dec. 1. 09:36

12. BUSHO: KEZDŐDIK!

Amint azt már a BuSho rajongók a hosszú évek alatt megszokhatták, ha december 1, akkor az archívummal lezárjuk az aktuális esztendőt majd megkezdődik a nevezés a következő szezonra és ezúttal sincs ez másképp. A szokásos apróbb módosításokat követően a szabályzatban valamint a nevezések technikai paramétereiben tehát várjuk a 2014. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját platform mellett –melyen a tavalyi szezonban első alkalommal a legtöbb nevezés érkezett hozzánk– további lehetőségekkel bővültünk, mint például az alább részletesen bemutatkozó SFC azaz Short Film Connection! A legfontosabb időpontokat pedig felsoroltuk a weboldalon is a következőképpen:

ONLINE NEVEZÉSI PLATFORM NYITÁS: DECEMBER 1.

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 30.

ELŐZSŰRI HATÁRIDŐ: MÁJUS 15.

VERSENYPROGRAM KIHIRDETÉSE: JÚNIUS 15.

VETÍTÉSI KÓPIÁK BEKÜLDÉSE: JÚLIUS 15.

VENDÉG AKKREDITÁCIÓS HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 1.

SAJTÓ AKKREDITÁCIÓS HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 30.

Tovább >>
2015. Dec. 1. 09:33

IRÁNY A BARLAN-GOMBA

Vége lett a hosszúra nyúlt Indián nyárnak, végérvényesen itt a tél, amely egyrészt a visszavonulás, másrészt a tervezés, egyébként pedig az újjászületés fázisa nálunk! December 1-én ugyanis megkezdődik a nevezés a 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra, azonban egy kis visszatekintést engedjetek meg az előző fesztivál zárás óta eltelt időszakra, mert történt egy s más. A vendégek még Budapesten voltak, amikor mi már a Gombolyagi Búcsúban vettünk részt 6-án, majd 7-én pedig egy kiadós néhány órás pihenést követően kisebb delegáció utazott Portugáliába, a 2. ESFA rövidfilm fesztiválra és az azt megelőző TRAILER workshopra. Újabb rövid pihenést követően második alkalommal delegáltunk gyerekeket az 53. Horvát Diákfilmszemlére, melynek idén Rijeka adott otthont, majd következett a Sedicicorto Rövidfilm Fesztivál zsűrizése. Nem mellesleg Forliban egyúttal az Euroshort Fesztivál Hálózat első hivatalos találkozója is zajlott, mely sok próbálkozás és rengeteg esztendő után az első valóban működő ilyen jellegű próbálkozásnak tűnik. Végül még következett volna egy Isztambuli és Izmiri fesztivál prezentáció, melyek közül az elsőt törölték a szervezők a másodikat mi halasztottuk a vérzivataros helyzet miatt. Most tehát nincs más hátra, mint előre avagy tizenkettedszer is induljon a bonszáj.

Tovább >>
2015. Dec. 1. 09:28

IRÁNY AZ ARCHÍVUMBA

Az utóbbi években már tradícióvá vált, hogy a fesztivált követően a legjobb alkotásokkal megkezdődik az önreklámozó fesztivál bemutatók és filmklubok sorozata valamint a lezajlott fesztivál anyagainak a feldolgozása. Első körben mindig a referenciafüzetnek veselkedünk neki, mert ezt a támogatások elszámolásánál rögtön használni tudjuk, majd következnek a vizuális csemegék. A fotóalbum összeállítása még a kisebb feladvány (melyet a frissített poszterekkel együtt a BuShovízióban találhattok) azonban az éves werkfilm már egy kicsit több zűrzavarral jár, de aztán mindig nagy örömmel tálaljuk az érdeklődőknek. Idén még egy linkkel bővült az archívum, még pedig az első alkalommal létrehozott BuSho News hasábjaival, melyeket apróbb hibáival együtt büszkén nyújtunk át nektek, most legalább tudjuk, hogy pontosan mi a teendő. És ha már veszitek a fáradtságot, akkor érdemes ellátogatni mindkét jutub csenelünkre, a BuSho oldalon megtekinthető valamennyi spot és még sokan mások, a workshopska channel pedig mindkét éves alkotótáborunk valamennyi szösszenetét tartalmazza. Nem mellékesen megjegyzem jövőre 10. alkalommal rendezzük meg a GomBuSho tábort június végén, szerintem jelentkezz most vagy menekülj, amíg nem késő :) HevFán!

