Hírek

2016. Nov. 29. 23:51

IZMIR – EZ VILÁG(BÉKE)

Alig egy hónappal a kezdés előtt érkezett a meghívás a régóta kiszemelt fesztiválról, mely el is dőlt azon nyomban, amikor kiderült, hogy ez egy csonka hét ráadásul az őszi szünetben, tehát elfogadtam, befogadtak, belevágtunk! Időm nem nagyon volt az előkészületekre, mert még javában zajlott az adminisztráció valamint a teljes 12. BuSho fesztivál elszámolása, mely nem nagyon tűr meg más tevékenységet maga mellett így aztán kissé vakon (bocs, nagyon vakon) indultunk a Nyugat-Török városkába, ha nevezhetjük így a maga 4 millió lakosával!? Csodálatos öböl, hajók cikáznak, pálmafák az út mentén és rend valamint feltűnő tisztaság az utcákon, sőt még a helyi Bazárban is. Legalábbis ami a belvárost illeti, aztán ha egy kicsit messzebb gyalogolsz a kelleténél, akkor felbukkan az amire számítottál, de a megoldás egyszerű: ne menj messzire!

Tovább >>
2016. Nov. 29. 23:01

MILYEN LENNE A VILÁG?

A 2011-es Duna Mozaik turnét követően kezdtünk el dolgozni a MCT (Mladinski Center Trbovlje) ifjúsági központtal és azóta eltelt időszakban immáron 3. nemzetközi Ifjúsági programunkon vettünk részt a szlovén Száva parti bányász városkában. Sorrendben a Blind Diary majd pedig at Under The Moon projektek után most régi-új magyar csapattal vágtunk bele a diszkriminációs tematikájú What Would The World Be Like? elnevezésű filmes alkotótáborba, melyen rajtunk és a házigazda szlovéneken kívül egy horvát és egy német csapatnak kellett egy hét alatt bemutatóképesre fejleszteni filmtervüket. „Nagyon jól éreztem magam, köszönöm, hogy ott lehettem, amit vártam a workshoptól az pont ez volt, hogy rálátást nyerjek az élőfilmes forgatásra, szerintem jól prezentáltátok nekem hogy is megy ez. A színészi pályám fejlesztése meg a tinik és Szlovénia pedig csak a ráadás…” fogalmazott az egyik magyar újonc Zeleny Ákos, aki a magyar film főszerepét is vállalta. Fogadjátok szeretettel a werkfilmet, a Tape című magyar alkotást és egy híradó részletet a szlovén tévéből!

Tovább >>
2016. Nov. 29. 22:29

EURÓPAI FILM AKADÉMIA JELÖLÉSEK

Az elmúlt években Magyarországon kizárólag a BuSho fesztiválon tekinthette meg a közönség a “Short Matters” elnevezésű válogatást, mely az előző év Európai Film Díjra jelölt alkotásokat vonultatta fel a rövidfilmes kategóriában! A közelmúltban kihirdették a December 10-én Wroclawban kiosztásra kerülő idei jelölteket is, melyek között több ismerős is felbukkant. A tavalyi esztendőben személyesn nálunk járt, majd az Ezüst-BuSho díjjal távozott német Detsky Graffam, 90 Degrees North című alkotásáért kapott jelölést! Az idei esztendőben pedig a BuSho legjobb operatőri munkáért járó díját kapta Ian Forbes, a Nina Gantz által rendezett Edmond című filmmel, akik szintén jelöltként várják majd az eredményeket! Sok sikert mindenkinek, mi is kíváncsian várjuk a döntést!