Tovább >>
2015. Dec. 1. 00:00

Visegrád 2015

2015. Oct. 12. 16:05

BuSho Archívum 2015

Katalógus
Referencia füzet

Werfilm
Busho News

11. BUSHO: A KAMASZ SZERELEM GYŐZEDELMESKEDETT!

Egy magának való fickó találkozása a kamasz szerelemmel, vagyis a Francois Bierry rendezte francia Solo Rex nyerte a 11. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Arany Busho-t szombat este. Az Ezüst Busho a 90 Degrees North című filmé lett, a maró szatírában a modern német ember szabálykövetése elé tart görbe tükröt rendezője, Detsky Graffam. A Bronz Busho díjat pedig a holland Thomas Baerten és Wim Geudens három testvér különös viszonyát bemutató alkotása, a De Smet érdemelte ki.

Szombat este a Puskin moziban tartott díjátadón a nemzetközi zsűri így indokolta a Solo Rex győzelmét: „A film ragyogóan ábrázolja egy lecsúszott férfi átalakulásának történetét, aki váratlanul új célt talál életében: régi trükkjei alkalmazásával örömöt hozni egy ártatlan serdülő életébe.”

A 90 Degrees North című rövidfilmben öltönyös férfiak esnek csapdába egy Isten háta mögötti gyalogátkelőhelyen, ahol, mint kiderül, a piros lámpán átmenni szó szerint halálos vétek. Detsky Graffam filmjét a zsűri így értékelte: „Az alkotók górcső alá veszik a modern társadalom kontrollrendszerének összeomlását, és időszerű figyelmeztetést adnak arra vonatkozóan, hogy még a német precizitásnak is megvan a maga Achilles-sarka.”

A zsűri szerint a Bronz Busho nyertes holland De Smet „Aprólékosan kidolgozott, a dramaturgiai eszközökkel takarékosan bánó, a humor és az emberiesség nyelvén szóló forgatókönyve három agglegény hétköznapjaiba enged bepillantást nyernünk, akiknek az életét váratlanul megzavarja egy betolakodó.” A korábban már több nemzetközi fesztiválról is díjjal távozó alkotásban a három De Smet-testvér közül ketten olyannyira elégedettek szimbiózisra épülő életvitelükkel, hogy készek bármit megtenni annak fenntartásáért.

A három fődíjas a Solide Art által készített szobrocska mellett megkapja az InkTip forgatóköny- fejlesztési díját is, amelynek értelmében az alkotók következő filmtervét ingyenesen teszik elérhetővé producerek számára.

A legjobb animáció a brazil Pedro Harres Castillo y El Armado című filmje lett, amelyben egy kikötői rakodómunkás kénytelen szembesülni saját brutalitásával, míg a legjobb kísérleti film díját Robert Gwisdek egy villanyszerelő agyi áramköröket is záró csapdáját bemutató Circuit című német alkotása nyerte. A legjobb vígjáték is német lett: a zsűri Michael Binz Herman the German című filmjét választotta, amelyben a bombaszakértő Hermannak egy agyi elváltozást követően munkája megtartása érdekében újra meg kell tanulnia félni.