Tovább >>
2016. Oct. 29. 10:30

Ha a BuShonak vége

A fesztivált követően “véget vetnek a zenének, hazamennek a legények”, meg mindenki más is és kezdődhetnek az egész fesztivál lebonyolításának leglélekemlelőbb pillanatai az elszámolások és az adminisztrációs csúcs! Ha a közönség tudná, hogy pontosan milyen fázisokon megy keresztül egy rendezvény, mire összeáll az a néhány nap, amikor mindenki boldogan (vagy boldogtalanul), de beülhet a terembe és élvezheti az esszenciát, hát akkor sem történne másképp semmi, csak biztos valami nagyot akartam mondani. Hogy mindig nézzük a napos oldalt? Rendben, mehet: A fesztiválon egyik ámulatból estünk a másikba és tetőfokára hágott az élvezeti hányadosunk, de ami ezután következett, az pedig csak a hab a dobos torkán! És ennek most mindenki utána járhat, mint a mesében, mert szeretnénk nektek tálcán átnyújtani mindazt, ami ebben az esztendőben történt a fesztiválon! Fogadjátok szeretettel az idei referenciafüzetet valamint a werkfilmet, végül, de utolsó sorban pedig a képgalériát, amelyek között mindenki csemegézhet kedvére! 

Tovább >>
2016. Oct. 29. 09:55

Euroshort Fesztivál Hálózat

A 2016-os menetrendből már csak Szófia van hátra, hisz legutóbb az Euroshort Hálózat mozgató rugójának számító Forliban is lezajlott a fesztivál, ezen belül természetesen az Euroshort vetítési is, köztük még a tavalyi magyar delegálttal, azaz Hermán Árpád, Ól című alkotásával! A fordulópont pedig Bulgáriában lesz, ahol nyilvánosságra hozzák majd a 2017-es válogatást, köztük majd az új magyar jelölttel is. Azonban még egy dolog miatt várjuk kiemelt figyelemmel a fesztivált “A Palotában”, hiszen a BuShonak jutott az a megtiszteltetés, hogy a jövő évi arculatát biztosítsa a Hálózatnak! Ennek megfelelően felhívást tettünk közzé grafikus ismerőseink körében, végül pedig a BuSho team 10 tagja anonym szavazás keretén belül választotta ki azt a pályaművet, melyet elküldünk a központnak és a jövő esztendőben mind a 9 partnerfesztiválon megjelenik majd. A legjobb alkotásokat szeretnénk nektek is megmutatni: a 3. helyen végzett Pucz Dániel alkotása 27 ponttal, második let Incze Attila munkája 34 ponttal, a legjobbnak pedig 39 ponttal Zeleny Ákos rajza bizonyult, ezáltal megnyerve a kiírás fődíját, részvételt az egy hetes novemberi Ifjúsági csereprogramon Szlovéniában.

Tovább >>
2016. Oct. 29. 09:53

Ősziszél

A fesztivált követő időszak valóban izgalmas része, a lezajlott esemény legjobbjainak kiválasztása, majd a legjobb magyar alkotások eljuttatása a nagyvilágba, ezúttal a Balassi(?) Intézeten keresztül 24 magyar Intézetbe és számtalan partnerfesztiválra is, akik majd eldöntik, hogy műsorra tűzik vagy sem. Minden esetre akik rácsaptak a kivételes lehetőségre, azok többek között az Indiai Intézet, ahol elvileg a Delhi Rövidfilm Fesztivállal kooperálva jelenhetünk majd meg. Másik, nem olyan távoli Intézet Ljubljanából jelentkezett, ahol még képlékeny az időpont, de mi a Trbovlje-i Ifjúsági Központban november közepén megtartandó workshop kapcsán biztosan ellátogatunk a szlovén fővárosba, főleg, mert a LIFFE is pont ezen a héten zajlik majd. A legnagyobb elánnal azonban kétség kívül a Török Intézet munkatársai vetették magukat az együttműködésbe, melynek eredményeképpen az utóbbi években megkezdett munka nem bushosan busásan meghozza gyümölcsét! Először November első hetében Izmirben prezentálunk majd, aztán november végén a Universal Kids fesztiválon Isztambulban. Decemberben ugyanitt a 28. Isztambuli Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál következik majd jövő márciusban a 13. Akbank Rövidfilm Fesztivál. A fesztiválok mellett különböző Egyetemeken lesznek még vetítések Törökországban és reméljük idővel a többi Intézettel is sikerül majd megtalálni a közös nevezőt, mint ahogy május elején Stuttgartban folyamatban van.

Tovább >>
2016. Oct. 29. 09:50

Sorsfordító kisfilm

Csaknem 2 évvel ezelőtt határozta el egy csapat, Dicső Dániel rendezővel (Romance - Molnár Piroska, Jordán Tamás; Irma te édes - Balázsovits Edit, Tóth Enikő, Józan László), hogy a gyerekközösségek részére, autista társaik könnyebb megértése és elfogadásának elősegítése érdekében érzékenyítő beszélgetésre alkalmas, témaindító kisfilmet készítsenek. A képi megjelenítés és hanghatások a gyerekek részére is érzékletesebben, érthetőbben teszik láthatóvá a furcsa viselkedés mögött meghúzódó okokat, egy elsőre “láthatatlan” problémát, fogyatékosságot. A történet megtekintésével a téma befogadhatóbbá válik a számukra és személyes élményeiket, kérdéseiket is könnyebben megfogalmazhatják, beszélgetnek róla. Magyarországon jelenleg nincs más hasonló érzékenyítő jellegű és témájú kisfilmes alkotás. A Sorsfordító kisfilm vetítésére és az elfogadással, a másság megértésével kapcsolatos közösségi beszélgetések elindítására, fontosságára szeretnék felhívni a társadalom figyelmét, valamint, hogy a gyerekközösségekben, így iskolákban valódi esélyt kaphassanak az autizmus-spektrumzavarral élő gyerekek is a beilleszkedésre. www.sorsforditofilm.hu

Tovább >>
2016. Sep. 5. 11:51

„Zajos” magyar siker

Az élete meccsére készülődő fiatal kickboxoló lány története, vagyis a Kovács István rendezte magyar Betonzaj nyerte a 12. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Arany BuSho-t szombat este. Az Ezüst BuSho, kis meglepetésre –hisz még sosem szerepelt 2 magyar film a legjobbak között– szintén egy magyar alkotásnak jutott, még pedig a Szabó úr című Ferenczik Áron alkotásnak, mely egy érzékek nélkül élő férfi különös életét mutatja be. A Bronz Busho díjat pedig egy bolgár-német koprodukció, a Getting Fat in a Healthy Way kapta, melyben egy tragikus baleset megzavarja a Föld gravitációs mezejét, Kevork Aslanyan rendezésében.

A szeptember 3-án szombaton este a Puskin moziban tartott díjátadó bevezetőjében elmondták, hogy idén, a beérkezett 1189 alkotás közül 74 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg a nézők a múlt héten a Puskin moziban a nemzetközi zsűrivel közösen, majd az esti ismétlő vetítéseken a Corvin Clubban és a további vidéki és határon túli helyszínek valamelyikén. Ezek közül a filmek közül kerültek kiválasztásra a győztesek, akik a Solide Art által készített szobrocskákat vihették haza. Az idei Nemzetközi zsűri tagja volt Nadya Bakuradze, orosz kísérleti filmes, video-művész, Christian Inaraja Genís, katalán grafikus művész, illusztrátor, a magyar zsűritag ezúttal Koncz Teréz, kreatív producer és rendező volt és természetesen állandó zsűritagunk, Wolfgang Leis, marketing szakember.

Tovább >>
2016. Aug. 26. 09:11

MEGHÍVÓ - TELITALÁLAT!? 12. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL

2016. Aug. 26. 09:06

TELITALÁLAT!? 12. BUSHO NEMZETKÖZI RÖVIDFILM FESZTIVÁL

2016. augusztus 30 – szeptember 4.

Puskin mozi / Örökmozgó / Corvin Club / Fészek Klub / Trafik

valamint újra vidéki és határon túli helyszíneken:

Sopron, Szolnok, Érsekújvár, Nagyvárad, Ungvár!

Fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek a nagyvilágból

Előzsűri, Országos Diákzsűri, Nemzetközi zsűri: 3 fődíj / 7 kategóriadíj

2 Médiatanács különdíj a legjobb magyar alkotásoknak!

Az Európai Film Díj Rövidfilm kategória jelöltjei itthon csak a BuSho-n!