A legjobb ötlet/forgatókönyv elismerést a svéd Henry Moore Selder Living Soul-ja érdemelte ki egy kimerült emberi agy laboratóriumi kalandjainak bemutatásáért. Una Gunjak The Chicken című német-horvát koprodukciója – amely számos díjat nyert San Franciscótól kezdve Szarajevón át az európai filmdíjig, emellett Cannes-ban és a Sundance-en is jelölték – Matthias Pilz operatőri munkája miatt kapott elismerést.
A legjobb alakítás díját a főszerepet játszó Steinbach Richárd színészi munkája elismeréseként Hörcher Gábor Ricsi című filmje kapta, amelyben egy srác börtönbüntetése megkezdése előtti utolsó otthon töltött napját kísérhetjük végig. A fesztiválra a legjobb válogatást beküldő stúdió, illetve iskola idén másodszor a németországi Aug&Ohr Medien filmügynökség lett.

A zsűri dicsérő oklevelét érdemelte ki a spanyol Lander Camarero alkotása, A Serious Comedy, amely egy iraki rövidfilmes fesztiváligazgató küzdelmét mutatja be azért, hogy végre újra legyenek iraki vígjátékok.
A nemzetközi zsűri nevében Michael Havas cseh-új-zélandi származású rendező-forgatókönyvíró-producer összegezte a 2015-ös fesztiválon szerzett tapasztalatait. Köszönetet mondott zsűritársainak – az örök BuSho-zsűritag Wolfgang Leis rövidfilm-szakértőnek, Bereczki Csabának, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi igazgatójának és Daniel Vadoczky szlovák filmesztétának –, kiemelve, hogy ezen a küzdelmes héten az összehasonlíthatatlant hasonlították össze és a megítélhetetlent ítélték meg együtt. Mint mondta, budapesti tartózkodása alatt a filmek mellett a legmélyebb benyomást a Keleti pályaudvaron táborozó, illetve a Rákóczi úton végigvonuló menekültek tették rá. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy amit a vásznon látunk, az mindig a valóság tükre. Legközelebb, amikor előveszik az iPhone-jukat, jusson az eszükbe, hogy a cégalapító Steve Jobs apja is szír származású volt” – zárta szavait.

Ahogy azt a BuSho-járók már megszokhatták, az Országos Diákzsűri is kiosztotta – jelen esetben a díjait. Ugyanis az ELTE filmszakos hallgatóiból álló zsűri –Asmon Stella, Gór Fanni és Martin Marcell– számára annyira erősnek bizonyult az idei versenyprogram, hogy egy helyett három díjat is megszavaztak, műfajok szerint. A legjobb kísérleti filmnek az amerikai Deborah Stratman Hacked Circuit című alkotását választották „a filmes hang szeretetének egyedi bemutatásáért és finom metaforáiért”. A legjobb animációnak az angol Daisy Jacobs The Bigger Picture-je bizonyult, „kivételesen erős tartalmi és magával ragadó formai jegyeiért”. „A fekete humor, a precízen kidolgozott történet, ugyanakkor az egyéni interpretáció lehetőségének kombinációjáért” ítélték a legjobb fikciós rövidfilmnek Hermán Árpád Ól című filmjét.

Hörcher Gábor Ricsi című filmje a nemzetközi zsűri színészi alakítást elismerő díja mellett a főtámogató Visegrádi Alap különdíját is elnyerte, amelyet a legjobbnak ítélt cseh, lengyel, magyar vagy szlovák versenyfilm kaphatott meg, immár a második alkalommal. A rendező beszédében elsősorban főszereplőjének mondott köszönetet, akinek tehetsége mellett az elszántságát is dicsérte, amellyel igyekszik kitörni a szegénységből. Ahogy Hörcher Gábor mondta, reméli, hogy ez a nyilvánvalóan neki is szóló két díj megerősíti őt ebben a törekvésében.

A Visegrádi Alap elismerése mellett a másik másodszorra kiosztott különdíj Soproné: a BuSho egyik vidéki helyszínét adó város idén Alessandro Palazzi Gas Station című alkotását emelte ki, amely két, Olaszországban letelepedett afrikai menekült éjszakai műszakjairól ad életképeket egy önkiszolgáló benzinkúton.