Partnerfesztiválok / Workshopok / Spot-Plakátverseny / Koncertek…

Részletek a weboldalon: www.busho.hu

 

Szeptember első hetében idén tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb kizárólag rövidfilmeket felvonultató nemzetközi seregszemléje a BuSho Rövidfilm Fesztivál, melynek versenyprogramjában a 3 Oscar-díj jelölt között felbukkan majd a magyar jelölt is. Azonban a versenyprogram mellett szokás szerint rengeteg egyéb kísérőprogram valamint koncertek az ismét bővülő helyszín palettán.

Tovább >>
2016. Jul. 28. 16:39

Kedves Alkotók!

Elkészült a 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál blokkonkénti beosztása,

mely megtekinthető az alábbi linkeken:

VERSENYFILMEK: https://busho.hu/hu/program/versenyfilmek-2016-1

INFO VETÍTÉSEK: https://busho.hu/hu/program/informacios-vetitesek-2016

MAGYARNAPI: https://busho.hu/hu/program/panorama-2016

Egyúttal megtalálhatóak benne a pontos dátumok és órára lebontott időpontok is, tehát még mindenki időben meg tudja hívni ismerőseit a fesztivál vetítéseire!

Ha valaki szeretne személyesen részt venni a fesztiválon, akkor legkésőbb jövő hét végéig, azaz július 31-ig legyen szíves küldje el nekünk akkreditációját!

Közben elkezdtük betördelni az információkat a katalógusba és hamarosan jelentkezünk majd az első verzióval, melyet el fogunk küldeni az alkotóknak és kérünk szépen egy rövid visszajelzést az adatokról és a képről.

Köszönjük, további szép nyarat kíván a BuSho csapat!

Tovább >>
2016. Jun. 28. 21:51

A versenyprogramban szemezgettünk

Az idei, 12. BuSho Fesztivál versenyprogramjába 74 alkotás került, melyet böngészve bukkantunk néhány érdekességre. A legjobb rövid animációs kategóriában Oscar-díj jelölést kapott orosz We Can’t Live Without Cosmos című alkotás mellett az észt animációs iskola kiváló darabja, az Isand is versenybe került, valamint a korábban rengeteg fesztiváldíjat besöpört Edmond című rövidfilm. Legjobb rövidfilm kategóriában kapott szintén Oscar-jelölést az osztrák Patrick Vollrath az Alles wird gut azaz Everything Will Be Okay című filmje valamint szintén a sógoroktól érkezett a néhány éve nagy sikert aratott Metube című kísérleti film folytatásával Daniel Moshel, aki a Carmen után ezúttal Carmina Burana feldologzással jelentkezik. Több nemzetközi együttműködésben készült alkotás bukkant fel a mezőnyben, mint a Getting Fat in a Healthy Way című bolgár – német fantasztikum, vagy a L'ours noir / The black bear című belga – francia kooprodukció, amelyben egy plüssmedve támad pucér turistákra az erdőben. 

Tovább >>
2016. Jun. 15. 12:53

12. BUSHO VERSENYPROGRAM

Amint azt már a hosszú évek alatt megszokhattuk, ismét meghaladta az ezret a beérkezett nevezések száma az idei 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál felhívására, mely természetesen az előzsűrinek okozott ismét jelentős fejtörést. Azonban az évek és a rutin ezúttal is felülkerekedett és a szelektálók újra nagy élménnyel jeleztek vissza a tavaszi válogatást követően: „Az elhivatott előzsűriző mindig szívesen néz meg több száz rövidfilmet, melyet idén sokadszor vállaltam szellemi kielégülés gyanánt, és nem bántam meg. A jó rövidfilm tömör, lényegre törő, sok szeretettel és szafttal készül…” fogalmazott ez egyik állandó zsűritagunk Rimóczi László, online újságíró. Rajta kívül egyébként továbbra is az előzsűri tagja volt Csüllög Edina, Észtországban élő és alkotó filmrendező, Dér Asia, szabadúszó filmes valamint az animációs filmeket válogató (immáron házaspár) Patrovits Tamás és Orosz Annaida! A tavalyi év után újra delegált néhány alkotást Simonyi Balázs fesztivál szakértő valamint nyitott szemmel járkált partnerfesztiválokon a legutóbbi BuSho óta eltelt időszakban Gábeli Tamás, fesztivál igazgató is, így hosszas és összetett munka eredményeképpen megszületett az idei versenyprogram!

Tovább >>
2016. May. 16. 18:39

12. BuSho Nevezési Statisztikák

Végeredményben összesen 1038 nevezés érkezett, 65 országból, melyek között a dobogón nem meglepetésre a 3 „nagyágyú”, azaz sorrendben a spanyolok 152, a németek 146 és a franciák 118 beküldött alkotással végeztek. Ezúttal a negyedik helyre futottak be a házigazda magyarok 63 nevezéssel, a szokásos egzotikumok pedig olyan országokból érkeztek, mint Bahrejn, Hong Kong, Irán, Észak-Korea, Kirgizisztán, Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Puerto Rico, Szenegál, Tajvan, Trinidad és Tobago vagy épp Uruguay, de érkezett nevezés a rejtélyes Réunionból is. A kategóriánkénti bontásban található 6 zenei video, 11 meghatározhatatlan, 21 dokumentum, 94 kísérleti, 175 animációs és 729 fikciós alkotás! Most tehát főszerepben az előzsűri, akik hamarosan döntenek majd az idei versenyprogramról, melyet június 15. körül ki is hirdetünk majd, kérünk szépen minden nevezőt, hogy szíveskedjenek figyelni a BuSho weboldalát és közösségi oldalát!

Tovább >>
2016. Apr. 29. 12:03

LEZÁRULT A 12. BUSHO NEVEZÉS

Talán már nem is meglepő, hogy ismét 1000 feletti nevezés érkezett az idei 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra, mely azonban felkészülten érte az egyébként is rutinos öttagú előzsűrit (Rimóczi László, Dér Asia, Csüllög Edina, Orosz Annaida, Patrovits Tamás), akik már korábban, azaz márciusban elkezdték feldolgozni a rövideket, hogy májusban be is tudják majd fejezni és június 15-én ki lehessen hirdetni az idei versenyprogramot. A nevezési platformok tekintetében hihetetlen fejlődésen ment keresztül a kanadai  Filmfreeway, ahol a nevezések közel fele, 417 film érkezett, majd a tavaly élen záró BuShonline felület következett több, mint 200 alkotással és természetesen a Reelporton is neveztek 152-en. A Festhome-on és a Click4Fest-en is megközelítették a 100 nevezést, ugyanúgy, mint az összes többi maradék felületen együttesen.

A kategóriánkénti bontást jelenleg még csak megközelítőleg tudjuk vázolni, ugyanis a nálunk létező fikciós, animációs és kísérleti kategóriák mellett rengeteg egyéb jelzővel illetik az alkotók a filmjeiket a különböző platformokon, mint például a short, a student vagy az other! Minden esetre az arányok maradtak a régiek, tehát megközelítőleg 100 kísérleti film mellett 200 animáció érkezett és a többi mintegy 700 valószínűleg mind fikciós film!

Tovább >>
2016. Mar. 31. 17:00

12. BUSHO: NEVEZZETEK!

December elején minden évben megkezdődik a nevezés a következő szezonra és ezúttal sincs ez másképp. A szokásos apróbb módosításokat követően a szabályzatban valamint a nevezések technikai paramétereiben tehát várjuk a 2014. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. A frissített saját platform mellett –melyen a tavalyi szezonban első alkalommal a legtöbb nevezés érkezett hozzánk– további lehetőségekkel bővültünk! A legfontosabb időpontokat pedig felsoroltuk a weboldalon még pedig azért, hogy tartsátok be őket…

Tovább >>
2016. Mar. 31. 17:00

SPOT&POSTER FELHÍVÁS 2016

A korábbi évek sikerei után ismét spot- és plakátversenyt hirdetünk, melynek során a megadott tematikákban 30 másodperces és egyperces rövidfilmeket valamint plakátokat várunk. Mindenki nevezhet ismét kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül, tehát kíváncsiak vagyunk véleményetekre a világ minden szegletéből! Az első helyezettek valamennyi kategóriában a jubileumi 10. GomBuSho egy hetes összművészeti nyári workshopon történő térítésmentes részvételt nyerhetnek, melyet idén június 18-25. között tartunk! Valamennyi beküldött alkotást levetítjük és kiállítjuk a 12. BuSho Fesztiválon, 2016 szeptemberében!