Két új felajánlás is debütált szombat este a 11. BuSho díjátadóján. Az egyik a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának kétszer 500 ezer forintos díja, amelyet a legjobb magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel. Az előbbit Bertóti Attilának a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon már győzedelmeskedő Mese című fantáziától tobzódó filmje, az utóbbit pedig Hermán Árpád súlyos erkölcsi dilemmát bemutató, a Diákzsűri által is méltatott Ól című alkotása nyerte.

A másik újdonsült különdíjat a Sziget Kft. ajánlotta fel, döntésük szerint pedig Barcsay Bálint tölthet egy hetet a jövő évi Szigeten két további stábtaggal és forgatási engedéllyel együtt. Mindezt 035 című alkotásával érdemelte ki, filmjében egy magyar asztronauta nem kevesebbet tesz, mint elrepíti a magyar zászlót a Holdra.

A kedd óta tartó 11. BuSho fesztivál versenyprogramjában csaknem 70 fikciós, kísérleti és animációs rövidfilmet mutattak be, emellett további 40 nemzetközi és több mint 50 magyar kisfilmet tekinthettek meg a nézők versenyen kívül, az információs szekciók vetítésein. A központi helyszín, a budapesti Puskin mozi és az ismétlő vetítéseknek helyet adó Corvintető (Budapest Rooftop Cinema) mellett párhuzamosan zajlottak a vetítések Szolnokon, Sopronban, valamint a határon túl Nagyváradon, Érsekújváron és Ungváron.

11. BUSHO PRIZES AND AWARDS 2015

Student Jury Prizes:
Hacked Circuit – Deborah Stratman (USA)
The Bigger Picture – Daisy Jacobs (UK)
Ól / Sty – Árpád Hermán (Hungary)

Sziget Ltd. Special Prize a weekly pass for a 3-member mini crew on the Sziget festival in 2016:
035 – Bálint Barcsay

Special Prize Of SOPRON: Gas Station – Alessandro Palazzi (Italy)

Special Mention of the Jury: A Serious Comedy – Lander Camarero (Spain)

VISEGRAD FUND Special Prize: Ricsi – Gábor Hörcher (Hungary)

BuSho Award 2015 BEST COLLECTION: aug&ohr medien, Germany

BuSho Award 2015 BEST ANIMATION: Castillo Y El Armando – Pedro Harres (Brazil)

BuSho Award 2015 BEST EXPERIMENTAL: Circuit – Robert Gwisdek (Germany)

BuSho Award 2015 BEST IDEA/SCREENPLAY: En Levande Sjal / Living Soul – Henry Moore Selder (Sweeden)

BuSho Award 2015 BEST CINEMATOGRAPHY:
The Chicken – Una Gunjak (Germany/Croatia)

BuSho Award 2015 BEST COMEDY:
Herman the German – Michael Binz (Germany)

BuSho Award 2015 BEST PERFORMANCE:
Steinbach Richárd in the film Ricsi by Gábor Hörcher (Hungary)

The Special Prize of the Media Council of NMHH for the best Hungarian animation:
Mese / Tale – Attila Bertóti

The Special Prize of the Media Council of NMHH for the best Hungarian fiction:
Ól / Sty – Árpád Hermán

BuSho 2015 Main Prize BRONZE BUSHO:
De Smet – Thomas Baerten, Wim Geudens (The Netherlands)

BuSho 2015 Main Prize SILVER BUSHO:
90 Degrees North – Detsky Graffam (Germany)

BuSho 2015 Main Prize GOLD BUSHO:
Solo Rex – Francois Bierry (France)

2015. Sep. 29. 11:05

BuSho photos 2015


2015. Sep. 7. 11:19

11. BUSHO: A KAMASZ SZERELEM GYŐZEDELMESKEDETT!

Egy magának való fickó találkozása a kamasz szerelemmel, vagyis a Francois Bierry rendezte francia Solo Rex nyerte a 11. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Arany Busho-t szombat este. Az Ezüst Busho a 90 Degrees North című filmé lett, a maró szatírában a modern német ember szabálykövetése elé tart görbe tükröt rendezője, Detsky Graffam. A Bronz Busho díjat pedig a holland Thomas Baerten és Wim Geudens három testvér különös viszonyát bemutató alkotása, a De Smet érdemelte ki. 