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2016. ÁPRILIS 15.
 

Tovább >>

2016. Mar. 31. 16:56

EUROSHORT FESZTIVÁL HÁLÓZAT: FEC 2016

A FEC Európai Rövidfilm Fesztivál megtisztelő felkérésére márciusi Dusán a katalán kisváros, Reus vendégszeretetét élvezhettük, még pedig a nemzetközi zsűri soraiban, aholGábeli Tamásmellett Rita Capucho, a portugál Avanca fesztivál munkatársa, Txema Muñoz, a Kimuak Baszk rövidfilm szövetségtől, a magyar származású Violeta Kovacsics, filmkritikus valamint David Ymbernon, vizuális művész foglaltak helyet. A BuSho fesztivál igazgatónak jutott az a feladvány a díjkiosztón, hogy a győztesnek járó fődíjat felkonferálja, a nehezítés csak annyi volt, hogy mindezt katalánul:

PER LA SIMPLICITAT DELS MITJANS EN BENEFICI D’UNA HISTÒRIA EMOTIVA I PODEROSA
El Primer premi (3500,-EUR) de la competició europea és per al Curtmetratge
MI NE MOZHEM ZHIT BEZ KOSMOSA by Konstanti Bronzit (Rússia)

AZ EGYSZERŰEN NAGYSZERŰEN MEGKOMPONÁLT ROPPANT ERŐS EGYÚTTAL ÉRZELMES TÖRTÉNETÉRT
a versenyfilmek közül a legjobb Európai Rövidfilm Díját (3500,-EUR) nyerte
We Can’t Live Without Cosmos, az orosz Konstanti Bronzit alkotása.

Köszönjük a meghívást, találkozunk szeptember elején, a BuSho fesztivál nemzetközi zsűrijében!

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:55

A 2. MAGYAR FILMHÉT RÖVIDFILMES DÍJAI (forrás: Filmtekercs)

A Filmhét záróeseményén, március 6-án este a Nemzeti Színházban 18 kategóriában osztották ki először a Magyar Filmdíjat, melyek odaítéléséről a Magyar Filmakadémia teljes tagsága döntött titkos szavazással. A legjobb játékfilm díját Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje kapta, mely további hat díjat is elvitt. A legjobb TV-játékfilm a Félvilág lett. Szász Attila alkotása összesen négy díjat nyert. A közelmúltban Oscar-díjat nyert Saul fia alkotói különdíjat vehettek át. A legjobb kisjátékfilmnek járó díjért rengeteg BuSho közeli ismerős versengett, még pedig:

  • Az Elmenetel, rendező: Tóth Barnabás
  • Betonzaj, rendező: Kovács István
  • En Passant, rendező: Oláh Kata
  • Levelek anyámtól, rendező: Dér Asia
  • Terminál, rendező: Simonyi Balázs

Az elismerést végül Kovács István vehette át Betonzaj című munkájáért, melyben egy fiatal kickboxoló lány élete fő versenyére készül, mikor megtudja, hogy terhes. A másik hozzánk köthető díjazott a legjobb dokumentumfilm rendezője Hörcher Gábor lett. Drifter című alkotása Ricsiről, az egyszerű vidéki srácról szól, aki rally-versenyző akar lenni és a tavalyi fesztiválon díjat nyert ezáltal pedig delegáltuk különböző fesztiválokra, lásd a következő hírt.