Szombat este a Puskin moziban tartott díjátadón a nemzetközi zsűri így indokolta a Solo Rex győzelmét: „A film ragyogóan ábrázolja egy lecsúszott férfi átalakulásának történetét, aki váratlanul új célt talál életében: régi trükkjei alkalmazásával örömöt hozni egy ártatlan serdülő életébe.”

A 90 Degrees North című rövidfilmben öltönyös férfiak esnek csapdába egy Isten háta mögötti gyalogátkelőhelyen, ahol, mint kiderül, a piros lámpán átmenni szó szerint halálos vétek. Detsky Graffam filmjét a zsűri így értékelte: „Az alkotók górcső alá veszik a modern társadalom kontrollrendszerének összeomlását, és időszerű figyelmeztetést adnak arra vonatkozóan, hogy még a német precizitásnak is megvan a maga Achilles-sarka.” 

A zsűri szerint a Bronz Busho nyertes holland De Smet „Aprólékosan kidolgozott, a dramaturgiai eszközökkel takarékosan bánó, a humor és az emberiesség nyelvén szóló forgatókönyve három agglegény hétköznapjaiba enged bepillantást nyernünk, akiknek az életét váratlanul megzavarja egy betolakodó.”  A korábban már több nemzetközi fesztiválról is díjjal távozó alkotásban a három De Smet-testvér közül ketten olyannyira elégedettek szimbiózisra épülő életvitelükkel, hogy készek bármit megtenni annak fenntartásáért.

Tovább >>
2015. Aug. 27. 13:09

11. BUSHO: TIZENEGYES

Szeptember első hetében kezdetét veszi a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál második évtizede, az elmúlt egy évtizedben pedig –a technikai fejlődéssel egyenesen arányosan– hihetetlen változásokon ment keresztül a rendezvény. Az utóbbi néhány esztendőben azonban stabilizálódott és évről évre sikerült hozni azt a megbízható színvonalat, melyet a kezdetekkor megcéloztak a szervezők, rendre 1000 rövidfilm feletti nevezéssel, rengeteg partnerfesztivállal, külföldi prezentációkkal és nemzetközi szinten is kiemelkedő, minőségi rövidfilmekkel.

A 11. alkalommal meghirdetett felhívásra tehát első alkalommal a korábban a BuSho fesztivál által fejlesztett nevezési platformra érkezett a legtöbb, szám szerint 296 darab nevezés, majd végül 1189 rövidfilm érkezett 77 országból, melyet az ismét 6 tagú előzsűri – Rimóczi László, Mester Ákos, Csüllög Edina, Dér Asia, Orosz Annaida, Patrovits Tamás összeállításban – majd 3 hónapon keresztül mustrált. Közülük végül 69 alkotás került a versenyprogramba, mintegy 28 országból, az európai nagyok mellett olyan különleges helyekről, mint Azerbajdzsán, Bahrein, Kína, Irán, Málta vagy Tajvan. Az összes nevezéskor legtöbb filmet beküldő 3 ország képviselteti magát a legtöbb alkotással a versenyben is (spanyol, német, magyar), a hazai pálya előnyét kihasználva a magyar filmekkel az élen, bár a bundázás gyanúját gyorsan ellensúlyozza az egyik előzsűri véleménye, Csüllög Edina, Észtországban élő és alkotó filmrendező: "Azt hiszem ez egy kiemelkedő év a magyar rövidfilmek számára, hiszen nem láttam ennyi jó filmet tőlük az utóbbi években. A válogatás pedig összességében valahogy könnyebbnek tűnt, persze lehet, hogy azért, mert igazi gyöngyszemeket kerestem!"