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:55

ISMÉT BUSHO PREZENTÁCIÓ ISZTANBULBAN

Az évek óta szokásos előző BuSho fesztivál legjobbjait felvonultató éves magyar rövidfilm kollekció következő vetítése Isztanbulban volt, ahol a szervezők a tavalyi válogatásból 4 magyar rövidfilmet választottak a programba, akik közül ketten részt is vettek a bemutatón. A Balassi Intézet isztanbuli munkatársa Sípos Áron várta Hörcher Gábort és Géczy Dávidot (a másik két beválogatott alkotó egyébként Kreif Zsuzsanna és Vécsei Márton voltak), akik közül Dávid a következőképpen foglalta össze a történteket:

„Az Akbank filmfesztivál adott otthont négy magyar rövidfilmnek és a két magyar rendezővel folytatott beszélgetésnek. A rendezvényen a Balassi Intézet jóvoltából személyesen vehetett részt Hörcher Gábor és Géczy Dávid filmrendező. A török közönség kifejezetten tájékozott volt a kortárs magyar film tekintetében. Többek között ismerte a Liza, a Rókatündér vagy a Saul fia című filmeket. Utóbbiról faggatták is filmeseket. Szó esett a magyar Oscar díjasokról és hírességekről, Szabó Istvánról, Zsigmond Vilmosról, Kertész Mihályról, Lugosi Béláról. Arra a kérdésre, hogy a két magyar alkotó melyik török filmest kedveli, Frezan Özpetek neve volt a válasz. Az esemény egy órán át tartott. A vetítés után a magyar turkológusok vendégül látták messziről jött magyar testvéreiket és a csapathoz egy török író és egy a filmtörténész is csatlakozott, akiről kiderült a magyar filmből írta szakdolgozatát és ismerte Pálfi György, Hajdú Szabolcs vagy éppen Szász János filmjeit. A pár napos városnézés és a kulináris élvezetek mellett maradt idő Isztambul felejthetetlen levegőjének beszippantására és pár jó éjszakai beszélgetésre vendéglátóinkkal, a magyar turkológusokkal, Sípos Áronnal és Mezei Gáborral. A találkozó Gábeli Tamás és a BuSho szervezésében és közreműködésével jött létre, erősítve a török-magyar filmes, kulturális kapcsolatokat.”

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:55

Online katalógus a Médiatanács 700 támogatott filmjéről

A Médiatanács ismét nívós, magyar-angol kétnyelvű kötetbe rendezve ad áttekintést a Magyar Média Mecenatúra program által az elmúlt öt évben támogatott filmekről. A tavalyi kötet népszerűsége után megjelentetett, online is olvasható 364 oldalas idei kiadványban több mint hétszáz filmről található rövid ismertető a legfontosabb adatokkal, leírással. A kötet köszöntőjében Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke felhívja a figyelmet a magyar tehetség világhírére, méltatva a filmművészet közelmúltbeli magyar világsikereit és tehetséges alkotóit. Kollarik Tamás Médiatanács-tag, a mecenatúra program koordinátora pedig összefoglalja a támogatási rendszer független helyi és körzeti médiaszolgáltatók, valamint független magyar audiovizuális alkotók támogatásában nyújtott érdemeit...

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:43

INNER SUN - Reklám és rövidfilmgyártás, valamint Filmképzés egy helyen

Van egy jó történeted? Tudtad, hogy már fényképezőgéppel is készíthetsz videót? Szeretnéd a történetedet filmre vinni? Akkor „Tessék” „Kamera forog”! Indul az első olyan, bárki által látogatható intenzív KEZDŐ és HALADÓ hétvégi filmkészítő műhely, amelyet a számos magyar kultfilm – többek között a Csinibaba, a Zimmer Feri – rendezője, Tímár Péter hívott életre. Vonz a vizuális világ, és mindened a Film? Szeretnél forgatási gyakorlatot szerezni? Akkor gyere, és vágj bele a KEZDŐ, 6 hétvégés kurzusunkba, amely 2016 márciusában indul! Diákoknak kedvezményes jelentkezési lehetőség! Már forgattál, esetleg van egy pár rövidfilmed is, de nincs kapcsolatod a filmes szakmában? Szeretnéd továbbfejleszteni operatőri, vágói ismereteidet? Akkor várunk a gyakorlatorientált HALADÓ, 1 hétvégés kurzusunkba, amelyet 2016. tavasztól rendszeresen indítunk! Mit viszel magaddal? A valóság megörökítése, mozgással, dinamikával, világítással, trükkökkel, forma-, és hangulatteremtéssel… További részletek és információ:

Web: www.inner-sun.com / Telefon: +36/20 522 7777 / E-mail: info@inner-sun.com

A világ változik, az idő pörög, de nálunk a film örök… Inner Sun bemutatkozó spot itt!