 

Tovább >>
2015. Jul. 24. 23:51

11. BUSHO: MEGKEZDŐDIK A HAJRÁ!

Szinte hihetetlen, de igaz, hogy az új online beküldési rendszerben –melyben automatikusan zöld pipa lesz a piros ikszből, ha beküldi valaki a vetítési kópiáját– a verseny és az információs filmek kivétel nélkül beérkeztek a határidőre, ugyanakkor a magyarokról ugyanezt sajnos nem tudjuk elmondani! De természetesen Pató Pálra és az ősi latin mondásra tekintettel (miszerint türelem – tornaterem) mindenkit megpróbálunk elérni, hátha éppen „ki tud tovább a víz alatt maradni” versenyen vesz részt a Balatonon és nehogy önhibáján kívül lemaradjon a Sóról! Tehát alább fogadjátok szeretettel az blokkonkénti beosztását valamennyi szekciónak (kivéve persze a későkét) a vetítés pontos helyével és időpontjával!

Nem szeretnénk lelőni minden poént az idei fesztivállal kapcsolatban, azt majd szokás szerint az utolsó augusztusi hétvégén tesszük, azonban elöljáróban néhány csemegéznivaló információ. A szokásos 3 fődíj, 7 kategória díj és 2 különdíj mellett ismét újabb díjakkal bővült a fesztivál, még pedig nem is akármilyen díjakkal! A Médiatanács jóvoltából 2 nagyon értékes díjat fogunk kiosztani a legjobb magyar kisjáték és a legjobb magyar animációs alkotásnak! A Sziget Kft. felajánlása hetijegy 3 fős mini stáb részére stage pass forgatási engedéllyel 2016-ra, valamint az amerikai InkTyp forgatókönyv fejlesztési díjai.

A szokásos versenyprogram, információs vetítések, magyar panoráma mellett ezúttal is lesz több kísérőprogramunk a koncertek és az egyéb programok mellett ötödik alkalommal vetítjük Magyarországon kizárólag a BuSho fesztiválon az Európai Film Akadémia előző évi rövidfilm kategóriájának valamennyi jelöltjét! Ezen kívül a szokásos „IVF 4 seasons in 4 days” elnevezésű szekció a főtámogató Visegrádi Alap jóvoltából, a Hamburg Media School bemutatója és további filmes csemegék mellet első alkalommal mutatunk be egy nemzetközi dokumentumfilmes válogatást fesztivál szakértőnk, Simonyi Balázs összeállításában. Az akkreditált vendégek többek között Tajvanról, Izraelből érkeznek, de olasz, német, osztrák, észt, francia, szlovák, cseh alkotók is jelezték részvételi szándékukat, tehát nagyszerű fesztivál hangulatra számíthatunk ismét szeptember első hetében a Puskin moziban, a Rooftop Cinema Corvintetőn valamint a szokásos vidéki és határon túli helyszíneinken is!

Tovább >>
2015. Jul. 24. 23:25

Kísérőprogramok 2015

2015. Jul. 13. 15:23

Egy hét múlva bezár a bazár

Amint azt már korábban jeleztük mindenkinek, július 20-án lejár a határideje a vetítési kópiák beküldésének valamint a fesztiválra történő akkreditációnak, amennyiben személyesen szeretnétek részt venni az eseményen: https://busho.hu/en/core/index/accreditation

Az alábbi linken megtekinthetitek az eddig beérkezett és/vagy be nem érkezett filmek listáját:

https://direct.server.busho.hu/entry/arrivedScreening

Amennyiben nem érkeznek meg a határidőre a filmek, úgy az információs programból fogjuk pótolni a hiányzókat! Ha pedig valakinek a versenyfilmesek közül továbbra is online elérhető a teljes alkotása, úgy azt a szabályzat értelmében szintén átsorolhatjuk másik kategóriába. Időközben elkészítettük a versenyprogram blokkonkénti beosztását is! További hűs nyarat mindenkinek, reméljük találkozunk szeptember első hetében!

Tovább >>
2015. Jul. 12. 22:48

Információs vetítések 2015

2015. Jul. 12. 22:35

Versenyfilmek 2018

2015. Jun. 18. 12:41

BEVÁLOGATOTT ALKOTÓK FIGYELEM!!!

Ezúton szeretnénk kérni az alábbi a linkeken található alkotókat, hogy a következő paraméterek szerint küldjék be vetítési kópiájukat legkésőbb július 20-ig. Amennyiben eddig az időpontig nem érkezik meg a film, úgy a versenyprogramban az információból helyettesítjük őket, a többiek pedig egyszerűen kimaradnak. 

Vetítési kópia formátuma: Frame rate 25 or 50 fps / resolution: 1920x1080 / codec h264 mov or mp4 / maximum bitrate 50 MBit / 48 kHz 16 bit stereo / ENGLISH SUBTITLES (BURNED IN - NOT OPTIONAL) 

Háromféle módon küldhetitek be az alkotást: 
1. töltsd fel a BuSho ftp-re, maximum 1 Gb méretben (ha ezt választod, küldjük a belépőt), 
2. küldd el Wetransferrel maximum 2 Gb méretben  az entry@busho.hu -ra
3. küldj egy saját letölthető linket maximum 4 Gb méretig. 

Határidő: 2015. július 20. 

Kérünk benneteket, hogy legyetek szívesek leellenőrizni a listában szereplő adatokat, és küldjetek egy webcímet a filmhez, melyet nyilvánosságra hozhatunk majd a katalógusban! A nyomdai zárás előtt el fogjuk küldeni nektek a katalógus kivonatát, melyben leellenőrizhetitek majd a filmhez tartozó képet, szinopszist is, amelyeket szintén várunk, ha még nem küldtetek. Külön kérjük a magyar alkotókat, hogy külön szíveskedjenek elküldeni a magyar és az angol szinopszist is a filmjükhöz, mert ez évről évre visszatérő probléma és nem tudjuk kitalálni a gondolataitokat. 
A listákon szereplő alkotások kiválaszthatják a következő helyről a nekik tetsző Official Selection logót. 
Amennyiben szeretnétek személyesen részt venni a fesztiválon azt szintén a következő egy hónapban jelezhetitek az akkreditációs oldalon tehát július 20-ig.

Tovább >>
2015. Jun. 18. 12:38

11. BUSHO VERSENYPROGRAM 2015

A nevezések zárásakor a statisztikák közel 1200 rövidfilmet mutattak majd 80 országból, melyet a 6 tagú előzsűri 3 hónapon keresztül mustrált. Közülük végül 68 alkotás került a versenyprogramba, mintegy 28 országból, az európai nagyok mellett olyan különleges helyekről, mint Azerbajdzsán, Bahrein, Kína, Irán, Málta vagy Tajvan. Az összes nevezéskor legtöbb filmet beküldő 3 ország képviselteti magát a legtöbb alkotással a versenyben is, a hazai pálya előnyét kihasználva a magyar filmekkel az élen, bár a bundázás gyanúját gyorsan ellensúlyozza az egyik előzsűri véleménye, Csüllög Edina, Észtországban élő és alkotó filmrendező...

Tovább >>
2015. May. 7. 16:23

A 11. BUSHO NEVEZÉSI STATISZTIKÁI

A 11. alkalommal meghirdetett felhívásra tehát első alkalommal a BuShonline nevezési platformra érkezett a legtöbb, szám szerint 296 darab nevezés, a német Reelporton 280, míg a rohamosan növekvő tendenciát mutató Filmfreeway 227 beérkezett rövidet számlált. Ezek után következik a DataSheets elnevezésű lista 145 filmmel, mely csupán néhány ügynökség, mint például a német Aug&Ohr vagy a spanyol Freak Cinema alkotásait tartalmazza, amely listára még visszatérünk majd. A ClickForFest 69, a Movibeta 51, a Festhome 50, végül az Uptofest 25 nevezéssel járult hozzá az idei végeredményhez, miszerint a 11. BuSho fesztiválra érkezett nevezések összesen: 1143, mely kísértetiesen egyezik a tavalyi nevezések mennyiségével. 

Tovább >>
2015. May. 7. 16:15

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!