Tovább >>
2016. Mar. 31. 16:42

EUROSHORT 2016

Amint azt már legutóbbi hírlevelünkben olvashattátok, tavaly ősszel Forliban lezajlott az Euroshort Fesztivál Hálózat első hivatalos találkozója, mely a sok próbálkozás és rengeteg esztendő után az első valóban működő ilyen jellegű próbálkozásnak tűnt és ez valóban beigazolódni látszik. A tavalyi barcelonai Mecal zsűrizést követően, márciusban meghívást kaptunk az onnan nem messze fekvő katalán kisvárosba Reus-ba (Antoni Gaudí, az organikus építészet katalán úttörőjének szülővárosa) a FEC rövidfilm fesztivál zsűrijébe! Egyúttal természetesen ellátogatunk a korábban említett fesztiválra is, mely ezzel egy időben kerül megrendezésre. Kíváncsian várjuk!

Tovább >>
2016. Jan. 22. 12:12

SZÁLLINGÓZIK A HÓ ÉS A NEVEZÉSEK

Az ünnepek alatt szép lassan elindultak a nevezések a 12. BuSho fesztiválra, szokás szerint érkeznek a pénzügyi szankciókkal sújtott térségekből a nevezési díjmentesítő kérések, valamint a 3. világból a különböző próbálkozások, hogy hivatalos meghívót kapjanak a vízumkérelmükhöz, de persze jönnek a meglepetések is! The Jacket és a Ketchup Kid című alkotásaival már szerepelt korábban a fesztiválon az osztrák Patrick Vollrath, most azonban nagy örömünkre elsők között regisztrált a 12. BuSho-ra, főleg miután kiderült, hogy „Alles wird gut” című legújabb alkotását Oscar-díjra jelölték a rövidfilmek között, sok sikert a sógoroknak! Mint ahogy természetesen drukkolunk a Saul fia alkotóinak és Nemes Jeles Lászlónak is, aki szintén szerepelt korábban a BuSho fesztiválon, és aki nemrég elsőként kapott Arany Glóbuszt kis hazánkból, majd pedig hosszú évek után egy Oscar-jelölést a legjobb idegen nyelvű nagyjátékfilm kategóriában. Egyébként meg mi is csináltunk idén kecsapos paradicsomos spotot :) tehát a valószínűtlenség számítások szerint lassan számíthatunk egy uszkár jelölésre… hmmm?

Tovább >>
2016. Jan. 22. 12:12

ÉVES TERVEZET 2016

A 2015-ös gombolyagi búcsú megszervezését követően már szinte alanyi jogon használjuk a szokásos rigmust, miszerint újabb menet, újabb beszállás, mely így az újév hajnalán remélem nem meglepő! Mint ahogyan az sem, hogy előre megtervezzük az évet, legalábbis annak legfontosabb mozzanatait, tehát:

  • a tél folyamán megírjuk az egész évre szóló magyar és nemzetközi pályázatainkat,
  • sajnos elmarad az idei Partiumi workshop, de a spot&poster felhívást közzétesszük,
  • tavaszi bezsongásunk az alább részletesen beharangozott FEC fesztiválon indul majd, április – májusban gőzerővel kell dolgozzunk Gombolyagon, hisz a nyári táborok előtt már május végére bejelentkezett 2 csapat, azután következhet majd a 10. GomBuSho, Bio- Életmód tábor, Méhecskék alapozó tábor valamint 2 világraszóló sportesemény is lesz a nyáron,
  • július végén a Horvát Film Szövetség meghívására egyhetes workshopon veszünk majd részt, előtte pedig nagyon szeretnénk valahová beilleszteni majd a Home projekt magyar hetét, mely a Blind Diary és az Under the Moon folytatása, 2 további országgal kibővítve kerül megrendezésre,
  • 12. BuSho szeptember első hetében, meglepetések nélkül, a szokásos színvonalon…
Tovább >>

Kövesse oldalunkat a Facebookon is!